zaszloTegnap, szeptember 2-án fejeződött be a második alkalommal megszervezett székely-magyar napok, illetve a hatodik Urmánczy Nándor Emléknapok rendezvénysorozata Maroshévízen. A szervezők, a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület és a Jancsó Alapítvány idén is gazdag programmal örvendeztették meg a maroshévízi magyarságot valamint az idelátogatókat.
A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával megvalósult eseménysorozat már augusztus 29-én elkezdődött a marosvécsi Kemény Várkastély parkjában, ahol báró Kemény János sírjánál, Wass Albert síremlékénél és a Kuncz emlékasztalnál emlékeztek az elődökre. Másnap Galonyán az Auguszta Vadászkastélyban folytatódott a rendezvénysorozat.
Szombaton a maroshévízi római katolikus templomban került sor ünnepi szentmisére, majd a helyi fiatalok által bemutatott hazafias versek és énekek után az egybegyűltek főhajtással áldoztak Urmánczy Nándor szobra előtt és megkoszorúzták a templomkertben található Urmánczy síremléket. A Magyar Polgári Párt nevében koszorút helyezett el Biró Zsolt pártelnök és Mezei János alelnök.
Az Urmánczy emlékdíjat idén Dr. Veress László, a Magyar Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke vehette át. A méltatásban Dr. Gortvay István kiemelte, Veress László nem csak Maroshévíz szülötteként, a város magyarságának támogatásával, vagy az Urmánczy örökség megőrzése érdekében kifejtett tevékenységével, hanem a nemzeti ügyek iránti elkötelezettségével, a Kárpát medencei magyarság érdekében kifejtett tevékenységével is kiérdemelte e díjat.
Tudományos szimpózium keretében a Kemény János Gimnázium dísztermében előadást tartott Laczkó Szentmiklósi Endre és Fráter Olivér történész, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese.
Vasárnap elsősorban sporttevékenységek zajlottak, hétfőn pedig a maroshévízi fürdők látogatásával zárult az idei rendezvénysorozat.



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.