Sikeresen elindult ma délelőtt Bajkonurból az a Szojuz rakéta, ami az UNISAT-7 olasz műholdat vitte magával. Számunkra a start azért fontos, mert az olasz műhold egyik kidobószerkezetébe került a negyedik magyar műholdat, a SMOG-1. A 32 kilogrammos műhold 18 ország 38 műholdját állítja pályára 498 kilométeres magasságban.

– A rakéta sikeresen elstartolt. Holnap délben dobják ki a SMOG-1-et és holnap este 8-9 óra körül lesz hallható Magyarországon a miniműhold jele – tájékoztatott Gschwindt András projektvezető. A műegyetemi oktatók és hallgatók közreműködésével készült negyedik magyar műhold két nappal az eredetileg tervezett indítás után tehát útnak indult.

Az első űrbe küldött hazai műhold a Masat–1 volt. A mintegy ötéves fejlesztés eredményeként elkészült eszközt 2012. február 13-án indították útnak és csaknem három éven át kiválóan működött. Számos csúcsot megdöntött az 1061 napig a Föld körül keringő Masat–1, de egyszer minden csoda véget ér. 2015 januárjában a légkör sűrűbb rétegeit elérve megsemmisült az első magyar műhold.

Az akkori sikeren felbuzdulva több magyar eszköz fejlesztése kezdődött egymással párhuzamosan. A SMOG-P miniműhold fejlesztése 2014-ben indult a Műegyetemen, végül két éves késéssel 2019. december 6-án startolt el Új-Zélandról. Küldetését 2020. szeptember 28-án sikeresen befejezve elégett a légkörben. A SMOG-P-re több szempontból is világszenzációként tekintenek. Ez volt a világ első működő 1-PocketQube méretű, vagyis 5 x 5 x 5 centiméteres műholdja. Élettartamát három hónapra tervezték, de még nyolc hónappal az indítás után is teljes kapacitással üzemelt. A rendszerek és a tartalékegységek jól funkcionáltak, áramköri meghibásodást nem tapasztaltak a fejlesztők. Végül csaknem 10 hónapig tartott a misszió.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A SMOG-P-vel egyszerre indult a nála kétszer nagyobb (5×5×10 centiméteres) ATL-1, a teljes egészében magánvállalkozásban, a SMOG-csapat bevonásával kifejlesztett hazai műhold. Ez az eszköz is bőven meghosszabbítva a tervezett időszakát teljesítette küldetését, majd pályáját lerövidítve tavaly októberben a légkörbe ért és elégett.

A SMOG-1 a világ első működő 5x5x5 centiméteres kisműholdjának, a SMOG-P-nek az ikertestvére. Ez is a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem oktatóinak irányításával, egyetemi hallgatók aktív részvételével, szponzorok támogatásával készült. A műhold elsődleges feladata a Föld körüli térségben mérhető, ember által keltett elektromágneses szennyezettség, azaz az elektroszmog vizsgálata. Emellett egy ionizáló dózismérő is került a fedélzetre, amellyel a Napból érkező részecskék elektronikára gyakorolt hatását vizsgálja. Újdonsága, hogy egy fékező hatású szerkezetet tettek a napelemek alá, mely várhatóan lecsökkenti a 18-25 éves pályaélettartamot, így minimalizálva azt az időt, amit űrszemétként tölt a Föld körül a műhold, miután befejezi aktív küldetését.

(Magyar Nemzet)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.