Az idén is megdőlt a beruházási rekord Magyarországon, hat és fél milliárd euró, azaz 2600 milliárd forint értékben érkezett befektetés – közölte Szijjártó Péter szerdán a Facebook-oldalán, a külgazdasági és külügyminiszter hozzátette: a befektetői listán Dél-Korea végzett az első helyen volumenben, de az újonnan létrehozott munkahelyek számát tekintve Németország vezet.
A miniszter közölte, a magyarországi beruházási struktúra egészséges, a befektetések 48 százaléka Keletről, 42 százaléka Nyugatról érkezett, a magyar befektetések pedig elérték a tíz százalékot. Hozzátette: a beruházások döntő többsége az elektromosautó-iparba érkezett.
Nekünk, magyaroknak, nem lehet más a célunk, mint
hogy kimaradjunk a recesszióból, hogy fenn tudjuk tartani a magyar gazdaság fejődési ütemét. Ezt csak úgy lehet elérni, ha minél több beruházást hozunk az országba. Ezek teremtenek munkahelyeket, ezekből lesz teljesítmény, a teljesítményből pedig gazdasági növekedés
– fejtette ki a miniszter.
Szijjártó Péter szerint minden eddiginél nagyobb jelentősége van annak, hogy az idén újra megdőlt a beruházási rekord, hiszen eddig soha nem érkezett annyi beruházás Magyarországra, mint idén.
Aláhúzta, mindebben nagy szerepe van a kormányzat beruházásösztönzési rendszerének is. A kormány ugyanis nagyon sok erőfeszítést tett annak érdekében, hogy itt találkozzon a keleti és a nyugati gazdaság.
Elmondta, hogy ma a keleti és a nyugati gazdaság igazi találkozási pontja az elektromosautó-ipar. Közölte, a nagy nyugat-európai, német autógyártók hamarosan átállnak arra, hogy a nagyobb hangsúlyt az elektromos autók gyártására fektetik. Ehhez pedig elektromos akkumulátorokra van szükség, amelyeket alapvetően Keleten gyártanak a kínaiak és a koreaiak. Ugyanakkor ma már Magyarország is jó találkozási pontnak bizonyul a keleti és a nyugati gazdaság számára.
Szijjártó Péter kifejtette:
Magyarország lett az elektromos autóipari átállás Európa-bajnoka. És úgy vagyunk harmadikok a világon az elektromos akkumulátorok gyártásában, hogy a legnagyobb európai elektromosakkumulátor-gyár építése a jövő esztendő elején fog megkezdődni,
tehát az Európa-bajnoki cím után a világbajnoki címnek is reális várományosai vagyunk.
A miniszter közölte azt is, hogy az idén érkezett beruházások 73 százaléka kötődik az elektromosautó-iparhoz. Ezen belül 43 százalék az elektromos-akkumulátor-gyártáshoz, harminc százalék pedig olyan autópari beruházás, aminek a fókusza ma már az elektromos vagy hibrid meghajtású autók gyártása.
Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy tradicionális magyarországi ágazat, az élelmiszeripar is felkerült arra a listára, amelyen a két számjegyű a beruházási arányú ágazatok vannak. Az élelmiszeripar a befektetések tíz százalékát vonzotta. További nyolcszázaléknyi befektetés pedig a szolgáltató központok ágazatába érkezett, ami azért fontos, mert itt a diplomás, nyelveket beszélő fiatalok dolgoznak, és ezért kiemelt jelentőségű ágazat.
A miniszter elmondta, az idei esztendő rendkívüli nehézségeket tartogatott mind külpolitikai, mind gazdasági területen.
A világjárvány következményeinek kontroll alá helyezésével azt gondoltuk, hogy olyan nehéz időszakon vagyunk túl, amelyhez foghatót nem fogunk tapasztalni az elkövetkező időszakban – mondta, hozzátéve, hogy csalódnunk kellett, hiszen februártól olyan háborús időszak kezdődött, ami rendkívüli megpróbáltatások elé állított mindannyiunkat.
A háború és az arra adott abszolút elhibázott brüsszeli szankciós válaszok miatt az európai gazdaság a recesszió irányába halad – jelentette ki, és úgy vélte, minél tovább tart a háború, minél több szankciós intézkedést fogad el Brüsszel, annál nehezebb helyzetbe kerül az európai gazdaság.
Ugyanakkor annál többet nyernek azok, akiknek az az érdekük, hogy az európai gazdaság mélyrepülésbe kerüljön – jegyezte meg.
(Magyar Nemzet / MTI)

























