Három személyt menekítettek ki élve a romok alól 11 nappal a pusztító erejű, 7,8-as erősségű szíriai-török földrengés után – írta a törökországi hatóságok pénteki bejelentését idézve a digi24 hírportál.
A dél-törökországi Atakyában, amelynek ókori neve Antiókhia, három szmélyt, köztük egy 14 éves gyereket sikerült kimenekíteni a romok alól. A 33 éves Musztafa és a 26 éves Mehmet a földmozgást követő „261. órában” került ki élve – jelentette be Twitter-oldalán Fahrettin Koca törökországi egészségügyi miniszter. A DHA török hírügynökség jelentése szerint a két fiatalember ugyanannak az antakyai épületnek a romjai alatt volt, kiszabadításukat követően azonnal kórházba szállították őket.
A 14 éves fiút a katasztrófát követő 260. órában mentették ki, hatalmas erőfeszítések árán – jelentette be a miniszter.
Mostanra több mint 41 ezer halálos áldozata van a földrengésnek, amely február 6-án hajnalban következett be Törökországban és Szíriában.
(Krónika)
Korábban 248 óra után mentették ki a 17 éves lányt a romok alól
Az életmentők az első percektől fogva versenyt futottak az idővel. A kitartó szakembereknek köszönhetően 248 órával a Törökországot és Szíriát megrázó földrengést követően egy 17 éves lány életét mentették meg.
Teen girl, 17, rescued from ruins of collapsed apartment block in Turkey quakes after 248 hours – https://t.co/aozwPfmtcN pic.twitter.com/IUbKSogWQG
— THELAPDROP (@thelapdrop) February 17, 2023
A 17 éves Aleyna Olmezt a mentőalakulatok találták meg a romok között, miután több mint 10 napig életben tudott maradni a romok alatt.
„Először fogtuk a kezét, aztán kivittük. Nagyon jó állapotban van, tud kommunikálni. Remélem, továbbra is jó híreket kapunk róla” – mondta az akcióban részt vevő mentős, Hacer Atlas.
A kórházból a riportereknek elmondta, hogy azzal próbálta elütni az időt, hogy elterelte a saját figyelmét.
Félő, hogy a halálos áldozatok száma az országban emelkedni fog, mivel a csapatok igyekeznek eljutni a súlyosan érintett területeken lévő épületekhez.
A február 6-i dél-törökországi földrengések mentési munkálatainak 12. napján is hoztak fel túlélőket Törökországban a romok alól – jelentette pénteken az Anadolu török állami hírügynökség. Süleyman Soylu török belügyminiszter közölte: eddig csaknem 40 ezer halottja van a katasztrófának. A beszámoló szerint Hatay tartomány Defne körzetében a legutóbb a 278. órában mentettek ki egy 45 éves férfit. A nap folyamán korábban, a 261. órában Hatay Antakya körzetében egy 26 éves és egy 34 éves férfit hoztak a felszínre.
Az idősebbik férfi, Mustafa Avci később a kórházban találkozott a feleségével és az éppen 12 napos kislányával. Ők épségben vészelték át az első nagy hajnali földrengést, miután máshol tartózkodtak az épületen belül.
Az NTV török hírtelevízió szerint Avci a kórházban azt mondta: semmi reménye nem volt, és mivel azt gondolta, hogy a családja meghalt, nem is akart kijönni, de nagyon boldog, hogy látja őket. „Nagyon boldogok vagyunk, elvesztettük a reményünket, még mindig nem hisszük el, hogy él” – mondta a felesége. Az Anadolu összesítése alapján a mentés 187. órája óta 21 ember életét mentették meg a mentőcsapatok.
Fuat Oktay török alelnök pénteken leszögezte, hogy az utolsó pillanatig folytatják a túlélők utáni kutatást. Hozzátette: valamivel kevesebb mint kétszáz helyszínen továbbra is folyik a keresés. A földrengés sújtotta dél- és délkelet-törökországi tartományokban február 6-a előtt mintegy 13,5 millióan éltek. Az Anadolu úgy tudja, azóta nagyjából 721 ezren hagyták el a térséget és találtak ideiglenes szállásra máshol. Messze a legtöbben, 140 ezren Antalya tartományba mentek. Süleyman Soylu belügyminiszter péntek késő este azt közölte, hogy tovább emelkedett a halálos áldozatok száma, jelen állás szerint legkevesebb 39 672-en vesztették életüket a szerencsétlenségben, míg a sebesültek száma 108 068.
(Magyar Nemzet / MTI)

























