Kinevezte hétfőn Zuzana Čaputová szlovák államfő az általa jelölt szakértői kormányt, élén Ódor Lajossal, aki nem sokkal ezután átvette a hivatalt a távozó Eduard Heger ügyvivő kormányfőtől.

Az új kormányfő kinevezését követően kijelentette: kabinetje nyugalmat és szakértelmet akar hozni. „A közös ambíciónk az, hogy nyugalmat, stabilitást, toleranciát és nem utolsósorban kulturált diskurzust hozzunk. Hogy megmutassuk, hogy másképp is lehet” – idézte Ódor Lajos szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Zuzana Čaputová a kinevezési ceremónia során azt mondta: a lehető legjobb és pragmatikus teljesítményt vár a kabinettől, ugyanakkor azt is, hogy a „populizmus és a hazugságok” ellensúlya legyen.

ReklámTas J Nadas, Esq

Ódor Lajos eddig a szlovák központi bank (NBS) alelnöki posztját töltötte be. A révkomáromi születésű, 46 éves közgazdász 2016 óta vendégprofesszor a Közép-európai Egyetemen (CEU).

A külügyi tárcát Miroslav Wlachovsky kapta, aki korábban Washingtonban szolgált diplomataként, majd Szlovákia londoni nagykövete volt. A védelmi tárca élére Martin Sklenár kerül: ő eddig a védelmi, illetve a külügyminisztériumban dolgozott, előzőleg pedig Szlovákia állandó brüsszeli képviseletén, illetve washingtoni nagykövetségén szolgált. A belügyi tárcát Ivan Samko vezeti majd, aki korábban Mikulás Dzurinda egyik kormányában már betöltötte ezt a posztot, illetve a védelmi tárcát is vezette.

A pénzügyminisztérium élére Horváth Mihály, a szlovák központi bank vezető közgazdásza került.

Szlovákiában azután nevezett ki az államfő szakértői kormányt, hogy Eduard Heger ügyvivő kormányfő egy hete felmentését kérte az elnöktől, miután kabinetjének két minisztere – a külügyi és az agrártárca vezetője – is bejelentette távozási szándékát. Eduard Heger december óta ügyvivő kormány élén látta el feladatait, miután kormánya egy ellene – a korábbi kormánykoalícióból kilépett liberálisok által – beadott parlamenti bizalmatlansági szavazáson tavaly megbukott.

A szakértői kormány a tervek szerint a szeptemberre tervezett előrehozott parlamenti választásokig látja majd el feladatait. Az új kabinet kinevezését korábban több politikai párt is bírálta, köztük a legnagyobb ellenzéki erő, a felméréseket is rendszerint vezető, Robert Fico vezette Irány-Szoicáldemokrácia (Smer-SD) is. Robert Fico a szakértői kormányról azt mondta: tagjait Zuzana Caputová az amerikai nagykövetség „útmutatása” alapján választotta ki, és semmilyen felhatalmazása nincs a választóktól.

(Demokrata / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.