katona_0_0 A Jobbik azonnali intézkedésre szólította fel a kormányt annak érdekében, hogy az ukrán vezetés adjon garanciát arra, a kárpátaljai magyarokat nem keverik bele a kelet-ukrajnai harcokba.

Mint a napokban kiderült, múlt hét pénteken meghalt az első magyar az ukrán-orosz konfliktusban. Popovics Roland 19 éves volt, Beregszászról származott, és az ukrán hadsereg hivatásos tagjaként szolgált. A fiatal katonát Luhanszk térségében lőtte le egy orvlövész.

Mirkóczki Ádám pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, jelenleg még nem tudni meddig fog eszkalálódni az ukrán-orosz konfliktus, de úgy tűnik, a helyzet folyamatosan súlyosbodik. „A mindenkori és a jelenlegi magyar kormány azt a történelmi bűnt nem követheti el még egyszer, amit a délszláv háború alatt már egyszer megcsinált” – jelentette ki arra vonatkozóan, hogy akkor a szerbek tömegével sorozták be a magyar katonákat, akikkel aztán „magyar falvakat irtattak ki”, mindezt úgy, hogy néhány kilométerrel arrébb csak tétlenül nézhetett a magyar haderő.

  A nemzeti párt szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy a harcok akár tovább is terjedhetnek, sőt, akár eljöhet az a pont is, hogy a magyarokat is ténylegesen, tömegével besorozzák – mondta arra utava, hogy az elesett magyar katona önként szolgált a seregben, a későbbiekben viszont ez változhat.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Az események már így is túlnőttek a két nemzeten, ez már valójában az euroatlantista politikai szövetség és Oroszország konfliktusa-mondta.

  Mirkóczki Ádám szerint a magyar kormánynak megvannak az eszközei és lehetőségei arra, hogy megfelelő tárgyalási alapot tudjon nyújtani a kárpátaljai magyarok védelmére.

  Mint mondta, „nem akarnak senkit riogatni”, bíznak a mielőbbi békés rendeződésben, ugyanakkor teljesen jogosnak tartják azt a félelmet, hogy „nagyon komoly, és hosszú időre elnyúló” fegyveres harcok várnak a térségre, ebből kifolyólag pedig „teljesen logikus következtetés”, hogy a kárpátaljai magyarság nem lesz érintetlen.

Forrás: jobbik.hu



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.