Nem volt törvényes alapja az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) 2016-ban nyomozást indítani Donald Trump ellen az Oroszországgal való összejátszás gyanújával – állapította meg az eljárást vizsgáló különleges ügyész.

John Durham 2019-ben, a Trump-adminisztráció idején kapott megbízást arra, hogy tekintse át a nyomozóhatóság Crossfire Hurricane néven elhíresült nyomozását, amely 2016-ban az elnökválasztási kampány idején indult azzal a feltételezéssel, hogy Donald Trump kampánycsapata a választási eredmény befolyásolása érdekében összejátszott Oroszországgal.

A hétfőn nyilvánosságra hozott háromszáz oldalas jelentés ugyan nem javasol újabb vádemelést, de

Reklám
Tas J Nadas, Esq


megállapítja, hogy az FBI mulasztott, és szem elől tévesztette a törvény iránti hűség szigorú előírását,

amikor a Donald Trump elleni vizsgálat elindításakor politikai szempontokat is figyelembe vett.

A jelentés szerint az FBI nyers, nem megerősített értesülésekre alapozta az eljárást, magas rangú tisztségviselők részéről hiányzott az elemzői szigor a birtokukba került információval kapcsolatban, különösen politikailag elkötelezett személyektől és intézményektől származó információkra vonatkozóan. A jelentés szerint a hatóság túlsúlyban támaszkodott olyan nyomokra, amelyeket Donald Trump politikai ellenfelei bocsátottak rendelkezésre.

A vizsgálati összefoglaló megemlíti az FBI korábbi igazgatóját, James Comey-t és egykori helyettesét, Andrew McCabe-et, valamint az eset tanulságainak levonására sürgeti a nyomozóhatóságot és felügyelőintézményét, az igazságügyi minisztériumot, különös tekintettel a politikailag érzékeny vizsgálatokra.

John Durham a 2019 óta zajló vizsgálat során összesen három vádemelésre tett javaslatot a hatóság félrevezetése miatt, amelyek közül kettő felmentéssel, egy ítélettel zárult. Egy FBI-tisztségviselő, Kevin Clinesmith egy e-mail meghamisításában elismerte bűnösségét, így vádalkuval a börtönt elkerülve közösségi munkára ítéltek.

A jelentésre az FBI közleményben reagált, amely szerint a hatóság már korábban levonta a 2016-2017-es Crossfire Hurricane fedőnevű műveletének következtetéseit, és változtatott több eljárási szabályán.

Donald Trump a közösségi médiában reagált a jelentésre. Azt írta, a kiterjedt kutatás megállapította, hogy a Trump–Oroszország-vizsgálatnak soha nem lett volna szabad megindulnia,

és az is bebizonyosodott, hogy az amerikai embereket félrevezették, ahogy ma is félrevezetik. Közleményében James Comey korábbi FBI-igazgató és a demokraták felelősségre vonását követeli az ellene alaptalanul megindult nyomozás miatt.

A képviselőház jogi bizottságának republikánus elnöke, Jim Jordan bejelentette, hogy a törvényhozási testület beidézi John Durhamet, és szeretné meghallgatni a jelentéssel kapcsolatban.

A Donald Trump első elnökválasztási kampányának oroszországi kapcsolatairól szóló nyomozást, a Crossfire Hurricane-t 2016 júliusában indította az FBI. A vizsgálat 2017 májusáig tartott. Megállapításai belekerültek Robert Mueller különleges ügyész jelentésébe, aki a 2016-os választásokba történt feltételezett orosz befolyásról szóló vizsgálatot vezette. A nyomozás nem talált bizonyítékot arra, hogy Donald Trump és a kampánystábja a választási eredmények befolyásolása érdekében egyeztetett volna oroszországi állami szervezetekkel.

(Magyar Nemzet / MTI)

Borítókép: Donald Trump korábbi republikánus amerikai elnök (Fotó: Twitter/News Beats)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.