Fábry János emlékirataiból:
“Augusztus 13. /: hétfő :/. Szép felhőtlen nap virradt ránk. Az éji zúgó moraj a táborban egyre fokozódott. A tüzek fényét elhomályosítá a kelő nap, de azt a borulatot, mely a szíveket befogta, el nem oszlathatá. Az éjjeli lövések hangja még el nem hallgatott, jön a megindító jelenetek egész sora még csak most következett. Amott szemünk láttára borul lovára a huszár, megsimogatja, megcsókolja hű társát. Mikor már búcsút vett tőle, legott agyonlövi. Tetemére borul s megsiratja. Majd kihúzza hüvelyéből kardját s ereje megfeszítésével ketté töri, végre eldobja. Volt, ki golyót röpít agyába, s ott hal meg. Hány honvéd zúzza össze puskáját. A kétségbeesés százféle változata nyilvánul. Hozzák a zászlót. Ezer darabra szaggatják, hogy a foszlányokat szívükre téve magukkal vigyék. Nékem egy vörös szalagdarab jutott, ereklyeként őrzöm. Szívet rázó jelenetek ezek. Sajnálom, hogy a fenségesen borzasztó s nagyszerűségben óriási képnek méltó leírását gyönge tollam nem adhatja vissza. Mindenki árulásról beszél. Mennydörgésszerű csattanás reszketteti meg a levegőt. A szerkocsik tartalmát robbantják föl a tüzérek. Eget ostromló káromlás zúg föl itt és ott. Egyesek és csoportok gyalog vagy lóháton a fölöttünk elterülő hegynek vágnak és menekülnek, bízva, hogy ott szabad az út. Tanakodtunk mi is: mit tegyünk? Az izgatottság erőt vett rajtunk. Hisz az éjjel szemünk sem hunytuk, pedig jó gyepes helyre juthattunk. Hát csak bízzuk magunkat a sorsra! Jön a megállapodás. A fegyverletétel előzményeit mondom el, amint azok szemeim előtt folytak le, vagy hiteles forrásból értesültem azokról. Augusztus 12.-én Görgei már mint diktátor vonul seregével Világos alá. Világos Aradtól 5 mérföldre esik. A fölötte elhúzódó hegység lábánál terjed el a nagy síkság. Éjszakra fekszik tőle Galsa, Pankota, Szőllős, Borosjenő, stb. A várhegy tövén Bohus János főispán földszintes kastélya emelkedett helyen fekszik. Ide szállt Görgei táborkarával és több polgári menekülttel. A kastély körül nyüzsög a nép. Itt ácsorogtunk valamennyien, hogy lássunk és halljunk. Szájról szájra ment a hír, hogy Görgei a muszka előtt leteszi a fegyvert. Nem hittük. A táborban nagy a lehangoltság, sőt az elkeseredés. Napok óta nem kapott a hadsereg sem élelmet, sem pénzt, míg Görgei utasítja Duschek pénzügyminisztert, hogy elégítse ki az éhező katonákat. Kapott, ki hozzá juthatott. Én nem szorultam meg, nem is kértem. Ám a fogoly osztrák tiszteknek és legénységnek adtak útravalót, de az ide menekült Dembinszky szétvert seregének tisztjei egy krajcárt sem kaptak. A hadi követség, mely Rüdigernél járt Görgei levelével, déltájban visszaérkezett. Vele jött Froloff orosz tábornok díszruhában /: Rüdiger vezérkarának főnöke :/ több tiszttel s egy kozák csapattól kísérve. Hogy miben állapodtam meg odabenn, azt természetesen nem tudhattuk meg, de mindegyikünk lelkét balsejtelem szállta meg. Alighogy Görgei a parlamentereket kikísérte, csakhamar lázadás tört ki a táborban. Görgei táborkarával siet kifelé. Majd az egyik, majd a másik hadsornál megállapodik, hogy mint teljhatalmú diktátor a haditanácsos meghallgatása után elhatározta, hogy a fegyvert az orosz hadsereg előtt föltétlenül le fogja tenni. Még ekkor körül voltunk kerítve az oroszok által. Vége mindennek. A vezérkar Pankotán már túl járt, mire a VII. hadtesttel alig hagytuk el a világosi mezőt. Jó délután volt, mikor a szőllősi síkságra érkeztünk. Temetésre jöttünk. Ennél szomorúbb temetés még nem volt.
A magyar szabadság temetése. „hol a temetkezés fölött egy ország vérben áll.” A nap már aláhajlott a nyugaton, mire a hadtestek elhelyezkedtek. Rüdiger törzskarával egy dombháton nézte végig a gyászos felvonulást, majd csapataink elé lovagol, mire általános tisztelgés következett. Ekkor pillantottuk csak meg, hogy minden eshetőségre orosz ágyúk voltak velünk szemben állítva. Még az égő kanóc is kézben. A vezényszó elhangzott a honvédeink gúlába rakják a fegyvert.A huszárok leszállnak lovaikról, a kardot a kápához kötve adják át az orosz katonáknak.: A magyar hadsereg akkor 30 ezer emberből állott 142 ágyúval. Az orosz két hadosztály lovasság és ugyanannyi gyalogság: – Megtörve búcsúznak el hű társaiktól. Sokan ott a helyszínen törik össze kardjaikat.
Ismétlődnek a tegnapi jelenetek. Egy csoportban a fegyvertelenek földre dobva magukka tusakodnak. Némelyik erősen zokog. Kínos jelenetek. Már beállt az alkony, mire a temetésnek ez az aktusa véget ért. A gyászos menet megindul Zaránd felé, hol megpihenünk. Éjjel nagyon sokan elmenekültek. Soraink egyre ritkulnak. A rengeteg szekér a táborban rendkívüli látványt nyújtott. Az út pora sűrű ködként kavargott a levegőben, annyira ellepett bennünket, hogy izzadt arcainkról sarat kapartunk le, alig ismertünk egymásra. Így haladtunk hajnaltól kezdve mire Weisz Lajos nevű losonci honvéd kocsijára vett föl. Úgy maradt rá a két gebe, egy oláh elmenekült a táborból. Ételt, italt semmi áron nem kaptunk. A falvakba menni tiltva volt. Különben a kocsik fenékig voltak mindenütt kiürítve. Tovább… tovább. Nyelvem a szomjúságtól leragadt, egy ital vizet aranyért sem kaphattam. Margócsy Samunak szekerén volt egy kis tonna pálinka. Isten neki! Ezzel oldottam meg nyelvemet. Még Kisjenőn is a Fejérkörösből meríthettünk, de élelmiszer semmi áron nem volt kapható. Az orosz kíséret megnövekedett. Szívfacsaró látvány volt a kígyóvonalban mozgó óriási menet. Nagy Zerinden már szállást kaptunk. Éjjel az eső leverte a port, felfrissíti a levegőt. Sarkadon találkoztunk Damjanich fegyvertelen embereivel, kiket már osztrákok kísértek. Arad elesett. Gyulán több napot töltöttünk. Ezalatt érkezett Vécsey lefegyverzett serege. Osztrák kézbe kerültünk. Görgei hasztalanul kötötte ki Rüdigertől, hogy a magyar tisztek megtartják kardjaikat, az osztrák bosszúnak első megnyilvánulása. Utolsó állomásra augusztus 28.-án jutottak Aradra. Másnap bekísértek s egyes épületekbe elzártak. A főtéren egy két emeletes sarokház második emeletének nagy termébe kerültem. Sok száz honvéd tisztet találtam ott. Az ajtókban szuronyos puskával álltak őrt az osztrák bakák. Üres puszta szobákban őgyelegtünk. Kényelmetlen helyzet. Menekülni kell innen.”
A világosi fegyverletétel kiegészítésül, Budapesti Hírlap 1906. február 1. 34. sz. tárca.
