Nem sikerült elhallgattatni a Turning Point USA-t: a konzervatív szervezet a politikai támadások és a baloldali nyomás ellenére sem vonul vissza az egyetemi terepről.

Erika Kirk a Fox News Sunday műsorában jelezte, hogy a campusprogramok országos szinten folytatódnak, és a mozgalom nemcsak életben marad, hanem tovább is terjeszkedik. Charlie Kirk özvegye világossá tette: továbbviszik azt az örökséget, amely az elmúlt években millióknak adott alternatívát a baloldali véleményuralommal szemben.

A Fox News Sunday adásában Shannon Bream arra kérdezett rá, mi a Turning Point USA célja a jelenlegi, egyre feszültebb politikai és társadalmi közegben. Erika Kirk válaszában egyértelművé tette: a szervezet számára nem pusztán a túlélés a tét, hanem az is, hogy továbbvigyék azt az örökséget, amelyet néhai férje, Charlie Kirk épített fel – írja a BreitBart forrásaira hivatkozva az Origo.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Charlie Kirk özvegye nem hátrál

Elmondása szerint a TPUSA nem hátrál meg, hanem visszatér az egyetemi campusokra, és nem hajlandó engedni azoknak a köröknek, amelyek korábban mindent megtettek azért, hogy kiszorítsák őket a felsőoktatásból. Úgy fogalmazott: továbbra is bizonyítani fogják, hogy tévedtek mindazok, akik alábecsülték a mozgalmat vagy ideiglenes jelenségnek tartották.

Erika Kirk határozottan kijelentette: nem félnek, és készen állnak arra is, hogy újra megszervezzék azokat az éjszakai egyetemi rendezvényeket, amelyek korábban komoly vitákat és ellenállást váltottak ki a baloldali aktivisták körében.

Beszélt arról is, hogy a Turning Point USA Faith kezdeményezéssel együtt minden állomáson jelen lesznek a Make Heaven Crowded elnevezésű országos körút során.

Kiemelte: a szervezet mögött erős és aktív helyi hálózat áll, amely továbbra is meghatározó szerepet játszik abban, hogy a fiatalokat hatékonyan megszólítsák és mozgósítsák.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy több kormányzó nyíltan kiáll a Club America mellett, amit rendkívül erős politikai üzenetnek nevezett. Véleménye szerint mindez világos jelzés az amerikai fiatalok számára: a véleményük nem mellékes, és a közéletben is van súlya annak, amit mondanak. Erika Kirk úgy látja, a Z generációt hosszú ideig lenézték, vagy céltalan, összezavart nemzedékként kezelték, holott szerinte ennek éppen az ellenkezője igaz.

A Turning Point USA tehát nem hátrébb lép, hanem új lendülettel folytatja az egyetemi vitákat – egyértelmű üzenetet küldve azoknak, akik már lemondtak a konzervatív fiatalok politikai szerepéről.

Figyelmeztetés volt a Charlie Kirk elleni merénylet?

Ahogy korábban beszámoltunk róla, szeptember 10-én halálos támadás érte Charlie Kirket az Egyesült Államokban. A konzervatív aktivistát a Utah állambeli Provo közelében, a Utah Valley Egyetemen rendezett eseményen lőtték le. Kirk a Turning Point USA egyik alapítója volt, a szervezet célja pedig az, hogy a konzervatív politikai gondolatokat elsősorban az egyetemi közegben erősítse meg.

A tragédiát követően a mozgalom irányítását özvegye, Erika Kirk vette át.

A merénylet körülményei és időzítése miatt sokan úgy vélik, az eset túlmutat egy egyszerű bűncselekményen, és egyértelmű politikai üzenetet hordoz. Donald Trump amerikai elnök a Kirk emlékére tartott megemlékezésen kemény szavakkal értékelte a történteket. Mint fogalmazott, a támadás nem csupán egy ember ellen irányult, hanem alapvető szabadságjogokat vett célba.

A legszentebb szabadságjogaink megsértése volt, hiszen azt a fegyvert ráfogták, de a golyó az mindannyiunkat célba vett

– mondta az elnök akkor.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: Illusztráció. Nem sikerült elhallgattatni a Turning Point USA-t: a konzervatív szervezet a politikai támadások és a baloldali nyomás ellenére sem vonul vissza az egyetemi terepről. 



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.