A visegrádi csoport már bebizonyította működőképességét, többek között az illegális bevándorlás elleni küzdelemben is. Legalább olyan fontos, ha nem fontosabb együttműködés, mint a Benelux országoké, de jó lenne még Szlovéniával kibővíteni – jelentette ki Milos Zeman cseh elnök a V4-ek pozsonyi államfői találkozója után tartott közös sajtóértekezleten.
A cseh államfő hangsúlyozta annak a közös állásfoglalásnak a jelentőségét is, amelyben a V4-ek elnökei egy nukleáris konfliktus elkerülésének fontosságára figyelmeztettek.
El kell kerülnünk azt, hogy mi legyünk az utolsó államfők a harmadik világháború előtt!
– figyelmeztetett Zeman.
Az Európát sújtó energiaválságról szólva Zeman úgy vélekedett: ebben nem lebecsülendő az ukrajnai háború hatása, de a válság alapvető oka a zöld megállapodás (green deal). Az energiaválsághoz nagyban hozzájárul a megújuló energiaforrások bizonytalansága és az, hogy emiatt hagyományos energiaforrásokkal kell kiegészíteni őket, illetve hogy a villanyáram fogyasztói árában rendkívüli mértékben jelennek meg az emissziós engedélyek miatti kiadások.
Rámutatott: a zöld megállapodás miatt 2035-ig be kell tiltani a benzin- és dízelüzemű autókat, és már ma korlátozni kell a szén- és atomerőműveket, aminek klasszikus példája Németország. – Tisztelettel tekintek a környezetvédelemre és a klímaváltozásra, de úgy gondolom, hogy elsődlegesen a földgolyón élő embereket kell óvnunk – jelentette ki Milos Zeman.
Zuzana Caputová szlovák államfő egy olyan, rendkívüli helyzetben megrendezett fontos találkozónak minősítette a V4-es csúcsot, amelyen az egyes kérdésekben meglévő nézetkülönbségek ellenére is sikerült konstruktív párbeszédet folytatni.
Kiemelte: fontos, hogy egyetértés volt az ukrajnai háború ügyében, abban, hogy békére van szükség, és abban is, hogy mindenki elítélte az ukrajnai civil célpontokat sújtó orosz rakétatámadásokat, melyeket Caputová a nemzetközi jog megsértésének minősített. Hangsúlyozta: igazságos békére van szükség, mert egy igazságtalan béke csak egy ideiglenes tűzszünetté válhat. – A békéhez elégséges lenne, hogy az orosz katonák elhagyják Ukrajna területét – mondta.
Zuzana Caputová tiszteletben tartja azt a magyar álláspontot, hogy Magyarország nem küld fegyvereket Ukrajnának.
A szlovák államfő szólt az energiaválság kérdéséről is. Az energiaárak növekedése kapcsán összeurópai megoldást sürgetett, és hangsúlyozta, hogy csökkenteni kellene a szankcióknak a lakosságra gyakorolt anyagi terheit.
Andrzej Duda lengyel államfő hatalmasnak nevezte az ukrajnai háború kockázatait. Kijelentette: a nukleáris fegyverekkel való fenyegetés realitássá vált. Nyilvánvalóvá kell tenni – mondta –, hogy nukleáris fegyverek bevetésével Oroszország minden határt átlépne, és teljes elszigetelődés várna rá. Szavai szerint nem engedhető meg, hogy az orosz agresszió továbbterjedjen a V4-országok irányába. Háborús bűncselekménynek minősítette az Ukrajna elleni hétfői rakétatámadásokat, és elmondta: a háború következményeként Lengyelországba több millió menekült érkezett, akik közül kétmillió az országban maradt. Ezzel kapcsolatban megjegyezte:
az ukrajnai menekültek támogatására nem kaptak semmiféle segítséget az Európai Bizottságtól.
Az Ukrajnának nyújtott támogatással kapcsolatban úgy vélekedett: mindenki úgy és annyit segít Ukrajnának, ahogyan és amennyit tud, és amennyire azt megfelelőnek látja. Lengyelország a maga részéről eddig is segítette és továbbra is segíteni fogja Ukrajnát egészen a győzelemig. Újságírói kérdésre válaszolva úgy vélte: olyan békét kell elérni, amely Oroszországot visszavonulásra kényszeríti a megszállt ukrán területekről.
(Magyar Nemzet / MTI)
Novák Katalin: A V4-eknek van közös mondanivalója Európa és a világ számára
A visegrádi négyeknek van közös mondanivalója Európa és a világ számára. „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyengeség” – minderről Novák Katalin, köztársasági elnök beszélt a visegrádi államfők pozsonyi csúcstalálkozóját követő keddi sajtótájékoztatóján.
A mielőbbi igazságos béke a cél, s hogy Európa a béke szigete maradhasson
– hangsúlyozta Novák Katalin államfő.
Elmondta, hogy a megbeszélés témája volt az ukrajnai háború, a menekültek megsegítése, az energiahelyzet, az energiafüggetlenség megteremtése, az Északi Áramlat gázvezetékek elleni közelmúltbeli támadások, az atomenergia létjogosultsága és a tömeges illegális migráció is.
Novák Katalin kiemelte, hogy
a négy visegrádi országnak van közös mondanivalója Európa és a világ számára, a négy országot összeköti a közös történelem.
A humanitárius segítségnyújtásról elmondta: büszke a magyar emberekre, hogy gondolkodás nélkül, a háború első napjától fogva segítettek, többek között menedéket, szállást nyújtottak az Ukrajnából menekülteknek.
Emlékeztetett: még csak 20 év telt el az utolsó válság, a délszláv háború óta, tehát a mai embereknek van emlékük egy, a közvetlen szomszédságukban zajló háborúról – fogalmazott.
(Demokrata / MTI)
Borítókép: Andrzej Duda lengyel, Zuzana Caputova szlovák, Milos Zeman cseh és Novák Katalin magyar köztársasági elnök (balról jobbra) a V4-ek elnöki szintű találkozójának sajtótájékoztatóján Pozsonyban, a Prímás Palotában 2022. október 11-én (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

























