A pusztító árvíz után Texasba látogatott az Egyesült Államok elnöke és a first lady. Trump segítséget ígért az érintett településeknek és az áldozatok családjának is.

Trump elnök látogatást tett Texasban a halálos áldozatokat követelő áradások után, számolt be a BBC.

ReklámTas J Nadas, Esq

Trump megdöbbent a pusztításon

Az Egyesült Államok elnöke megnyugtatta a texasi Kerrville lakóit, hogy a kormány segítséget nyújt az újjáépítésben, miután a múlt héten áradások sújtották az állam középső részét, legalább 121 ember életét követelve. Az elnök és Melania Trump first lady találkoztak a helyszínen lévő helyi tisztviselőkkel és felmérték a károkat.

Még soha nem láttam ilyet

Texasban több mint 12 300 önkéntes gyűlt össze, hogy segítsen a még mindig eltűnt 161 ember keresésében az egész államban. A hatóságok szerint az önkéntesek napi 10 órát dolgoznak.

Míg a viharok házakat rongáltak és lakosokat öltek meg Texas középső részén, Kerr megyét sújtotta a legerősebb árvíz. Trump a kerrville-i ifjúsági központban délutáni kerekasztal-megbeszélésre összegyűlt tisztviselőknek elmondta, hogy ő és a first lady azért jöttek a városba, hogy „kifejezzék az egész nemzet szeretetét, támogatását és fájdalmát”. A first lady szintén bejárta tragédiával érintett területet, és elmondta, hogy látogatása során megölelte az áldozatok családtagjait, és imádkozott értük.

Legmélyebb részvétem minden szülőnek, aki elvesztette gyönyörű, fiatal gyermekét

– mondta, hozzátéve:

Együtt gyászolunk veletek. Nemzetünk együtt gyászol veletek.

A viharban 27 fiatal lány is életét vesztette, akik a Camp Mystic táborban voltak, amely a Guadalupe folyó partján található 18 nyári tábor egyike. A texasi mentőcsapatok továbbra is a romok között keresik a többtucatnyi eltűnt embert. A hatóságok kijelentették, hogy nem adják fel, amíg mindenki meg nem kerül.

Texas: folyamatosak a munkálatok az árvíz sújtotta területen

Ez egy hatalmas művelet, amely napról napra bővül

– mondta Rajeev Fernando, a Heal Corps segélyszervezet orvosigazgatója a BBC-nek.

Az összes törmelék kilométereken át sodorja a holttesteket a folyóban. Így mindennap új információkat kapunk, és mindennap bővül a művelet.

A tragédia után felmerült a kérdés, hogy megfelelő figyelmeztetéseket adtak-e, és miért nem evakuálták a táborokat az özönvíz előtt. Szakértők szerint számos tényező vezetett a villámárvíz halálos következményeihez, többek között a hajnali időpont, egyes házak elhelyezkedése, a mobiltelefon-hálózat foltos lefedettsége, valamint a víz általános sebessége és erőssége. A folyó vízszintje mindössze 45 perc alatt 8 méterrel emelkedett. Trump ennek kapcsán visszautasította a média kérdését arra vonatkozóan, hogy mit lehetett volna tenni a lakosok figyelmeztetésére.

Csak egy gonosz ember tehet fel ilyen kérdést

– fogalmazott, majd dicsérte a kutató-mentő munkát, és azt mondta, hogy könnyű hátradőlni és arról beszélni, mit lehetett volna másképp tenni.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: Donald és Melania Trump. Fotó: AFP

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.