Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikában azonosított változata egyértelműen különbözik az eddigiektől, és szétterjedése akár azzal is járhat, hogy módosítani kell a Pfizer-BioNTech oltóanyagot – mondta a német BioNTech szóvivője pénteken.

„Megértjük a szakértők aggodalmát, és azonnal vizsgálatot indítottunk a B.1.1.529-es variánssal kapcsolatban” – mondta a SARS-CoV-2 okozta betegség (Covid-19) ellen az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást a Pfizer amerikai gyógyszeripari társasággal kifejlesztő biotechnológiai vállalat szóvivője az ARD német országos köztelevízió jelentése szerint.

Kiemelte, hogy az új variáns „egyértelműen különbözik a korábban megfigyelt változatoktól, mivel további mutációkat tartalmaz a tüskefehérjében”.

Közérdekű hirdetés

A laboratóriumi vizsgálatok adatai legkésőbb két hét múlva várhatók. Ezekből az adatokból kiderül, hogy a B.1.1.529 „lehet-e menekülő (escape – az oltás révén termelődő ellenanyagok elől kitérő) variáns, amely szükségessé teszi a vakcinánk kiigazítását, ha nemzetközileg elterjed” – mondta a szóvivő.

Tájékoztatása szerint a Pfizerrel már hónapokkal korábban felkészültek egy escape-változat felbukkanására. A világhírű magyar kutató, Karikó Katalin vezetésével kifejlesztett, hírvivő RNS (mRNS) nevű technológiára épülő vakcinát hat héten belül lehet hozzáigazítani az új variánshoz. A módosított oltóanyag első tételeit 100 napon belül lehet szállítani.

Az ügyvezető német szövetségi kormány pénteken közölte, hogy a B.1.1.529 jelzésű variáns megjelenése miatt a veszélyes vírusváltozatokkal sújtott területek közé sorolják Dél-Afrikát. A besorolás a többi között azzal jár, hogy a légitársaságok csak német állampolgárokat szállíthatnak Dél-Afrikából Németországba, és nekik is karanténba kell vonulniuk 14 napra, akkor is, ha rendelkeznek teljes oltással és nem mutatható ki szervezetükben a vírus.

(Demokrata / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.