A Művészetek Palotájában hegedűgálával ünnepelnek, az Óbudai Társaskörben is ünnepi évad lesz
Nagyszabású karitatív hegedűgálát szervez a zene világnapján a MUS-E Program a Művészetek Palotájában. A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) országos hangversenysorozattal ünnepel.

A MUS-E (Musique – Europe) multikulturális mintaprogramot 1993-ban Yehudi Menuhin indította útjára, amelynek célja az elfogadásra, kreativitásra nevelés a művészetek által.
A koncert célja az, hogy ezt programot a bevételek által támogassa és ezzel rengeteg, hátrányos helyzetű kisiskolást ismertessen meg Menuhin álmával, amely az elit művészképzés helyett a művészetek emberformáló erejét használja fel. Az UNESCO Nemzetközi Tanácsának határozata alapján, Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának kezdeményezésére 1975 óta ünneplik meg világszerte a zene világnapját.

A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége a koncerteket hét városban, Budapesten, Miskolcon, Pécsett, Győrben, Debrecenben, Szegeden és Szolnokon rendezi október elsején kiváló helyi és vendég zenekarok, kórusok és szólisták közreműködésével.
A sorozat emléket állít a 200 éve született két zeneszerzőnek, Giuseppe Verdinek és Richard Wagnernek, valamint a Himnusz szerzőjének, Erkel Ferencnek is. A részletek a KÓTA honlapján (www.kota.hu) olvashatók.

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a magyar és nemzetközi zenei világ kimagasló sztárjai játszanak: Kelemen Barnabás, Kathy-Horváth Lajos, Lajkó Félix és Somogyi Barnabás. Az előadók mellett az Erkel Ferenc Kamarazenekar és Szakcsi Lakatos Béla is színpadra lépnek.

Somogyi Barnabás (a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségek osztályának hallgatója) Telemann B-dúr fantáziáját adja elő. Kelemen Barnabás Mozart A-dúr hegedűversenyét játssza az Erkel Ferenc Kamarazenekar közreműködésével. Kathy Horváth Lajos – Menuhin egykori tanítványa és tanársegédje – Sarasatét játszik és kortárs improvizációkat mutat be Szakcsi Lakatos Bélával. Végül Lajkó Félix lép fel, akinek új nagylemeze az WMCE toplistájának élére került.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


MTA BTK Zenetudományi Intézete Bartók-termében Üvegszilánkok között címmel Szabó Csaba alkotói világát és zenetudományi munkásságát ismertető emlékkönyvet mutatnak be – közölte az eseményt szervező Szabó Csaba Nemzetközi Társaság. A több mint 500 oldalas átfogó tanulmánykötet a szerkesztők és a szerzők szándéka szerint attól egyedi és érdekes, hogy Szabó Csaba tevékenységének elemzésén túl, az ő életművén keresztül a történelmi háttérről, az elmúlt 50-60 év küzdelmes erdélyi magyar zenei életéről is képet ad az olvasónak, ezzel a magyar zenetudomány területén hiánypótló alkotás.
A könyvbemutatót kísérő koncerten elhangzik néhány dal Szabó Csaba népzenei gyűjtéséből a közelmúltban hasonmás kiadásként újra megjelent Csángómagyar Daloskönyvből és névnapköszöntők és zsoltárok a szászcsávási harmóniás gyűjteményből a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákjainak előadásában. Szabó Csaba művei közül felcsendül a Tánc az ős Kajánnal zongorára, és a Koncertdarab fagottra és zongorára.

A Csalán utcai Bartók Emlékházban Szabadi Vilmos hegedűművész Viotti, Pleyel, Prokofjev és Sarasate műveket játszik.

A Budapest Music Centerben Krzysztof Penderecki és Henryk Górecki születésének 80. évfordulója tiszteletére hangzik el világnapi program.
Huszonöt évvel ezelőtt, a zene világnapján nyitotta meg kapuit az Óbudai Társaskör.

Az évadindító ünnepi koncertműsor gerincét az intézményhez szorosan kötődő három kamarazenekar, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Budapesti Vonósok és az Anima Musicae Kamarazenekar adja.

obudai
Óbudai Társaskör

A barokk, a bécsi klasszika és a romantika korszakának alkotásai után egy új mű is elhangzik: Dinyés Dániel Divertimento festivo címmel háromtételes darabot komponált az Óbudai Társaskör felkérésére.

Az oroszlánhoz címzett hajdani vendéglő épületét újították fel negyedszázaddal ezelőtt – idézte fel Merényi Judit az MTI-nek. A volt igazgató elmondta: a második világháború után 1977-ig az épület már funkcionált művelődési házként, de 1988-ban alapos felújítást végeztek, a ház kontúrjait gondosan megtartva.
Korompay Katalin építészt Ybl-díjjal ismerték el ezért a munkájáért. Ő hozta létre a társaskör hangulatos udvarát, kinyitotta az oda néző két oszlopos ámbitust. “Végig, szinte a tervezés kezdetétől beleszólhattam abba, hogyan alakuljon, szépüljön ez a +zenedoboznak+ is becézett ház” – hangsúlyozta Merényi Judit.
Az óbudai zenei élet a társaskör megnyitásáig a Zichy-kastélyban összpontosult. Szorosan együttműködtek a legendás Till Ottó vezette III. kerületi zeneiskolával szorosan, működtek az Ifjú zenebarát klubok, Varga Károly Mozart-klubja, az Óbudai Kamarazenekar, az Óbudai Kamarakórus. Csatlakoztak a Budapesti Vonósok és a Muzsikás Együttes. A társaskör megnyitásával a zenei műsorok új helyszínre találtak.
“Talán 1989-et írtunk, amikor a Liszt Ferenc Kamarazenekart kitették a Fekete sas utcai próbaterméből, amikor ezt megtudtam, +lecsaptam+ rájuk, mert tudtam, hogy a ház velük oda jut el a budapesti zenei életben, ahol ma tart. És 1992-ben velük hoztuk létre a Zempléni Fesztivált, amelyet 2004-ig szerveztünk” – mondta Merényi Judit.
Opera ismeretterjesztő előadásokat szerveztek, Baranyi Ferenc különleges nézőpontból, például tárgyakon keresztül, mint legyező, kendő, mutatott be zenedrámákat. “A színház világában is kalandoztunk, azok a művek váltak igazán sikeressé, amelyeknek ez az intim környezet, a kert természetes díszletéül szolgált” – mondta a volt igazgató.
“Az utódom, Harsányi Mária ugyanolyan, ha nem nagyobb szeretettel teszi barátságossá a házat. Azt is el kell mondanom, hogy míg kerületi tanács volt, azzal volt jó a kapcsolatom. Azután Tarlós István, majd Bús Balázs tekintette fontosnak az Óbudai Társaskört. Tudták, tudják, hogy a kerületnek csak jó hírnevet ad ez az intézmény” – tette hozzá Merényi Judit.

MHO/MTI



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.