Felfüggesztette a halálbüntetés végrehajtását Kaliforniában Gavin Newsom kormányzó, ezáltal több mint 700 ember került le a halálsorról az Egyesült Államok legnépesebb államában. Az intézkedést hevesen elítélte Donald Trump amerikai elnök.

Newsom szerdai sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugati világban Kaliforniában a legnagyobb a siralomházban sínylődők száma. Beszélt az amerikai igazságszolgáltatási rendszer faji és gazdasági egyenlőtlenségeiről, amelyek szerinte igazságtalan helyzeteket idéznek elő. „Sokkal rosszabb annak, aki bűnös, de gazdag, mint annak, aki ártatlan, de szegény, és sok ártatlan ember van siralomházban” – jelentette ki. Gazdasági érveket is felhozott a halálbüntetés ellen – mint mondta, Kaliforniának több milliárd dollárjába kerül a halálbüntetés alkalmazása -, de azt is hangsúlyozta, hogy az államhatalomnak nincs erkölcsi alapja elvenni emberek életét. „Ismerem azt a véleményt, hogy szemet szemért, fogat fogért, de nemi erőszakot nem nemi erőszakkal torlunk meg, és ha valaki öl, az még nem ok arra, hogy megöljük, mert jobbak vagyunk ennél” – mondta.

A kormányzó rendelete hivatali ideje alatt lesz érvényes. A rendelet értelmében a halálra ítéltek életük végéig börtönben maradnak. Közölte: megfontolja, hogy a halálos ítéleteket át fogja változtatni életfogytig tartó börtönbüntetésre, és azért küzd majd, hogy az államban eltöröljék a halálbüntetést.

A kaliforniaiak népszavazáson már kétszer elutasították a halálbüntetés eltörlését, de egy bíróság 2006-ban moratóriumot hirdetett ki erre a büntetési nemre, és ez a befagyasztás hamarosan érvényét veszti. A kaliforniai törvényhozásban a demokrata párti képviselők beterjesztettek egy indítványt, miszerint jövőre ismét népszavazást tartanának a halálbüntetés eltörléséről.

Donald Trump elnök a Twitteren élesen bírálta a tavaly megválasztott kormányzó intézkedését: „A kaliforniai kormányzó a szavazók véleménye ellenében megakadályozza 737 hidegvérű gyilkos halálbüntetésének végrehajtását. A mindig elfelejtett áldozatok családtagjai és barátai azonban nincsenek elragadtatva ettől, és én sem” – írta.

Az Egyesült Államok 19 állama és a főváros, Washington már korábban eltörölte a halálbüntetést, több másik pedig felfüggesztette az ilyen büntetés végrehajtását. A többi államban, szövetségi szinten és a fegyveres erőknél azonban még alkalmazzák.

Forrás: Magyar Nemzet / MTI
Borítókép: usatoday.com

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.