Véghezvitték a csodát, az utolsó napon, pillanatokkal ezelőtt Belgiumban is összegyűlt a kellő számú aláírás a székely petícióhoz, így összesen tizenegy országban sikerült elérni a törvényben meghatározott limitet. Belgiumban néhány héttel ezelőtt még csak a szükséges aláírásszám alig húsz százaléka gyűlt össze, de a Pesty László kampányfőnök vezette Gerilla.hu csapata nagyon keményen dolgozott az utolsó hetekben, és sikerült is célt érniük.

– A flamand barátaink is egész éjszaka dolgoztak. Vitték a prímet, a belga eredmény nagy része egyértelműen nekik köszönhető.

Twitteren, Facebookon és Instagramon kampányoltak két hete, Youtube-on csak szórványosan. És három napja a balti oroszok is meggyőztek egy harmincezres belgiumi orosz közösséget arról, hogy segítsenek. De így tettek a katalánok és az írek is. Az, hogy egy Costa Rica-i zsidó barátunk nemcsak egy brüsszeli zsidó közösséget nyert meg a kezdeményezés támogatására, de az ott élő muszlimokat is meggyőzte a csatlakozásról, szerintem cseppben a tenger. Igen, valami ilyesmiről szólt ez az utóbbi 15 hónap – mondta Pesty László.

Pesty László és csapata a végére Belgiumban is elérte a sikert
Fotó: Írdalá.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Vagyis hiába nehezítette a gyűjtést egy sor technikai nehézség – Pesty László szerint az újabb és újabb akadályok miatt nagyon sokan nem tudtak aláírni – a kemény munka meghozta gyümölcsét, és ezzel még nagyobb nyomást tudnak gyakorolni a brüsszeli döntéshozókra.

Az aláírásgyűjtés határideje pénteken éjfélkor lejár, így a számok jelenlegi állása szerint szinte lehetetlen, hogy újabb európai uniós államban teljesítsék a célt. Ehhez Ausztria és Észtország áll a legközelebb, de ezekben az országokban is hiányzik még a szignók nyolcvan százaléka.

Ezzel együtt a székely petíció várhatóan érvényes és eredményes lesz, hiszen az egymillió aláírás már korábban összegyűlt, Belgium mellett Horvátországban, Írországban, Lettországban, Litvániában, Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Szlovéniában, Spanyolországban, Svédországban lett meg a kellő számú szignó.

Az aláírások érvényességét a péntek éjféli határidő lejártát követően ellenőrzik. A tét hatalmas, hiszen ha a 2019 májusában indult kezdeményezés érvényes és eredményes lesz, akkor egy hosszú folyamat végén a tagállamok őshonos nemzeti kisebbségei alanyi jogon pályázhatnak európai uniós támogatásokra. A végső szót az Európai Bizottság mondja majd ki. Ennek kapcsán Pesty László úgy fogalmazott, hogy az a gondolat, hogy az Európai Unió kezelje kiemelt figyelemmel ezeket a kisebbségeket, illetve az általuk lakott úgynevezett nemzeti régiókat, és a kohéziós alapok elosztásánál plusz pénzekkel segítse az ő életüket, nem csak nekik jó.

– Előnyös a többségi nemzeteknek is, mivel összességében az adott nemzetgazdaság, az adott ország jut ezáltal plusz forrásokhoz.

Így a többségi társadalom is élvezheti ennek az akciónak a gyümölcseit. Az adott nemzetgazdaság egésze jutna így eddig nem tapasztalt támogatáshoz – tette hozzá.

(Magyar Nemzet)

Korábban:

Izsák Balázs szerint akár múlt időbe is lehet tenni a 2013 óta használt „Székelyföldért megmozgatjuk Európát!” jelszót. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke azon a sajtótájékoztatón beszélt erről, amelyet pénteken tartott Sepsiszentgyörgyön a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének az éjfélkor bekövetkező lezárása alkalmából.

Izsák Balázs a nemzeti régiós aláírásgyűjtés végén: Székelyföldért megmozgattuk Európát!
Izsák Balázs (archív felvétel) • Fotó: Haáz Vince

Izsák Balázs elmondta: a koronavírus-járvány miatt kétévesre kiterjesztett aláírásgyűjtés alatt

az unió több mint 1,4 millió állampolgára írta alá kezdeményezésüket, és a sajtótájékoztató órájáig tíz országban (Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Horvátországban, Írországban, Spanyolországban, Lettországban, Szlovéniában, Svédországban, és Litvániában) gyűjtöttek több aláírást, mint amennyit az EU megkövetel.

Hozzátette azonban, hogy az utóbbi napokban nagy lendületet vett a belgiumi aláírásgyűjtés, és éjfélig minden bizonnyal ott is sikerül túllépni a küszöböt. A sajtótájékoztató időpontjában 98 százalékon állt a belgiumi aláírások aránya, és már csak 222 aláírás hiányzott a küszöb átlépéséhez.

Az SZNT elnöke felidézte: 2013-ban a makfalvi majálison tűzték ki először a molinót a „Székelyföldért megmozgatjuk Európát!” jelszóval, amikor elindították az európai polgári kezdeményezés szervezését.

A bejegyzéséért folytatott hatéves pereskedés és a támogató aláírások kétéves gyűjtése után a jelmondat immár akár múlt időbe is tehető.

Hangsúlyozta: tavaly a magyar Országgyűlés állásfoglalása adott nagy lendületet az aláírásgyűjtésnek. Az állásfoglalás azt jelezte, hogy az egész magyar társadalom a kezdeményezés mögött áll. „Nem várt segítségnek” nevezte Klaus Iohannis román államfő tavaly áprilisi magyarellenes kijelentését, mely újabb lendületet adott az aláírásgyűjtésnek.

A jó ügyeket az ellenfelek is segítik. (…) Bármit tesznek azért, hogy elgáncsolják, akaratuk ellenére segítenek”

– állapította meg a kezdeményező bizottság elnöki tisztségét is betöltő közösségi vezető. Felelevenítette, hogy a közösségi oldalakon közölt reklámjaikat többször is letiltotta a portálok tartalmát ellenőrző algoritmus. Minden ilyen alakalommal azonban sikerült tisztáznia, hogy az Európai Bizottság által bejegyzett polgári kezdeményezést hirdetnek, amely aláírásgyűjtésére az EU biztosítja az internetes felületet, és melynek ő vezeti a kezdeményező bizottságát, így a tilalmat valamennyi alkalommal feloldották.

Az SZNT elnöke az aláírások hitelesítését jelölte ki a következő feladatnak. Reményét fejezte ki, hogy a hitelesítési folyamat után is teljesülnek az érvényességi feltételek. Hozzátette, hogy

2022 februárjáig meg kell semmisíteniük a papíron gyűjtött aláírásokat, így addig a hitelesítési folyamatnak be kell fejeződnie.

Kijelentette: akkor kívánják iktatni az Európai Bizottságnál az EU polgárai által is támogatott kezdeményezést, amikor a legnagyobb esélyét látják annak, hogy a folyamat sikeres legyen, és a bizottság jogszabályt kezdeményezzen. Addig a nemzeti régiók európai mozgalmának az építésére kívánnak összpontosítani.

Izsák Balázs kijelentette: a mozgalomnak már két tagja van, hiszen kedden Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével tárgyalt, aki az EMNT támogatásáról biztosította.

(Krónika)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.