A magyar függetlenség és szabadság minden korban minden generáció számára az egyik legfontosabb érték – emelte ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten, a március 15-i ünnepségekről tartott sajtótájékoztatóján.
Az államtitkár elmondta, ennek jegyében a március 15-i ünnepségek mottója: „A haza minden előtt”. A központi programok pénteken reggel 9 órakor a hagyományos zászlófelvonással kezdődtek a Parlament előtti Kossuth téren. Innen a lovas díszőrség felvezetésével vonultak át az ünneplők a Nemzeti Múzeum kertjéhez, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet. Az ünnepség vendégeként Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szólalt fel. Az államtitkár ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Lengyelország és Magyarország többször is együtt harcolt a szabadságért. A Nemzeti Múzeum kertjében délutántól, a budai Várban egész nap programokkal várták az ünneplőket.
Kovács Zoltán felidézte, idén az 1848-49-es szabadságharc és forradalom 171., és 170. évfordulóját ünnepeljük. Március 15. az egyik legkedvesebb ünnep, mivel azt jelképezi, minden kornak megvoltak a képviselői, akik számára az ország szabadsága és függetlensége mindennél többet jelentett – hangsúlyozta Kovács Zoltán, aki 1848 üzeneteit és törekvéseit napjainkban is mértékadónak nevezte.
Forrás: Magyar Nemzet / MTI























