A Fidesz frakcióvezetője szerint Soros György nyilatkozata egy újabb támadás Magyarország szuverenitása ellen. Gulyás Gergely pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a pénzügyi spekuláns ebben a kampánybeszédében egyértelműen jelezte, hogy a hazánkhoz való hozzáállását nemzetközi szinten is kommunikálni kívánja.
A Bloomberg amerikai hírügynökség csütörtöki cikkében tételesen felidézte Soros György tavalyi davosi beszédében hangoztatott jóslatait, amelyekből semmiből sem valósult meg.
Az MSZP péntek reggel már reagált is az elhangzottakra. A párt közleményében azt írja: Soros butaságokat beszél és ők mindig azt mondták, hogy Soros Györgynek nincs mindenben igaza.
Soros György beszéde magyar felirattal IDE KATTINTVA megtekinthető.
Támadások kereszttüzébe került a kormány a Soros-terv megakadályozása miatt – ezt aa miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója mondta ezt a Napi aktuális című műsorunkban. Bakondi György szerint Brüsszelben és a magyar ellenzék köreiben is egyre erősödnek azok a hangok, amelyek a határkerítés lebontását szorgalmazzák és azt sürgetik, hogy Magyarország befogadó ország legyen.
A főtanácsadó hangsúlyozta: nem igazak azok az ellenzéki vádak, amelyek szerint a magyar határszakasz valójában nem állítja meg a dél-kelet felől érkező illegális bevándorlókat. Bakondi szerint számok bizonyítják az ellenkezőjét.
A teljes beszélgetés IDE KATTINTVA tekinthető meg.
Forrás: ECHO TV – A nemzet hangja – Híradó






















