Donald Trump amerikai elnök Jichák Hercog izraeli államfőhöz címzett levelében arra kérte szerdán a zsidó állam elnökét, hogy részesítse kegyelemben Benjámin Netanjáhú izraeli kormányfőt a korrupciós ügyeiben folyó perben.

„Eljött az idő, hogy kegyelmet adjon Bibinek, hogy egyesíthesse Izraelt”– írta Trump Hercognak közismert becenevén említve a kormányfőt a sajtóhoz is eljuttatott levélben. Trump a Netanjahu ellen folyó, vesztegetésért, csalásért és hivatali visszaélésért indított pereket „megalapozatlannak” nevezte, és azt állította, hogy a vádemelés politikai indíttatású volt.

„Netanjahu Izraelt a béke korszakába vezeti együttműködésben a Közel-Kelet vezetőivel, hogy újabb országokat vonjunk be az Ábrahám-egyezményekbe” – vélekedett Trump.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


„Netanjahu szilárdan kiállt Izrael mellett, szembenézve erős ellenfelekkel és hosszan tartó ellenségeskedésekkel, és nem szabad elterelni a figyelmét szükségtelen dolgokkal”

– írta.

Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartja az izraeli igazságszolgáltatás függetlenségét, de szerinte Netanjahu pere„nem igazságos”.

Herzog válaszában elismerését fejezte ki Trump „feltétel nélküli Izrael-barát támogatásáért, óriási hozzájárulásáért a túszok kiszabadításához, a Közel-Kelet és Gáza átalakításához, valamint Izrael biztonságának megőrzéséhez,” ugyanakkor közölte, hogy „aki kegyelmet kíván kérni, annak hivatalos kérelmet kell benyújtania a szabályoknak megfelelően.” Az izraeli törvények szerint az elnöki kegyelem alapfeltétele, hogy a vádlott beismerje tettét és megbánást mutasson.

A Netanjahu elleni három vádirat vesztegetésről, csalásról és hivatali visszaélésről szól. A per jelenleg a védelem szakaszában tart, amikor maga Netanjahu tanúskodik ügyében.

Netanjahu korábban kijelentette, hogy a perek ellenére folytatni kívánja közéleti szereplését, és nem megy bele semmilyen egyezségbe, amely „közéleti bukással” járna.

(Híradó / MTI)

Borítókép: Illusztráció. Donald Trump levélben kéri az izraeli elnököt, hogy adjon kegyelmet Netanjahunak. Fotó: MTI



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.