Szerbia rendkívül nehéz helyzetbe került a Nyugat és Oroszország közötti feszültség növekedése miatt – mondta Alekszandar Vucsics szerb elnök, aki szerint ma már egyre világosabban látszik, hogy az európai országok katonai konfliktusra készülnek Moszkvával.
„Ahogy elemzem a tényeket, arra a következtetésre jutok, hogy Európa és Oroszország közötti háború egyre nyilvánvalóbbá válik” – mondta a szerb elnök, írja az Origo.

Ez nem üres beszéd – mindenki készül rá
– fogalmazott Vucsics egy tévéműsorban.
Vucsics: Szerbia két tűz között
A szerb államfő ezzel a francia vezérkari főnök, Fabien Mandon kijelentésére reagált, aki szerint a francia hadseregnek három-négy éven belül készen kell állnia egy esetleges összecsapásra Oroszországgal.
Vucsics hangsúlyozta: Szerbia különösen nehéz helyzetben van a nyugati országok és Oroszország ellentétes céljai miatt.
Két tűz közé kerültünk
– fogalmazott, hozzátéve, hogy hazájának saját védelme érdekében tovább kell erősítenie a haderejét.
A szerb elnök szerint Belgrádnak a nemzeti érdekeket szem előtt tartva kell lavíroznia a nagyhatalmi ellentétek között, miközben igyekszik elkerülni, hogy bármelyik oldal konfliktusába belesodródjon.
Borítókép: Alekszandar Vucsics szerb elnök (Fotó. Anadolu/)
Borítókép: Illusztráció. Alekszandar Vucsics szerb elnök szerint ma már egyre világosabban látszik, hogy az európai országok katonai konfliktusra készülnek Moszkvával. Fotó: AFP/Amir Hamzagic

























