A szavazatok 100 százalékának összeszámlálása után, a még nem hivatalos eredmény szerint 61-59 arányban győztek a Benjámin Netanjahu miniszterelnök távozását követelő pártok az izraeli parlamenti választásokon – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.

Délután befejeződött a nem állandó lakhelyen leadott mintegy 428 ezer dupla boríték feldolgozása is Jeruzsálemben.

A hivatalos eredményt a voksok újbóli ellenőrzése után, csütörtök este vagy péntek reggel teszik közzé, azonban a lap szerint a csütörtökön megszámlált szavazatok nem hoztak lényegi változást a már szerdán kialakult arányokban a két egymással szemben álló tömb, a Netanjahu-ellenes, illetve az őt kormányfőnek választó jobboldali-vallásos blokk között.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A 97 százalékos feldolgozottságnál közzétett – és a lap szerint várhatóan már nem változó – választási összesítés szerint Netanjahu kormányzó Likud pártja 30 mandátumot szerzett meg a 120-ból, és ezzel a legnagyobb párt lett, noha a tavalyi választásokhoz képest elveszített hat képviselői helyet.

A második legnagyobb az ellenzéki centrista Van Jövő (Jes Atíd) nevű párt lett Jaír Lapid vezetésével, akik 17 képviselőt küldhetnek a kneszetbe. Kilenc helye lesz a szefárd ultraortodoxok Sasz nevű, Netanjahut támogató pártjának.

(Demokrata / MTI)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.