219Október 4-én mise után a régi hagyományokat követve szüreti mulatságot  rendeztek a szervezők a Szent a Imre római katolikus templom dísztermében. A 20. század elején Amerikába érkezett magyar bevádorlók évről-évre rendszeresen megünnepelték október elején a szőlő és a bor ünnepét, amely hagyománnyá vált a következő generációk számára is. Nem volt ez másként ebben az évben sem. Az idei szüreti mulatság azért volt fontos a clevelandi magyarok számára, mert ez  egyházuk ünneplését is jelentette, hiszen ez volt az első szüreti multság amióta újra megnyílt a templom a kényszerű bezárást követően.Juhász János és felesége, Edit már 20 éve vezetik a konyhát a plébánián. Évente 3-4 eseményt rendeznek itt, s azért hogy a konyha tökéletesen működjön,  ők  a felelősek. Örömmel végzik munkájukat, mert megtiszteltetés számukra, hogy az egyházukért dolgozhatnak. Több, mint 20 évvel ezelőtt még Edit szülei vezették a konyhai feladatokat, de elköltöztek a városból, s apáról-fiura, pontosabban anyáról-leányra szállt a mesterség. Edit eredeti végzettsége némettanár, de kitanulta a szakács mesterséget, s nagy öröme telik abban, ha másoknak készíti a finom ételeket. A templom számukra nem csak szent hely, de a szüleik első útja is ide vezetett több évtizeddel ezelőtt, s a házaspár is itt ismerkedett meg egymással. A Szent Imre templom számukra otthont jelent minden értelemben.Az idén körülbelül 280 vendég vett részt az szüreti mulatságon, akik számára  töltött káposztát, rántott karajt burgonyával és salátával, s  desszertként csokikrémes,baracklekváros piskotatekercset szolgáltak fel. A házaspárnak körülbelül 15 önkéntes segített a menu elkészítésében, s hogy minden a megfelelő időben kész legyen .

 János és Edit örömmel  mesélte el, hogy Mezei András atya is besegített a konyhai előkészületekben, sőt ő fűszerezte csomborral a töltött káposztát. Az atya erdélyi származású, ezért ajánlotta, hogy ízesítsék a töltött káposztát csomborral erdélyi  jó szokás módjára. A csombor valóban ízletesebbé, s izgalmasabbá varázsolta a töltött káposztát.

Délután 3 órakor érkezett meg a Cserkész  Regős Csoport a Szépművészti Múzeumból, s itt is előadták kalocsai táncukat a közönség nagy örömére. A délután folyamán a Hungarians zenekar gondoskodott a jókedvről. Hazai mulatós nótákat, dalokat játszottak, amelyekre a vendégek nagy örömmel táncoltak. Nagy meglepetésemre az idősebb generáció is gyakorolta a tánclépéseket, sőt talán ők ültek a legkevesebbet ülőhelyeiken.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Kívánom, hogy a 101 éves,  nagy múltú Szent Imre Római Katolikus templom közössége még legalább egy évszázadon keresztül ünnepelhesse meg minden évben a szüret örömeit Clevelandben.



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.