Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.
Andy Szekely negyedik generációs magyar, akinek családja 1957-ben telepedett le Lansdale-ben, egy Philadelphiához közeli kisvárosban. 1993 és 1996 között tanárként dolgozott Magyarországon, ekkor szeretett bele az országba. Visszatérése után beiratkozott az Indianai Egyetem közép-európai tanulmányok szakára, ahol Szegedy-Maszák Mihály tanítványa volt. Később mégis édesapja csontkovács praxisát vitte tovább, és többféle közösségi feladatot is vállalt, például közel tíz évig volt szülővárosa polgármestere. Emellett szívesen fest. Lokálpatrióta, de az utóbbi évek drámai demográfiai és politikai változásait tapasztalva a Magyarországra költözésen gondolkodik.
Magyar családneved van, és elég jól beszélsz magyarul, amit felnőttként tanultál meg. Mi a családi történeted?
Ükapám, Székely György 1855-ben született Nagyszékelyen, Magyarországon, és 1932-ben hunyt el Budapesten. Dédapám, Székely György 1876-ban született Nagyszékelyen, 1963-ban halt meg Hatboro-ban, Pennsylvania államban. 1901-ben hagyta el Magyarországot. Féltestvére, Székely László, a második világháború alatt a magyar hadsereg vezérőrnagya volt. A háború után halálra ítélték, de sikerült megszöknie és 1947-ben az Egyesült Államokba menekült. Nagyapám, George John Szekely 1906-ban született Edisonban, New Jersey államban, és 1977-ben halt meg Lansdale-ben. Nem beszélt jól magyarul, és viszonylag fiatalon meghalt, így sem apám, George Andrew Szekely (született 1934-ben Camdenben, New Jersey államban; meghalt 2014-ben Lansdale-ben), sem én, George Andrew Szekely II (1970-ben születtem Lansdale-ben), nem tanultunk meg magyarul. Én vagyok tehát az ötödik Székely György, ennek ellenére úgy nőttem fel, hogy semmit sem tudtam Magyarországról azon kívül, hogy hol van a térképen. Egyetemi tanulmányaim után, 1993-ban egy bárban dolgoztam Washingtonban, amikor megismerkedtem néhány magyar diplomatával, akik anyanyelvi angol tanárokat kerestek. Igent mondtam, így a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban kaptam tanári állást a magyar oktatási minisztérium alkalmazottjaként. Három évig éltem ott. Így kezdtem el felfedezni magyar örökségemet – fiatal felnőttként, huszonhárom évesen.
Azt mondtad, beleszerettél Magyarországba. Mi vonzott benne?
Olyan érzésem volt, mintha visszamentem volna az időben: például lovaskocsik jártak még az utcán, terményeket szállítva a környező földekről, tanyavilágból. Az emberek viselkedése is egészen más volt, mint amit az Egyesült Államokban megszoktam. Nagy hangsúlyt fektettek a történelemre, irodalomra, zenére, általában a kultúrára, míg Amerikában inkább az anyagiak diktálta társadalmi státusz vezérel mindent. Nagyon szerettem Kosztolányi Dezső Pacsirta című regényét, és Gárdonyi Géza Egri csillagok-ját olvasni, tetszett az építészet, és beleszerettem a klasszikus zenébe is, azáltal, hogy a helyi zeneiskola ingyenes koncerteket szervezett a tanároknak. Az helyiek rendkívül vendégszeretőek voltak, még ha nem is beszéltek angolul. A hét minden napján más családnál vacsorázhattam, akik gyakran meg is hívtak, hogy töltsek náluk pár éjszakát. Csodálatos három év volt Szentesen. A feleségem, Szilvia, Mindszentről származik, ami egy még kisebb település a Tisza partján – minden évben elutazunk oda a lányaimmal, hogy meglátogassuk az ő családját.
Hogyan ismerkedtél meg a feleségeddel? Örömmel költözött Amerikába?
Ugyanabban a gimnáziumban végezte a tanítási gyakorlatát, ahol én tanítottam, tehát gyakorlatilag kollégák voltunk. Tovább is maradtam volna Magyarországon, de édesanyám akkoriban lett beteg, ezért három év után hazatértem. Előtte egy amerikai kollégámmal – aki két évvel korábban érkezett Szentesre, mint én, és azóta is ott él – szerveztünk egy amerikai körutat tíz középiskolás diák számára, három hétig jártuk velük a keleti partot Washingtontól egészen Massachusetts-ig. A helyi újság írt is a látogatásról; s érdekes volt, hogy mit találtak furcsának a magyar diákok. Például megemlítették, hogy a szeletelt kenyér teljesen más, mint otthon, és nagyon szokatlan volt számukra, hogy mindenütt amerikai zászlók lobognak. Mivel a tíz diák közül nyolc lány volt, ezért elhívtuk Szilviát is kísérő tanárnak. Ő végül itt is maradt, állást talált New Yorkban bébiszitterként, míg én visszatértem Pennsylvaniába. Továbbra is találkozgattunk, kapcsolatunk egyre komolyabb lett, s végül 1999-ben házasodtunk össze – Amerikában és Magyarországon is. Szülővárosomban, Lansdale-ben telepedtünk le, amely Philadelphiától 28 mérföldre északnyugatra fekszik. 1957 óta él itt a családom, annak idején édesapám csontkovács rendelőt nyitott a városban. Első lányunk, Anna 2008-ban született, Emma 2012-ben követte.
A szülővárosod közel van a bartói Magyar Tanyához, amelynek több alapítója is Lansdale-ben él(t)… Ismered őket? Jártál náluk?
Gyerekkoromban még csak nem is tudtam a Magyar Tanyáról… A családunk már több generáció óta él Lansdale-ben, és nem beszéltünk magyarul, így nem éreztük annyira szükségét annak, hogy más magyarokhoz kapcsolódjunk, mint például a nagyobb számban hullámban érkező ’56-osok, akik sokkal inkább összetartottak. Amikor visszatértem Magyarországról, nagyon lelkes voltam, és felkerestem két magyar klubot is. A Magyar Tanyán is felajánlottam a segítségemet, de nem igazán voltak érdeklődők – talán azért, mert nem beszéltem elég jól magyarul, vagy mert nem voltam ’56-os hátterű, mindenesetre úgy éreztem, nem vettek komolyan. Ugyanez történt a philadelphiai magyar klubban is. Ott sok belső vita is zajlott, ami számomra amolyan családi viszálykodásnak tűnt – s engem nem vonzott az ilyesmi. Ettől függetlenül néhányszor ellátogattunk a Magyar Tanyára. Olyankor feleségemmel igyekeztünk magyarul beszélni a többiekkel, de a gyerekeink – mint ott a legtöbb gyerek – inkább angolul társalogtak egymással.
Mit tesztek azért, hogy lányaitok megismerhessék magyar örökségüket?
Amikor összeházasodtunk, határozott szándékunk volt, hogy megismertessük velük a magyar kultúrát, irodalmat és nyelvet – de ez nem volt könnyű, főként a nyelvtanulás. Az utóbbi időben viszont egyre komolyabban vesszük. Nemrég olvastam a Magyarnak lenni Amerikában interjúsorozatodban, hogy az USA keleti partján letelepedett magyarok közül sokan szigorúan ragaszkodtak ahhoz, hogy gyerekeik megtanuljanak magyarul és megismerjék a magyar kultúrát. Mi nem jártunk el ilyen szigorúsággal – csak részletekben, alkalomszerűen. A feleségem tökéletesen beszél angolul, sőt, angolt mint második nyelvet (ESL, English as a Second Language) tanít, és egy nonprofit szervezetnél dolgozik adminisztrátorként. Nekem hat testvérem van, tehát nagy családból származom, sok unokatestvérem és unokaöcsém van, de közülük senki sem tud magyarul – csak én, valamennyire. A családi összejöveteleken tehát minden angolul zajlik. A nagy család és a gyakori összejövetelek miatt nem jutott időnk arra, hogy rendszeresen járjunk a Magyar Tanyára, magyar hétvégi iskolába, esetleg a cserkészetbe. Visszatekintve: ha újrakezdhetném, talán mégiscsak érdemes lett volna a cserkészettel megpróbálkozni, legalább hétvégente a Magyar Tanyán. Sajnos ma már a családunk szétszóródott: a szüleim meghaltak, a nővéreim és családjaik elköltöztek, csak néhányan maradtak a közelben.
Ha bárkit megkérdezel Amerikában, akinek az egyik szülője például olasz volt, de ő nem tanulta meg a nyelvet, szinte biztosan azt mondja: „Bárcsak az anyám rákényszerített volna, hogy megtanuljak olaszul.” Ezért számomra is nagyon fontos, hogy a lányaim megtanuljanak magyarul, hogy tudjanak beszélni édesanyjuk családtagjaival. És ebben haladunk – lassan, kicsit késve, de minden évben, amikor visszamegyünk Magyarországra, úgy látom, a lányaim számára ezek az utazások olyanok, mintha egyre világosabb fény gyúlna bennük. Évről évre jobban értékelik, hogy milyen csodálatos hely Budapest vagy Mindszent. Utóbbi még ma is kicsit olyan, mintha visszamennénk az időben: biciklivel (és bukósisak nélkül) járnak a Tiszához, a nagymamájuk csirkéket tart – ez egy nagyon egészséges, természetközeli életforma, amit itt nem találnak meg.
Azt mondtad, a magyar nyelv és a kultúra megőrzéséhez manapság már vissza kell menni Magyarországra…
Amíg Magyarország zárva volt a világ számára 1989–90 előtt, természetes volt, hogy az emigrációban élők őrzik a magyar nyelvet és a hagyományokat. De ma már ez egyre inkább kihalóban van. A lányaink is akkor kapják a legtöbbet ilyen tekintetben, amikor évente két hetet Magyarországon töltünk. A legtöbb időt a nagymamával töltjük, aki egyáltalán nem beszél angolul – és ugyanez igaz a feleségem testvérére és sógorára is. Az ő gyerekeik viszont beszélnek angolul. A napjaink nagy részét a Tisza partján töltjük, a strandon, ahol egész nap a magyar unokatestvéreikkel lehetnek. Ilyenkor a családi kapcsolatok erősödése mellett a nyelvtudásuk is ugrásszerűen fejlődik. Mostanában elkezdtek érdeklődni magyarországi nyári táborok iránt is. Az idősebb lányunk most másodikos gimnazista, és nagyon szeretne egy teljes, négyéves egyetemi ösztöndíjat nyerni Magyarországra. Óvodás kora óta hegedül, így most azt próbáljuk közösen meghatározni, mi lenne az az érdeklődési terület, amit Magyarországon fejleszthetne, majd visszahozhatna Amerikába.
Azt is említetted, hogy esetleg Magyarországra költöznétek. Ez reális terv?
Azt mondanám, hogy sok „ha” van ebben a tervben, és az is biztos, hogy soha nem fogom teljesen elvágni az amerikai kötelékeimet, de határozott szándékom, hogy minél több időt töltsek Magyarországon. Nemcsak a magyar gyökereim miatt, hanem azért is, mert a szülővárosom az elmúlt évtizedekben drámaian megváltozott. 2008-tól kilenc és fél éven át voltam Lansdale polgármestere, és emellett több fontos közösségi szerepet is betöltöttem – miközben nagyon furcsa és visszafordíthatatlan folyamatokat tapasztaltam.
És ezzel azt hiszem, elérkeztünk beszélgetésünk politikai részéhez… Lansdale lakosságának ma már 20%-a muszlim, és már két mecset is működik a városban. Ez a változás nagyon gyorsan ment végbe – körülbelül 30 év alatt –, hiszen az első bangladesi családok a ’80-as évek végén, ’90-es évek elején érkeztek. A helyi iskolakerület, amely egyébként Lansdale-nél nagyobb területet fed le, a Public School Review szerint mára már 41%-ban kisebbségi – főként délkelet-ázsiai – tanulókból áll. Zavarba ejtő módon a bangladesi muszlimok vallásilag konzervatívok, de politikailag túlnyomórészt a Demokrata Pártra szavaznak, mivel cserébe előnyöket várnak, például kedvezőbb övezeti szabályozást vagy helyeket különböző bizottságokban, mint például a Várostervezési Bizottságban. Legutóbb például Palesztinát támogató, Izraelt elítélő menetet szerveztek a városban… Egyre gyakrabban kell szembesülnünk tehát azzal, amit Rod Dreher és mások iszlám-baloldalizmusnak neveznek…
A bevándorlók számának emelkedésével a régió fizikai arculata is megváltozott. Egy közeli településen, ahol a szüleimnek volt egy farmja, a lakosság 1990 és 2000 között 60%-kal nőtt, mivel a környező mezőgazdasági területeket beépítették. Ez alapjaiban változtatta meg a környék karakterét és szépségét. Az ilyen terjeszkedés felhígítja a vidékies, agrárjellegű közösségeket – amelyek egyébként gyakran a helyi hagyományok hordozói is. Azt is tapasztaltam, hogy az újonnan beköltöző emberek – főként a közeli Philadelphiából – liberális politikai nézeteket hoznak magukkal. Emlékszem, 2015-ben épp Szegeden voltam, amikor rövid idő alatt több tízezer migráns érkezett Magyarország déli határára. Akkor azt gondoltam: egy ilyen kis országot viszonylag gyorsan és könnyen el lehet árasztani bevándorlókkal. Ekkor készítettem egy videót, ami egész komoly figyelmet kapott, és több pozitív visszajelzés is érkezett rá.
Hogyan és miért lettél polgármester?
Amikor visszatértem Magyarországról, beiratkoztam az Indianai Egyetem közép-európai tanulmányok tanszékére, Szegedy-Maszák Mihály tanítványa lettem. Később irányt váltottam; édesanyám haldoklott, és nem akartam sokat utazni, így elfogadtam apám hívását, hogy csatlakozzak a praxisához. Ismét iskolába jártam, és 2000-ben csontkovács lettem. Amerikában egyre ritkább, hogy egy család hosszabb ideig ugyanazon a helyen él, pláne hogy ugyanazt az egészségügyi családi vállalkozást 70 éven át fenntartsa. Kisvállalkozóként be kellett kapcsolódnom a helyi közösségi életbe; csak hogy néhányat említsek: a Rotary Club, a látogató nővérek egyesülete, a helyi szimfonikus zenekar – nem játszom semmilyen hangszeren, de elnök lettem, mert szeretem a klasszikus zenét és jól tudtam adományt gyűjteni –, valamint a Kereskedelmi Kamara tagja, vezetőségi tagja vagy éppen elnöke voltam. Ezáltal sokan mint a helyi közösség becsületes, jó hírű tagját ismertek meg. 2008-ban neveztek ki polgármesterré, 2009-ben választottak meg, és 2013-ban választottak újra.
Hogy miért vállaltam el? Mert úgy gondoltam, szép fejléces levélpapírom lesz. (nevet) Komolyra fordítva a szót: mert valami jót akartam tenni a városért. Csontkovácsként rugalmas volt a munkaidőm, így sok időt tudtam a közösségre fordítani. Polgármesterként tisztességgel, botrányok nélkül szolgáltam. Az volt az álmom, hogy egy tisztes, „unalmas” polgári életet éljek, és ez sikerült is. Néhány új vállalkozást is bevonzottam – köztük egy magyart is, a Boardroom Spirits céget, amelynek lepárló berendezései a miskolci székhelyű Hagyo Kft.-től származnak. Ők az első magyar berendezéssel megnyitott amerikai szeszfőzde, és egyike azon keveseknek, akik pálinkát készítenek az USA-ban – bár itt nem nevezhetik nevén; azt csak akkor lehet, ha Magyarországon készül.
Mi volt a fő célod polgármesterként?
A szemem előtt mindig ott lebegett Szentes és más csodálatos magyar kisvárosok, mint például Sopron vagy Kőszeg példája. Lansdale-nek 18 000, míg Szentesnek körülbelül 25 000 lakosa van, tehát hasonló méretű városok. Szerettem volna valami olyasmit létrehozni, ami nemcsak magyar, hanem talán inkább általános európai jellegzetesség: egy sétálható belvárost üzletekkel, élő városközponttal. Sajnos a világ és a mi városunk is olyan változásokon ment keresztül, hogy be kellett látnom: ez a tervem nem fog működni. Amikor megjelentek az első plázák, elvonták a gyalogos forgalmat a belvárosokból szerte Amerikában. Később volt egy kisebb reneszánsza a kisvárosoknak, de aztán a COVID és az Amazon miatt újra hanyatlani kezdtek. Nem tudom, ugyanez történik-e Magyarországon is, de Szentes és Mindszent még mindig élő kisvárosok. Magyarországon a kulturális homogenitás, az iskolai tananyag, amit a gyerekek tanulnak – magyar írók, költők, zeneszerzők, művészek – egy olyan szilárd alapot adnak, amely egy ilyen kis nemzetet is képes megtartani. Viszont itt, Amerikában – a rövidebb történelmünk és a politikai korrektség miatt – minden más. Épp tegnap mondta valaki, hogy a mi iskolai körzetünkben 64 különböző nyelvet beszélnek. Tehát a politikai balratolódás, a 20%-os muszlim lakosság, a baloldali irányultságú iskolaszék, valamint a gender (LMBTQ) és a kritikai fajelméleti (CRT) programok jelentősen megváltoztatták a közösséget – és nem jó irányba. Tudom, hogy hasonló dolgok történnek Magyarországon is, elsősorban Budapesten, de a kisebb településeken kevésbé – s azt gondolom, hosszú távon Magyarországnak mégis fényesebb jövője van.
Tudnál példát mondani arra, amikor a sokszínűség nem működött?
A túl sokféle kultúra egyre kevesebb közös ponthoz vezet. A sokszínűség bizonyos határig lehet érdekes és inspiráló, de közös múlt hiányában könnyen lehetséges, hogy közös jövő sem lesz. Például az én barátságos kis utcámban – két oldalon hét-hét ház van – 2016 előtt a szomszédság nagyon összetartó volt: minden hónapban egyszer lezártuk az utcát és ott buliztunk, élveztük egymás társaságát. Ezek az idők elmúltak – részben a COVID, részben a politika miatt.
Volt egy munkatársam, akivel még az Alkotmány mibenlétéről sem tudtunk megegyezni. Ő azt mondta, hogy azt „egy csapat fehér ember” írta, akik nem képviselték a feketéket – akik akkor még nem is voltak állampolgárok –, így az alkotmány nem tiszteletreméltó. Nagy baj, ha már a 250 éves történelmünket is kétségbe vonjuk. Szívesen beszélgetnék valakivel például arról, hogyan értelmezik a magyarok az 1100 éves történelmüket – ahol „vér- és földkapcsolat” van az ország és a nép között. Vajon lehetne miniszterelnök valaki, aki egy másik országból került Magyarországra? Nem nagyon hiszem. Viszont itt Amerikában volt Obamánk, és vannak kongresszusi képviselőink más országokból – például Ilhan Omar Szomáliából. Vajon az ő lojalitása Amerikához vagy Szomáliához kötődik? Ezek olyan kérdések, amelyekkel az amerikaiaknak most és a jövőben is szembe kell nézniük. Visszatérve az Alkotmányra: az Egyesült Államok egy közös hitvalláson alapul. Annak idején bárki, aki azt mondta, hogy hisz az Alkotmányban és elismeri az ország történelmét, amerikai állampolgár lehetett. De ma már – legalábbis amit helyi szinten látok – vannak, akik még az amerikai zászlót sem hajlandók tisztelni…
Miért vesztetted el a polgármester-választást 2017-ben?
Lansdale választott tisztségviselői 2006-ig mind republikánusok voltak, amikor is évtizedek után először megválasztottak egy demokratát. Minden egyes választási ciklusban a demográfiai változások lehetővé tették, hogy a demokraták egyre több helyet szerezzenek, míg végül 2017-re én maradtam az utolsó republikánus a városi tanácsban. A politikai légkör 2016-ban, Donald Trump megválasztásával teljesen megváltozott. Én is újraindultam 2017-ben. Ahhoz, hogy nyerjek, persze már a demokraták támogatására is szükségem lett volna. De amint Trumpot megválasztották, a demokraták azt mondták: „Kedvelünk téged, de most üzenetet kell küldenünk.” Ezért vesztettem el a választást egy „ejtőernyős” jelölttel szemben, aki New Yorkból költözött Lansdale-be, és akkoriban még csak alig egy éve élt ott – gyakorlatilag Trump elleni tiltakozásként szavaztak rá.
Azt mondtad, Trump 2024-es újraválasztása után a helyzet még rosszabb lett… Tudsz példákat mondani?
2024-ben a városom Kamala Harrisre szavazott Donald Trumppal szemben, 63-37%-os arányban – akárcsak szinte az egész ország keleti partja. Pennsylvania 2016-ban Trumpra szavazott, majd 2020-ban Joe Bidenre, 2024-ben viszont újra Trumpra. De a keleti parti nagyvárosok – például Washington, Philadelphia, New York, Boston, stb. – továbbra is erősen demokrata többségűek. Philadelphiában például a lakosság 75%-a demokrata, csak 11% republikánus, a többi független. Mióta Trumpot újraválasztották, a baloldal még inkább radikalizálódott – legalábbis az én környezetemben.
Ennek tökéletes példái a közelmúlt tüntetései. Az újraválasztás óta már hat hónap eltelt, de több Trump-ellenes tüntetés is volt a városban. Lansdale amúgy is többségében demokrata, így nem is értem, miért van erre szükség. Amikor felröppent a hír, hogy a bevándorlási hivatal emberei jelentek meg a városban, néhányan azt mondták: „Keressük meg őket, és szúrjuk ki a kerekeiket, rongáljuk meg az autóikat”. Egyesek fejjel lefelé fordított zászlót akasztanak ki tiltakozásul… A közösségi médiában az indulatok egyértelműen fokozódtak.
Van esély arra, hogy téged valaha is újraválasszanak?
Minden egyes választáskor megkérdeznek, de a jelenlegi fejlemények mellett esélyem sincs arra, hogy újra polgármester legyek. Ennek ellenére folytatom az üzeneteim közvetítését: ami országos szinten történik, az most már a legkisebb helyi szinten is lecsapódik – olyan dolgok, amelyekről soha nem gondoltam volna, hogy a mi kisvárosunkat is elérik. Ha szóba kerül például a bevándorlás, az LMBTQ vagy a CRT (kritikai fajelmélet) kérdése, sok magyar még mindig azt mondja: „Nálunk ez nem történhet meg.” De én már láttam, hogy ez hogyan alakította át a saját kisvárosomat. Amikor először elmentem a magyarországi CPAC konferenciára, és ott budapesti magyarokkal beszélgettem, el sem hitték, amit meséltem nekik. Sőt, amikor néhány ilyen történetet elmesélek a közeli rokonaimnak, sokszor úgy érzem, még ők is azt hiszik, nem mondok igazat…
Mondanál néhány történetet, amit a magyarok nem nagyon tudtak elhinni?
Polgármesterként az egyik feladatom az esketések végzése volt. Több mint 200 esküvőt tartottam. 2013-ban a megyei hivatal egyik vezetője úgy döntött, hogy azonos nemű pároknak is kiad házassági anyakönyvi kivonatokat. Ekkor a szomszédaink – egy azonos nemű pár – megkértek, hogy adjam össze őket. Azt válaszoltam nekik: „Ez jelenleg illegális, így nem tehetem meg… még.” Ennek ellenére a helyi sajtó megírta az ügyet, amelyben gyávának neveztek engem…
Mivel Lansdale városi tanácsában, az iskolaszékben és a megyei önkormányzatban is teljes demokrata többség van, a progresszív baloldali politika legrosszabb elemei is megvalósultak. 2019 januárjában egy transznemű előadó, akinek a művészneve Annie Christ, drag queenként olvasott mesét a városi könyvtárban – a demokrata tanács teljes támogatásával. El tudod képzelni, mit éreztek a helyi keresztények? Az illető egyébként a helyi iskolakerületnél dolgozik technikai segítőként. Az iskolaszék teljes mértékben elfogadta a CRT és az LMBTQ fémjelezte nyomulást. 2021 májusában az egyik általános iskolai tanár ötödikes (10–11 éves) diákokat vitt el egy „sokszínűségi sétára”, ahol faji, nemi és szociális háttér alapján osztották szét a gyerekeket. A kritizálókat „fehér felsőbbrendűséget hirdetőnek” bélyegezték. 2021 októberében ugyanebben az iskolában All Boys Aren’t Blue (Nem minden fiú kék) című, homoerotikus tartalmú könyv is elérhető volt az iskolai könyvtárban. A szülők az iskolaszéki ülésen tiltakoztak ellene, de a helyi újság nem tudta rendesen leírni, mi van a könyvben – mivel pornográf tartalma miatt törvényi korlátok miatt nem is leközölhető…
Polgármesterként 2012-ben kineveztek a megyei szintű Montgomery County Prison Board (a megyei börtöntanács) tagjává, majd öt év után e tanács elnökévé választottak, egymás után ötször is. A megbízatásom 2022-ben ért véget, amikor a baloldali megyei biztosok nem jelöltek újra – mert kiálltam a börtönigazgató és a személyzet mellett azért, hogy ne engedjék a transzneműeket az általuk választott neműek közé helyezni, hanem csak a biológiai nemük szerint helyezzék el őket. És a hab a tortán? Az utódom egy olyan színesbőrű férfi lett, akit gyilkosságért ítéltek el, és 32 évet ült börtönben, és kilenc hónappal később 92 rendbeli hamisítással, megtévesztéssel elkövetett lopással és a COVID alapok ellopására irányuló összeesküvéssel vádolták…..
Egy utolsó példa: mivel az előzmények ellenére is szeretnék valamit tenni a közösségért, most a helyi YMCA igazgatósági tagja vagyok. A mai trendeket figyelembe véve szinte biztos, hogy egyszer egy transznemű személy majd belép az általa kiválasztott öltözőbe, amiért egy nem transznemű majd panaszt tesz, s mégis végül a transznemű fogja magát diszkriminálva érezni, és panaszt nyújt be az emberi jogi bizottsághoz. Ez a szervezet többnyire baloldali, transznemű-párti tagokból áll – és teljesen felesleges, hiszen állami és szövetségi szinten is léteznek diszkrimináció elleni jogszabályok. Hogyan kaphatna itt bárki is igazságos eljárást? Egyébként én is jelentkeztem egy állásra ebbe a bizottságba, de hónapokig nem kaptam választ, miközben egy konzervatív, színes bőrű női barátom – aki az én kérésemre érdeklődött ugyanerről a pozícióról –, pár órán belül megkapta a visszajelzést…
Keresztény vagy, konzervatív és republikánus. Miért?
Jó kérdés, mert úgy nőttem fel, hogy semmilyen vallás nem volt az életemben. Metodista templomban kereszteltek, de nem jártunk templomba – csak legfeljebb esküvőkre. Aztán, amikor megszülettek a lányaim, és láttam ezeket az őrült társadalmi folyamatokat, úgy éreztem, hogy a gyerekeimnek szüksége van valamilyen erkölcsi struktúrára. Emellett Magyarországon beleszerettem a klasszikus zenébe is, pedig gyerekkoromban sosem hallgattam. És bizony Bach, Beethoven, Dvořák – mind keresztény gyökerekkel rendelkeznek… Ezért végül elkezdtem járni egy felnőtt katolikus oktatási kurzusra, és 2017 pünkösdjén katolikusként bérmálkoztam. A feleségemet katolikusnak keresztelték, de ő sem járt templomba. Lányaink viszont több éves felkészítés után elsőáldozók és bérmálkozók lettek. Ez idő alatt láttuk, hogy milyen népszerűvé vált a katolikus templomba járás. Öt évvel ezelőtt, amikor lányunk elkezdte a hittanórákat, csak 40 család járt oda, míg ma már 150. Rod Dreher is írt arról, hogy Franciaországban a hamvazószerdai miséken rekordokat dönt a részvétel. Mi havonta egyszer latin misére járunk, és ha nem érkezünk legalább 15 perccel előbb, már csak hátul állva férünk be. Az emberek igyekeznek megtalálni, mi az, ami manapság tartást ad. Szerintem a kereszténységhez való visszatérés is része annak, ami most történik a világban.
És miért vagy republikánus?
Részben összefügg a kereszténységgel – bár nem mindig. Kisvállalkozóként apám keményen dolgozott, és fontos volt számára, hogy alacsonyak maradjanak az adók. A hagyományos családmodell és az élet védelme is fontos számomra. A republikánus alapálláspont az abortuszról, hogy az csak nemi erőszak, vérfertőzés vagy az anya életének veszélyeztetése esetén fogadható el. Egyszer egy fekete női jelölt, Cathy Barnett is indult képviselőnek. Édesanyját megerőszakolták, de ő mégsem vetette el magzatát. Cathy így erről a témáról nagyon hatásosan tud beszélni. Sajnos a választáson nem nyert, de őt támogatva ilyen értelemben én is a legszigorúbb életvédő álláspontot képviselem.
A republikánus és konzervatív címkék egyébként sok mindent jelenthetnek. John Lukacs például különc volt: bár sokan republikánusnak tartották, ő inkább reakciósnak nevezte magát, és nem rajongott Ronald Reaganért, mert az szerinte túlzottan felduzzasztotta a bürokráciát. Lukacs inkább az európai katolikus értelemben vett konzervatív volt, például érdekelte a környezetvédelem, ami sokáig nem volt prioritás az amerikai republikánusoknál. A konzervatív attitűd számára azt jelentette: régi vágású úriembernek lenni, nem hivalkodó, nem feltűnő módon. Azt mondta, a Trump–Clinton választáson nem szavazott – az egyetlen alkalom, hogy egyik félre sem adta le a voksát. 2019-ben hunyt el – érdekes lenne tudni, vajon most mit gondolna a világ dolgairól…
Nemcsak csontkovács, hanem szívesen festesz. Miért fogtál bele?
Miután hazatértem Magyarországról, édesanyámat ápoltam, s mivel ő a nap nagy részében aludt, elkezdtem festeni. Megtetszett a nagybányai festőiskola, amelyhez tartozott többek között Ferenczy Károly, Hollósy Simon, Rippl-Rónai József, így először őket kezdtem lemásolni. Ahogy fejlődött a kézügyességem, elkezdtem eredetiket festeni. Az egyik legjobb festményem, amiért díjat is kaptam, a feleségem nagybátyjáról készült, aki egy Mindszent melletti kis tanyán birkákat és disznókat nevel. Számtalan magyarországi életképet festettem meg, Budapesttől kezdve az Alföldön át a Várat őrző huszárokig és John Lukacs barátomig. És persze megfestettem a feleségemet és a lányaimat is.
Hogyan látod a saját jövődet, akár Amerikában, akár Magyarországon?
Akárhol is fogok élni, szeretnék mindig hasznos tagja lenni a közösségnek. Jelenleg a YMCA igazgatóságának titkára vagyok, és három-négy éven belül elnök lehetek, hacsak nem költözöm el Magyarországra. Szóval továbbra is aktív vagyok, és ez fontos számomra. John Lukács írt a „jó polgár” (burger) eszményéről: az ember legyen beágyazva a közösségébe, és adjon vissza annak. Ő maga, a világszerte ismert professzor, tagja volt a helyi önkormányzatnak is, amit egyik legnagyobb eredményének tartott. Ha Magyarországra költöznék, valami hasonlót tudnék elképzelni: templomba járni és részt venni a helyi közösségi életében. Továbbá, mivel gyakorlati tapasztalatom van a bevándorlás, CRT, LMBTQ ügyekben – vagyis olyan témákban, amelyeket egy kisvárosi magyar nem ismer – kötelességemnek érzem elmesélni előbbi történeteimet. Szeretem a magyar kisvárosokat, a kultúrát, irodalmat, zenét és azt a tiszteletet, amit a magyarok a történelmük iránt tanúsítanak – ezért azt szeretném, ha mindez fennmaradna. Ha ebben szószóló lehetek, ha segíthetek „tartani a falat”, akkor ez az én küldetésem.
Antal-Ferencz Ildikó
Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.
