A koronavírus legújabb variánsa jobb megismeréséig az Európai Bizottság a légiközlekedés leállítását javasolja a tagországoknak a dél-afrikai régióból és valamennyi érintett országból, hogy korlátozzák a vírus terjedését – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
Ursula von der Leyen nyilatkozatában közölte azt is, hogy a tudományos világ támogatja az óvintézkedést, ahogyan a koronavírus-járvány megállítását célzó beoltás fontosságát is hangsúlyozza.
Emlékeztetett: az uniós bizottság és a gyógyszergyártó vállalatok között korábban létrejött megállapodások kimondják, hogy a vakcinákat azonnal hozzá kell igazítani az új vírusváltozatokhoz, amint azok megjelennek. Hangsúlyozta, hogy az érintett országokból érkező, vagy hazatérő utasoknak be kell tartaniuk a szigorú karanténszabályokat.
Von der Leyen a járvány visszaszorítását célzó szabályok betartására szólított fel, és a beoltás fontosságát hangsúlyozva hozzátette: az ismétlőoltások még jobb védelmet nyújtanak a koronavírussal szemben.
Az uniós óvintézkedés bejelentését megelőzően több ország, köztük Izrael, Szingapúr és az Egyesült Királyság már csütörtökön utazási korlátozásokat rendelt el több afrikai országgal szemben: Dél-Afrikából, Mozambikból, Namíbiából, Lesothóból, Botswanából, Eswatiniből – az egykori Szváziföldről – és Zimbabwéből függesztették fel a légiközlekedést.
(Demorata / MTI)
Belgiumban megjelent az új dél-afrikai mutáns, azonnali szigorításokat vezettek be
Belgiumban kimutatták a koronavírus új, a Dél-afrikai Köztársaságban felfedezett variánsát, ami miatt a belga kormány a térségből érkező utazókra vonatkozó korlátozásokra készül, egyben újabb megszigorító intézkedéseket vezet be a járvány megfékezésére – közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap pénteken.
Frank Vandenbroucke belga egészségügyi miniszter pénteken közölte, hogy a koronavírus minden eddiginél fertőzőbbnek tartott új, B.1.1.529 kódjelű változatának eddig egy pozitív esetéről tudnak Belgiumban. A fertőzést egy külföldről hazatérő utas november 22-én végzett vírustesztje mutatta ki – tette hozzá.
Alexander De Croo belga miniszterelnök pénteken tartott sajtótájékoztatóján közölte:
Ezek között 10 napos kötelező karantén, a nem belga állampolgárok, vagy az érvényes tartózkodási engedéllyel nem rendelkezők esetében pedig beutazási tilalom szerepel. A belga miniszterelnök nem részletezte, hogy a beutazási korlátozás mely országokból érkezőket érinti.
Újabb és szigorúbb szabályok következnek
De Croo egyúttal a koronavírus-járvány megfékezését célzó újabb és szigorúbb szabályok azonnali hatályú bevezetését jelentette be. Közölte: a bárok és éttermek reggel 5 és éjjel 23 óra között lehetnek nyitva, fogyasztás csakis asztalnál ülők számára engedélyezett. Az éjszakai szórakozóhelyek, diszkók és tánctermek bezárnak.
korlátozott létszám és a látogatók védettségi igazolványának felmutatása mellett. Ez a szabály érvényes az esküvők és temetések esetében is. A rendelkezés a magánlakásokban tartott találkozókra nem vonatkozik.
A szabadtéri nyilvános rendezvények létszámkorlátozás, valamint a távolságtartásra vonatkozó szabály betartása mellett lehetségesek. Sporteseményt zárt térben csakis közönség nélkül tarthatnak, de a 18 év alatti sportolókat a szüleik elkísérhetik. Az iskolákban ismét kötelező lesz a maszkviselés, rendszeresen szellőztetni kell, és gyakran kell koronavírus-tesztet végezni mind a diákoknak, mind az oktatóknak. A távmunkára vonatkozó szabályok szerint a munkavállalók hetente egyszer mehetnek be a munkahelyükre, december 19-től pedig legfeljebb kétszer.
Forszírozzák az emlékeztető oltásokat is
A 65 év felettiek, az egészségügyi dolgozók, az immunhiányos betegek, valamint az egydózisú Johnson & Johnson vakcinával beoltottak emlékeztető oltása után a lehető leghamarabb, a teljes belga lakosságnak további adag védőoltást kell kapnia – tette hozzá a belga kormányfő.
(Mandiner / MTI)























