A nemzeti összefogás fontosságát hangoztatta a határon túli autonómiaügyekkel foglalkozó miniszterelnöki megbízott kedden Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Szövetség összmagyar tanártáborában.

„Összefogással tudjuk erősíteni a nemzetet” – mondta Szili Katalin, aki előadást tartott a szövetség Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontjában.

Előadása előtt a politikus újságíróknak kiemelte: a Kárpát-medence és a diaszpóra tanárainak találkozója arról szól, hogy a jövő nemzedékének élete miképp alakul a nemzeten belül.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Az egyik legfontosabb kérdés az, hogy a világ számos kihívására milyen válaszok születnek – hangsúlyozta Szili Katalin.

A politikus úgy fogalmazott, hogy a pedagógusok a nemzet jövőjét építik.

Ezért fontos, hogy a jövő nemzedékét mire és miképp tanítják – mondta a miniszterelnöki megbízott.

Kijelentette: a nemzetet csak akkor tudjuk megerősíteni, ha az értékeinket megőrizzük és a szolidaritást gyakoroljuk a hétköznapokban is.

Össze kell fogni olyan nehéz időkben, mint a mostani, ezzel tudjuk a nemzet immunrendszerént erősíteni – fűzte hozzá.

A miniszterelnöki megbízott fontosnak nevezte az identitás megőrzését.

Leszögezte: ragaszkodni kell „kultúránkhoz, nyelvünkhöz”.

„Azt hiszem, hogy soha még nem volt ennyire együtt, összetartva a nemzet, a magyarság, mint most”

– mondta Szili Katalin.

Borítókép: Szili Katalin miniszterelnöki megbízott előadást tart a Rákóczi Szövetség összmagyar tanártáborában a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen 2022. július 19-én. 

(Demokrata / MTI)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.