„Mind a beteg érdekében, mind etikai szempontból támogatjuk ezt a változást. Az orvoslás egyik alapelve az élet védelme” – közölte a 24.hu-val Dr. Böszörményi-Nagy Géza, a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának elnöke a Pintér Sándor által aláírt rendelettel kapcsolatban, amely módosított az abortusz jelenlegi magyarországi szabályozásán.

„Az élet a fogantatástól kezdődik”

Az elnök úgy fogalmazott: „az élet az etikai kódexünkben megfogalmazottak szerint a fogantatástól kezdődik. Tehát

a magzati élet, az már élet, amit nekünk, orvosoknak védenünk kell.

Így mi mindenképpen amellett vagyunk, hogy az orvosnak kötelessége a terhesség megtartása érdekében érvelni. Ez eddig is gyakran megtörtént, csak nem volt kötelező. Az, hogy élő magzatról van szó, az a mindig elvégzett ultrahangvizsgálat során is látható.”

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A kamarai vezető szerint az orvosnak semmiképpen nem kell nyomást gyakorolnia, de „el kell látnia a pácienst minden olyan információval, amely segíthet a döntésében”. „Tehát az információátadásnak az orvos részéről ilyen mértékűnek és minőségűnek kell lennie” – jelezte.

Nyitóképen: A National Geographic Channel által 2005. április 14-én közzétett felvételen egy magzat látható az anyaméhben. Fotó: MTI/EPA/National Geographic Channel

(Mandiner)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.