A legfelsőbb bíróság befogadta a terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán rendkívüli jogorvoslati kérését. A kedden meghozott végzés kivonatát szerdán tette közzé honlapján a bíróság. A kézdivásárhelyi férfiak elleni ítélet megsemmisítésére irányuló per első tárgyalását április 23-ra tűzték ki. A végzés jogerős.

Beke Csilla, Beke István felesége a közösségi hálón azt közölte, hogy a legfelsőbb bíróság egyelőre csak az újratárgyalási kérelem befogadásáról döntött. Az elítélteknek azt a kérését nem bírálta el, hogy védekezhessenek szabadlábon az ügyük újratárgyalása során. Erről minden bizonnyal az áprilisi első tárgyaláson fog határozni a kijelölt bírói testület.

Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018 júliusában öt-ötéves börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből, és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű pokolgépet akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.

A legfelsőbb bíróság általános meglepetést okozott határozatával, hiszen az első fokon eljáró Bukaresti Táblabíróság korábban megsemmisítette a terrorizmus vádját, és csak annyi börtönbüntetést szabott ki a vádlottak ellen, amennyit vizsgálati fogságban töltöttek.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Forrás: MTI – itthon.ma



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.