Népes tömeg gyűlt össze csütörtök délután a csíksomlyói Fodor-ház udvarán a trianoni békediktátum századik évfordulója alkalmából. A résztvevők székely népviseletben és fekete szalaggal átkötött nemzeti lobogókkal emlékeztek 1920. június 4-re.

Az esemény pontban fél hatkor kezdődött a csíksomlyói kegytemplom harangjainak zúgására. A magyar zászló felvonását követően a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület közreműködésével az egybegyűltek elénekelték a magyar és székely himnuszokat. Elsőként az egyházi elöljárók osztották meg gondolataikat és hívták közös imára a jelenlévőket. Elhangzott,

ebben az országban sajnos sokszor vagyunk kénytelenek juhok lenni a farkasok között, de az elmúlt száz év a példa arra, hogy a magyar nemzet hite megingathatatlan”.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint országunkban sok embernek gondot okoz a magyarok jelenléte. „Sokak számára ez a gond a járványhelyzetnél is nagyobb és állandóbb.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Sokszor felróják nekünk, hogy bezzeg a többi kisebbséggel nincs ennyi gond, ők nem követelőznek. Erre a válaszunk, hogy mi nem akarunk a többi kisebbség sorsára jutni”

– hangsúlyozta. Hozzátette, ha pár tízezren lennénk, mint például az erdélyi németek, velünk sem lenne probléma, de az egymilliós közösség a bizonyíték arra, hogy mi igenis a saját szülőföldünkön vagyunk.

Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője ünnepi beszédében kiemelte, tíz évvel ezelőtt a magyar országgyűlés úgy határozott, hogy június negyedike a nemzeti összetartozás ünnepe lesz.

A száz évvel ezelőtt aláírt békediktátum a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiája. Meggyőződésem, hogy kölcsönös tisztelettel és egymás iránti őszinte megértéssel tovább tudunk lépni az elmúlt száz év fájdalmán”

– mondta. Hozzátette, nem tudunk nem számot vetni az akkori döntések súlyáról.

 

„Száz évvel ezelőtt a harangzúgás nekünk is szólt. Lehet ugyan, hogy most nincs okunk a kitörő örömre, de bizakodásra mégis van. Rendkívülinek tartom, hogy száz év elteltével mi mégis itt vagyunk.

A mai harangzúgás nekünk, de jövő generációinak is ugyanúgy szól”

– összegezte a főkonzul.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára üzenetében úgy fogalmazott, hogy érdemes végiggondolni, mit hagy majd itt a következő nemzedékeknek a mi lábnyomunk. „Száz év elegendő ahhoz, hogy bebizonyosodjon nemzetünk túlélőképessége és életereje.

1920-ban ártatlan volt az a magyar, akit egyik napról a másikra egy ország választott el a szomszéd utcában lévő magyartól. A történelem teljesen átrendezte a magyarok sorsát, nemzetünket véget nem érő kihívás elé helyezte június negyedike”

– olvasták üzenetét. Aláhúzta, 2010 óta Magyarország azon dolgozik, hogy minden magyar magyarként érvényesülhessen a szülőföldjén. „Ahogy telik az idő, újra és újra bizonyságot teszünk a magyar nemzetünk életerejéről. A szétszórt magyarság a bizonyíték számomra, hogy az ezeréves magyar nemzet halhatatlan.

Meséljük el gyerekeinknek és unokáinknak, hogy nemzedékről nemzedékre mi nem csüggedünk, hanem reménnyel cselekvő nemzet tagjai vagyunk”

– hangzott el.

Hogy mi történt velünk Trianonban, azt tudjuk. Azt is tudjuk, hogy mi történt a mi akkori hazánkkal. És tudjuk azt is, hogy az igazságtalanság száz év után is igazságtalanság. Nincs és nem is lehet más neve – fogalmazott ünnepi felszólalásában Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, aki szerint

ha nem lett volna hitünk, ha feladtuk volna a reményt egyetlenegy percre, ha nem akartunk volna megmaradni, akkor ma nem állnánk itt, és nem emlékeznénk fájdalommal a hőseinkre és a száz évvel ezelőtti igazságtalan döntésre.

Mint mondta, Trianon sok mindenre megtanított bennünket, többek között arra, hogy akkor is boldogulni tudjunk, amikor magunkra maradunk, hogy akkor is talpra tudjunk állni, amikor csak magunkra számíthatunk.

A megemlékezés zárómomentumaként a Székely Hadosztály-emlékmű mellett kijelölt helyen a jelenlévő világi elöljárók közösen elültették a Nemzeti Összetartozás Fáját. A hársfát Áder János magyar köztársasági elnök adományozta a székely közösségnek, amely így emléket állít a jubileumi évfordulónak.

https://media.szekelyhon.ro/pictures/csik/aktualis/2020/07_junius/o_trianon100-vn-001.jpg

Fotó: Veres Nándor

https://media.szekelyhon.ro/pictures/csik/aktualis/2020/07_junius/o_trianon100-vn-004.jpg

https://media.szekelyhon.ro/pictures/csik/aktualis/2020/07_junius/o_trianon100-vn-008.jpg

https://media.szekelyhon.ro/pictures/csik/aktualis/2020/07_junius/o_trianon100-vn-010.jpg

https://media.szekelyhon.ro/pictures/csik/aktualis/2020/07_junius/o_trianon100-vn-016.jpg

Számos település határában lobbantak fel az őrtüzek a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából, Trianon századik évfordulóján. A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kezdeményezéséhez a csíkszeredai cserkészek is csatlakoztak, akik a csíksomlyói Fodor-ház udvarán gyújtottak tüzet a Trianon emlékére.
https://media.szekelyhon.ro/pictures/csik/aktualis/2020/07_junius/o_dscf0265-01.jpeg


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.