A kijevi vezetés elismerte, hogy a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megye egyes területein nem fogják tudni lebonyolítani ma,vasárnap az előre hozott elnökválasztásokat. A belügyminisztérium szombati közlése szerint a szeparatisták miatt a helyi választási bizottságoknak a fele nem működik a két megyében.
Volodimir Hrinyak, a belügyminisztérium közbiztonsági osztályának vezetője közölte, a szakadárok több területen megszállták a választási bizottságok épületeit, elkobozták a dokumentumokat és a pecséteket, megfenyegették a testületek tagjait. Súlyos a helyzet a megyeközpontban, Donyeck városában., valamint délen Mariupolban. Szombattól életbe lépett a kampánycsend, amely vasárnap helyi idő szerint este nyolcig, azaz urnazárásig tart. A szavazócédulákon 21 elnökjelölt neve szerepel majd. Közülük négyen visszaléptek, de túl későn jelezték, ezért nevük rajtamaradt a szavazólapokon.
A választás napján két exit poll is készül: egy televíziós, amelyet négy ukrán tévécsatorna urnazárás után egy időben hoz nyilvánosságra, és egy úgynevezett nemzeti felmérés, amelyet három neves közvélemény-kutató készít.
A választásokon a közrend biztosításában részt vesz a Nemzeti Gárda több mint 5100 tagja is.
Kovács Andrea, az MTI tudósítója

























