A kajakos Varga Ádám hatalmas fölénnyel győzött az 500 méter egyes döntőjében a krakkói Európai Játékokon. Gazsó Alida Dóra a nők 500 méteres távján második lett, míg Kiss Ágnes bronzérmet szerzett a kenusok 500 méteres versenyében. Adolf Balázs a férfiaknál a hetedik helyen ért célba.
Miközben a krakkói médiaközpont kijelzője hőségriadóra figyelmeztetett, a kajak-kenu pályán úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna. Mint kiderült, az időjárásjelző rendszert csütörtök óta nem frissítették, szombatra pedig az Európai Játékok központi helyszínére is megérkezett a hidegfront, így a lelátón már nem póló és rövidnadrág, hanem esőkabát volt a dresszkód. A helyszíni bemondó fél órával a kezdés előtt arra kérte a nézőket, tapsoljanak hangosan, hogy változzon az időjárás – megtették, de az égieket nem tudták jobb belátásra bírni.
A program első felében nem emelkedett meg a pulzusunk, a B-döntőkben ugyanis nem volt magyar érdekeltség, minden egységünk éremért csatázhatott. Az egyetlen szombati olimpiai számban, női K–1 500 méteren Gazsó Alida Dóra a legfényesebbre pályázott, párostársa, Csipes Tamara szerint jó eséllyel. Azért a riválisok sem voltak kispályások, ott volt a mezőnyben például a szám riói ezüst- és tokiói bronzérmese, a dán Emma Jörgensen is, aki 250 méternél több mint fél hajóhosszal vezetett. Gazsónak maradt tartaléka, ledolgozta hátrányát, és bár a végét Jörgensen bírta jobban erővel, kétszeres világbajnokunk nemcsak második helyére, hanem kitűnően felépített pályájára is büszke lehet.
És akkor mit érezzen Varga Ádám? K–1 1000 méteren olimpiai ezüstérmes kajakosunk pályafutása első Európa-bajnoki címét szerezte meg a felnőttek között, miután
500-on rajt-cél győzelmet aratva leiskolázta a mezőnyt. Varga már fél távnál egy hajóhosszal vezetett a portugál Fernando Pimenta előtt, a végén pedig csak az volt a kérdés, hogy mennyivel nyeri meg a döntőt
– ő persze máshogy érezte, s hiába kezdett fáradni, az utolsó száz méteren rátett még egy lapáttal. Tavaly Jacob Schopf két tizeddel megelőzte ezen a távon, a német ezúttal nem volt ott a mezőnyben, és más sem tudott kihívója lenni Vargának, akiről Hüttner Csaba szövetségi kapitány csak annyit mondott: „Brutális ez a srác”.
Varga Ádámnak az aranyérmet a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Gyulay Zsolt adta át.
A szombati kajak-kenus éremkollekciót Kiss Ágnes tette teljessé, aki C–1 500 méteren úgy szerzett bronzot, hogy több mint négy másodpercet vert rá a negyedik helyezettre. A férfiaknál Adolf Balázs hetedikként ért célba a számban.
Kétszáz vegyesen a Nagy Bianka, Fekete Ádám kenus duó szoros küzdelem végén maradt le a dobogóról, negyedik lett, míg a Lucz Anna, Vajda Bence kajak kettes kilencedikként zárta a döntőt.
A pálya adottságai miatt a lengyelországi versenyen csak 200 és 500 méteres számokat rendeztek.
Rövid interjú Varga Ádámmal az eredeti cikkben.
FÉRFI KAJAK EGYES 500 MÉTER
Döntő
1. VARGA ÁDÁM 1:36.212 perc
2. Fernando Pimenta (Portugália) 1:37.358
3. Marko Dragoszavljevics (Szerbia) 1:37.806
NŐI KAJAK EGYES 500 MÉTER
Döntő
1. Emma Jörgensen (Dánia) 1:49.494 perc
2. GAZSÓ ALIDA DÓRA 1:49.642
3. Milica Novakovics (Szerbia) 1:50.892
NŐI KENU EGYES 500 MÉTER
Döntő
1. Ljudmila Luzan (Ukrajna) 2:02.920 perc
2. María Corbera (Spanyolország) 2:03.990
3. KISS ÁGNES 2:04.576
FÉRFI KENU EGYES 500 MÉTER
Döntő
Martin Fuksa (Csehország) 1:45.462 perc
2. Catalin Chirila (Románia) 1:46.340
3. Serghei Tarnovschi (Moldova) 1:46.460
…
7. ADOLF BALÁZS 1:48.264
KÉSŐBB
KAJAK KETTES 200 MÉTER VEGYES
1. Teresa Portela, Kevin Santos (Portugália) 34.260 másodperc
2. Emma Jörgensen, Magnus Sibbersen (Dánia) 34.572
3. Lena Röhlings, Jacob Schopf (Németország) 34.700
…
9. LUCZ ANNA, VAJDA BENCE 35.772
KENU KETTES 200 MÉTER VEGYES
1. Antia Jacome, Pablo Grana (Spanyolország) 39.413 másodperc
2. Aleksander Kitewski, Sylwia Szczerbinska (Lengyelország) 40.601
3. Nico Pickert, Annika Loske (Németország) 40.697
4. NAGY BIANKA, FEKETE ÁDÁM 40.74
Borítókép: A győztes Varga Ádám a férfi kajak 500 méteres döntőjének eredményhirdetésén a krakkói Európa Játékok keretében zajló Európa-bajnokságon a kryspinowi pályán 2023. június 24-én. MTI/Czeglédi Zsolt
























