A szerdai Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kiegészítő nyugdíjemelés mértékéről tájékoztatta az újságírókat Vitályos Eszter kormányszóvivő társaságában.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ még kedden jelentette be, hogy szerdán 16 órakor Kormányinfó lesz, tájékoztatják a nyilvánosságot a hétközi kormányülés friss döntéseiről.
A legutóbbi tájékoztatót mindössze hat nappal ezelőtt, múlt hét csütörtökön tartották – az ott elhangzottakról itt írtunk bővebben.
Gulyás Gergely: Jön a nyugdíj-kiegészítés, indul az újabb nemzeti konzultáció
A mostani eseményen a miniszter először arról beszélt, hogy a kormány a szerdai ülésén döntött a kiegészítő nyugdíjemelés mértékéről. Mint mondta, az infláció tükrében meghatározták a végleges összeget és mértéket,
így 1,6 százalékos emelés jár a nyugdíjasoknak visszamenőleg. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 51 155 forintot kapnak idén – tette hozzá Gulyás Gergely.
Mint mondta, ennek nagy részét (átlagosan 47 ezer forintot) novemberben kézbesítik egy összegben, a fennmaradó rész pedig decemberben érkezik. A miniszter szerint összesen 122 milliárd forintot fordítanak a nyugdíjak kiegészítésére, de ezt a kiadást a költségvetésben már korábban betervezték, rendelkezésre áll hozzá a forrás.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy a korábbi ígéreteknek megfelelően elindítják a nemzeti konzultációt Magyar Péterék adótervéről.
Mint mondta, fontos tisztázni azt, hogy a választópolgárok támogatják-e az egykulcsos adózást, vagy többkulcsos rendszerben gondolkoznak, valamint hogy mit gondolnak a kormányzati családtámogatásról, adókedvezményekről.
Gulyás Gergely arra is felhívta a figyelmet, hogy Brüsszel minden állásfoglalásban arra sarkallja Magyarországot, hogy számolja fel a mostani adórendszert, ezért is tartják fontosnak a konzultációt. Ráadásul a közteherviselés minden embernek fontos – tette hozzá a miniszter, aki szerint elfogadhatatlan az a vélemény, hogy erről a kérdésről nem lehet beszélni a választás előtt.
A miniszter arról is beszámolt, hogy az Otthon Start programról is friss beszámolót hallgattak meg a kormánytagok. Közlése szerint a második héten is óriási volt az érdeklődés, átlagosan napi több mint ezer ember nyújtott be igénylést a bankoknál. Közlése szerint az egész országban nagy az érdeklődés, „lélekszámarányos” a hitelek megoszlása. Véleménye szerint fél év alatt több tízezerre is felfuthat az igénylők száma, és az új lakásépítések rengeteg munkahelyet is teremtenek majd.
A teljes cikk az alábbi linken olvasható
(Híradó)
Borítókép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2025. szeptember 17-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán






















