Különleges zenei utazásra hívja a közönséget Dr. Marton Máriusz, a Hetednapi Adventista Gyülekezet vezető lelkipásztora: november 8-án, szombaton este 7 órától a John Carroll University színpadán kamarazenekarral szólaltatja meg saját szerzeményeit, amelyek az erdélyi táj hangulatát és a magyar kultúra gazdagságát idézik. A koncert központi üzenete a szülőföldhöz, a közösséghez és Istenhez való kötődés, miközben a hallgatók új, eddig nem hallott műveket ismerhetnek meg. A belépés ingyenes, de a következő koncertek támogatására adományokat elfogadnak a szervezők.

Dr. Marton Máriusz pályaválasztása kapcsán elmondta, hogy eredetileg zenésznek készült, ám Isten hívására erősebbnek bizonyult, ami lelkipásztori út felé terelte. Számára a zene és a hit kéz a kézben járnak, és minden érzelmét dallamokba önti: a boldogság örömteli zenét, a bánat pedig szomorúbb melódiákat eredményez. Hivatásával nem kellett háttérbe szorítsa a zene iránti szeretetét, sokkal inkább érzi úgy, hogy a zenei szolgálat és az igehirdetés tökéletesen összeegyeztethető.
A november 8-i kamarazenekari koncert a Szülőföldem, Erdély címet kapta – nem véletlenül. A közönség Dr. Marton Máriusz új, eddig nem hallott vallásos ihletésű szerzeményeit hallhatja, melyeket egyrészt bibliai versek, másrészt egy erdélyi származású író költeményei inspiráltak. Az újonnan komponált dalok üzenetéről a lelkipásztor csak röviden nyilatkozott, hogy a koncert az újdonság teljes élményét adhassa a résztvevők számára: „Értékeljük azt, ami van. Ne felejtsük el, honnan jöttünk és kik vagyunk.”
A zenekar tagjai profi művészekből állnak, többek között: Sesták Naomi zongoraművész, Gherzan Gwyneth hegedűművész, valamint Petrovics Tünde szoprán, aki Erdélyből érkezik. A hangszerek gazdag skálája – a fuvolától az oboán és az angol kürtön át a modern ütőhangszerekig – különleges érzelmi árnyalatokat kölcsönöz majd minden darabnak. A koncert repertoárja különleges harmóniákat kínál: a magyar dallamokat erdélyi, román és az amerikai zenei hagyományok akkordjaival ötvözi, megteremtve ezzel egy egyedülálló, gazdag hangzásvilágot. Az egyik kiemelt darab például 6b-es tónusban íródott, amellyel a mély honvágy érzését lehet visszaadni a művészet nyelvén.
Dr. Marton Máriusz elmondása szerint a zenészek saját kreativitásukat is hozzáadják a kompozíciókhoz, így az előadás minden alkalommal új színt és egyedi élményt tud nyújtani. „Ez a legcsodálatosabb érzés, hogy mikor felemelem a kezemet és megadom a hangot, az egész csapat egy hangban, egy összhangban azt a csodálatos hangot előadja, ezt nem lehet leírni” – mesélte a karmester.
A program végén egyébként egy meglepetés-kompozíció is felcsendül, amelyet a közönség csak az eseményen ismerhet meg. A főpróbák a koncert napján lesznek, így a zenészek egy egészen frissen összehangolt produkciót tudnak majd nyújtani.
Az ingyenes előadásra minden érdeklődőt szeretettel várnak november 8-án, szombaton, a John Carroll University (University Heights, OH) épületében, este 7 órától. A belépés ingyenes, de a következő koncertek anyagi fedezetét segítve a szervezők szívesen elfogadnak adományokat.
Bátran ígérhetjük, hogy a Szülőföldem, Erdély című koncerten a közönség nem csak egy koncertélményben fog részesülni, hanem a magyar identitás, a hit és a közösség erejét is átélik majd.
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!