A február 26-i adásunk “vendége volt” a telefonon keresztül egy újabb KCSP-s ösztöndíjas, aki az Amerikai Egyesült Államokban teljesít szolgálatot, a garfieldi magyarság körében.  Azon belül is főképpen a három fogadó szervezet tevékenységét segíti, vagyis a Kőrösi Csoma Sándor Magyar Iskola, a helyi cserkész csapatok és a  KMCSSZ (Külföldi Magyar Cserkész Szövetség) munkáját gazdagítja tudásával.

Tózsa Mikolt Magyarországról, Pilisszentivánról érkezett az amerikai magyarokhoz. Otthon a tanulmányait társadalom tudományok alapképzésen végezte, illetve a KCSP-s feladatai mellett folyamatban van a színház tudományok mester képzése is. Elfoglaltságai mellett az otthoni cserkész csapatában vezető pozíciót töltött be.

Az interjú során kiderül, hogy az ösztöndíjas nagyon felelősségteljes feladatot lát el a KMCSSZ keretében, hiszen ő van megbízva azzal, hogy az alakuló cserkész csapatokat segítse.

Az ő munkájának is köszönhetően az alakuló cserkész csapatok új programokkal, segéd anyagokkal gazdagodhatnak szerte a világban és az USA területén, mint például Seattleben, Minneapolisban, Portlandben és Tampában.

ReklámTas J Nadas, Esq

Mivel nemrégiben Floridában járt csapatalapítás miatt, így beszámolt az ottani magyarok helyzetéről és igényéről is, hogy szeretnének egy olyan magyar közösséget, ahol a gyermekek a magyar kultúrával és hagyományokkal ismerkedhetnének és ezt az űrt egy cserkész csapat alapítása sikerrel ki is tölthetné.

Az ösztöndíjas munkásságához még hozzátartozik, hogy rendszeresen oktat a magyar iskolában, az ő segítségével létrejött egy dráma csoport is, akikkel színdarabokat tanulnak be, illetve örömmel osztotta meg a hallgatósággal azt, hogy újra van Garfieldon táncház.

Tózsa Mikolt a Kőrösi Magyar Iskolában tanít

Az interjú végén néhány szóban tapasztalatait is megosztotta az ösztöndíjas a cserkészet jótékony hatásáról a diaszpórában élő magyar gyermekek közt. Kiemelte: “A cserkészet olyan értéket nyújt a magyar gyerekek és fiatalok számára, ami nagyon egyedülálló… Nagy megtartó erővel bír, ha a magyar gyermek magyar gyermekekkel barátkozik és kialakít egy közösséget az ugyanabból a kultúrából származó gyerekekkel.”

A teljes interjút az ösztöndíjassal alább hallgathatják meg:

 

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.