Az Amerikai Egyesült Államok elnöke sajtótájékoztatót tartott a Fehér Házban. Természetesen a pénteki találkozó kapcsán is kérdések merültek fel. Donald Trump hangsúlyozta, hogy ennek a háborúnak nem szabadott volna megtörténnie, valamint azt is kiemelte: a mostani alaszkai találkozó csak az első lépés.

Az amerikai elnök szerint nem kell aggódnia senkinek, aki azt gondolja, hogy megengedi Putyinnak a trükközést. A háború kapcsán is egyértelmű volt Donald Trump álláspontja: ennek soha nem szabadott volna megtörténnie.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A Skynews közvetítése szerint az ovális irodában egy tucat újságíró volt jelen, akiknek java része a holnap esedékes alaszkai csúcstalálkozóról szeretett volna többet megtudni. Az amerikai elnököt több riporter is arról faggatta, hogy milyen várakozásai vannak a holnapi találkozó kapcsán, amire Trump röviden annyit felelt: jó megérzései vannak.

Az amerikai elnök egyúttal azt is jelezte, a holnapi megbeszélés remélhetőleg csak az első lesz a sorban. Mint mondta, a tárgyalásra pedig azért van szükség, hogy naponta több tízezer katona életét lehessen megmenteni.

Nagyon fontos lesz a holnapi találkozó Oroszországnak és nagyon fontos lesz nekünk is. Sok életet fogunk megmenteni. Ami azonban ennél is fontosabb lesz, az a második találkozó, amin Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vesz majd velem

– hangsúlyozta az elnök.

Trump ennek kapcsán elmondta: a második tárgyalásra majd lehet, hogy meghívnak valakit az EU-ból, de lehet, hogy nem.

Donald Trump szerint Putyin is sokat vár a találkozótól

Az egyik újságírói kérdés arra vonatkozott, hogy az elnök nem hiszi-e, hogy a találkozó „jutalom” Vlagyimir Putyin orosz elnök számára. Ennek kapcsán Donald Trump hangsúlyozta, hogy ő nem így gondol erre.

Ennek a háborúnak soha nem szabadott volna megtörténnie. Nem az én elnökségem alatt történt, mégis négy évig nem volt semmilyen párbeszéd

– nyomatékosította az elnök.

Trump azt is elmondta, hogy nem fog vele játszadozni Vlagyimir Putyin. Az amerikai elnök szerint egyébként Putyin éppúgy eredményt szeretne ettől a találkozótól, mint ő. Az elnök szerint ha nem ő ülne a Fehér Házban, akkor Putyin már egész Ukrajnát elfoglalta volna. Donald Trump reméli, hogy a pénteki találkozó után minél gyorsabban létrejöhet egy újabb tárgyalás.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: Donald Trump sajtótájékoztatót tart. Fotó: AFP



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.