Még 3.600 perc van, amivel megsokszorozhatjuk és sikerre vihetjük a nemzeti régiókról szóló aláírásgyűjtést, amely azt jelentené, hogy a saját demokrácia-felfogására oly büszke európai intézményeknél két kezdeményezéssel is kopogtathatnak közösségeink – fogalmazott portálunk megkeresésére Szili Katalin. A határon túli autonómiaügyeket koordináló miniszterelnöki megbízott a szombaton záruló kampány kapcsán kiemelte, egy aláírással az Európában élő nemzeti kisebbségek jövőjét támogathatjuk, ezért mindenkit arra kért, szólítsák meg külföldön élő rokonaikat, ismerőseiket is.
November 7-én, szombaton zárul a Székely Nemzeti Tanács által elindított uniós polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése, amely a nemzeti régiók kialakítását szorgalmazza az Európai Unióban. Európa őshonos kisebbségeinek, így különösképpen a határokon túlra szorult magyarságnak elengedhetetlenül fontos, hogy régiós szinten, az autonómia egyfajta megvalósulásaként, maguk dönthessenek az egyes források elosztásáról. Alapvető tapasztalat ugyanis, hogy a többségi nemzet Erdély és Székelyföld magyarlakta vidékek infrastruktúráját – de különben hasonlóképpen Dél-Szlovákiát is – burkolt szándékossággal hagyja leromlani. A Székely Nemzeti Tanács a nemzeti régiók bevezetésével ezt kívánja ellensúlyozni. Az aláírásgyűjtés véghajrájához érkezett, ezzel kapcsolatban válaszolt a Pesti Srácok kérdéseire Szili Katalin, a határon túli autonómiaügyeket koordináló miniszterelnöki megbízott.
Adjon egy percet a kisebbségi magyarság megmaradásáért
Szili Katalin arról beszélt, hogy az interjú készítésének idején még közel 60 óra van a kampány lezárásáig. Mint a miniszteri megbízott hozzátette, a kampány indulásának kezdetén többször használták a kampányszlogent,
“ Adjon egy percet !” – a nemzeti régiók európai polgári kezdeményezése sikeréhez az életéből.
Hangsúlyozta,
most még 3.600 perc van, amivel megsokszorozhatjuk és sikerre vihetjük a kezdeményezést, ami azt is jelentené, hogy a saját demokrácia-felfogására oly büszke európai intézményeknél a Minority Safe Packel együtt 2 kezdeményezéssel is kopogtathatnak közösségeink.
Brüsszelnek megüzenhetjük: élnek itt őshonos kisebbségek is
Szili Katalin felidézte október 25-e, a Székely Autonómia Napja alkalmából megfogalmazott gondolatait is, amelyek szerint a még rendelkezésre álló néhány napban mindenki keressen meg legalább egy, valamely európai országban élő ismerősét, és kérje meg, hogy támogassa a polgári kezdeményezést a nemzeti régiókért.
Egy üzenettel ismerősének, egy üzenettel nemzettársainkért Brüsszelnek
– fogalmazott, hozzátette, felkérése továbbra is él, hiszen egy aláírással az Európában élő nemzeti kisebbségek jövőjét támogathatjuk. Szili Katalin kiemelte, az eddigi munka is derekas volt, annak ellenére hogy az aláírásgyűjtést megnehezítette a járvány, s újabban az Európa nyugati felén végigsöprő terrorista veszély, amely – eléggé el nem ítélhető módon – a leginkább foglalkoztatja most az embereket. Hozzátette,
innen is szeretném megköszönni a kampánycsapat munkáját.
Új távlatok nyílhatnak a közös érdekérvényesítésben
Szili Katalin kitért arra is, egyelőre nem szívesen gondolna arra, hogy a kapmány sikertelen lesz. Ugyanakkor úgy vélte, az aláírásgyűjtés a maga több mint egymilliós támogatottságával mindenképpen siker, hiszen a kommunikáció és a figyelem fő sodrában tartotta a kérdést, még ilyen nehéz időkben is. Megjegyezte, sokan még abban is szkeptikusak voltak az előzmények ismeretében, ahogy gáncsolták a kezdeményezést saját és a bírósági eljárásuk során, hogy az Unió siker esetén is egyáltalán kíván e a kérdéssel foglalkozni, vagy elmaszatolja azt. A miniszteri megbízott hozzátette, ha az aláírásgyűjtés nem felel végül meg mindkét egyszerre fennálló feltételnek – azaz, hogy egymillió aláírás összegyűljön és hét tagállamban meglegyen az arányosan szükséges támogató – az jogi értelemben lehetőséget nyújthat az ellendrukkereknek arra, hogy triumfáljanak.
Főleg most, amikor a Trianon törvényt Romániban megalkották, s főleg abban az időben, amikor a közelgő parlamenti választásra soha nem látott együttműködést teremtettek az erdélyi politikai erők
-emelte ki, hozzátéve,
bízom benne, hogy az ő együttműködésüket a választók is szavazatukkal fogják jutalmazni, s az új távlatokat nyithat közösségeink érdekérvényesítésére.
A kezdeményezést itt is támogathatja!
























