2014 Január 25-én került megrendezésre a Cleveland Airport Marriott Hotel báltermében a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége Clevelandi Főcsoportja által megszervezett 61.-ik vacsorával egybekötött jótékony célú bál. A nagy havazás és nehéz utak ellenére csak néhány vendégnek nem sikerült eljutni a helyszínre. A díszvendégek közt volt Böjtös László, tiszteletbeli főkonzul úr és Sárosi Richard a William Penn biztosítótársaság vezetőbizottsági tagja. Andaházy Géza bácsi betegsége miatt kénytelen volt távol maradni.
A bált a John Carroll Egyetem Tartalékos Tisztképző Díszgárdája nyitotta meg a zászlók felvonultatásával. Kőrössy János, az MHBK elnöke köszöntötte a nagyérdemű vendégsereget. Kőrössy Jánossal és kedves feleségével Ildikóval leültünk pár szó erejéig a mikrofonok elé. Hallgassuk meg miről beszélgettünk.

Debreczeni Sonia aki hosszú évek óta az MHBK bál ceremónia mesternője fölvázolta röviden az est következő mozzanatait. Soniával is váltottam pár szót, ő Washingtonból jön minden évben kimondottan erre a bálra.

A program a clevelandi első bálozók bemutatójával kezdődött, ahol három büszke apuka mutatta be lányát, azután a Regösök a palotás táncot mutatták be a finom vacsorát elfogyasztó egybegyűlteknek.
A bálon kb. 170 vendég vett részt ahol megválasztották a bál királynőjét, Szentkirályi Hanna személyében .

Az egész este tartó zenét a Harmónia zenekar szolgáltatta, színvonalas és minden korosztályt kielégítő zenével. Fiatal és idősebb, mindenki talált magának való, táncolható zenét, amit meg is tett a est folyamán több alkalommal is. Marcus Imrét is sikerült rávennem, hogy mondjon pár szót az MHBK-ról, mivel hosszú évek óta kedves feleségével Paulával a szervezőbizottság tagjai.

Természetesen az egész bál nem jöhetett volna létre Kőrössy Keresztesy Ildikó és Körőssy János önfeláldozó munkája nélkül. Hálás köszönet mindenkinek, aki részt vett a szervezésben és a lebonyolításban.
De még mielőtt mindenki a nyakába vette volna újra a havas utakat , Böjtös László tiszteletbeli konzul úr is megosztott néhány értékes gondolatot velem és rajtunk keresztül önökkel is.

A bálról több kép a megtekinthető a Bocskai Rádió facebook oldalán.
















![Adományok 2026-ra [ RADIOTHON ONLINE FORM ]](https://www.bocskairadio.org/wp-content/uploads/2026/02/adas-2026-25-5-218x150.jpg)








