A Várkapitányság kulturális programjai május 4-étől újra elérhetők a Budavári Palotanegyedben. Ennek keretében egy új tárlat mutatja be a Budavári Palotanegyed századfordulós és mai, nagyívű fejlesztéseit. „A Hauszmann-sztori” című kiállítás a Budavári Palota „A” épületében látogatható ingyenesen. Multimédiás technológiával, a régmúlt felelevenítésével ismerhető meg a városrész fénykora, amikor a dualizmus időszakában Hauszmann Alajos építész újraálmodta a Királyi Palotát és környezetét – olvasható a Várkapitányság lapunk számára eljuttatott közleményében.
A fénykor mellett feltárulnak a világháborús pusztítások és az azt követő időszak tudatos rombolásai is. A tárlat a budai Vár mostani újjászületését, a Nemzeti Hauszmann Program keretében történő fejlesztéseket is bemutatja.
A kiállítás keddtől vasárnapig 10-18 óráig látogatható, a nyitvatartási napokon ingyenes tárlatvezetés indul 13 és 15 órakor.
Május első hetében indulnak újra a népszerű vezetett séták is, amelyek során a résztvevők a Vár történetét és titkait ismerhetik meg. A Budai Várséták keretében igazi különlegesség a „Hájim öröksége” című új élményséta, amely a Várhegy zegzugos pincerendszerébe kalauzolja a látogatókat, képeken, hangokon és illatokon keresztül idézi meg a középkorban virágzó zsidónegyed életét. A séta során megtekinthető Magyarország legrégebbi fennmaradt zsidó rituális fürdője. A vezetett sétákra a budaivarsetak.jegy.hu oldalon lehet jegyet foglalni.
A kényszerű leállás alatt az újranyitás reményében előkészítettünk több újdonságot is – emelte ki Sikota Krisztina, a Várkapitányság turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese. – Nagyon örülünk, hogy két teljesen új programmal várhatjuk vissza a látogatókat. Bízunk benne, hogy a megszokott kulturális pezsgés fokozatosan visszatérhet a budai Várba, hisszük, hogy erre már mindannyiunknak nagy szüksége van lelkileg – tette hozzá.

Hauszmann paripái séta. Forrás: Várkapitányság
Ezzel összhangban jövő héttől ismét felkereshető lesz a Várkert Bazárban az „Új világ született” című történelmi kiállítás, amely átfogó kísérletet tesz arra, hogy új szempontok alapján, élményszerű hitelességgel mutassa be az első világháborút és a nyomában felfordult társadalmakat, valamint két pusztító diktatúra létrejöttét. A Terror Háza Múzeum kiállítása a Várkert Bazárban keddtől vasárnapig 10-18 óra között látogatható, tárlatvezetés előre egyeztetett időpontban igényelhető.
A Várkert Bazár déli panorámateraszán június végéig a szecesszió plakátművészetével is találkozhatnak a látogatók. Faragó Géza művészi plakátjai közt sétálva lehet csodálni a különleges élményt adó kilátást.
A programokat, kiállításokat és vezetett sétákat a hatályos rendelet alapján védettségi- és személyi igazolvány együttes bemutatásával látogathatják a 18 év felettiek. A 18 év alatti hozzátartozók mentesülnek a védettségi igazolás alól. A programokon az érvényes járványügyi szabályok betartása kötelező.

























