Aki most a Jobbik vezérkarban van, az cinkos egy egyértelműen magyarellenes, nemzetellenes politikában, amely az ellenséget tünteti fel szövetségesnek, és a magyar érdekeket képviselő kormányt pedig ellenségnek – nyilatkozta az EchoTV Napi aktuális című műsorában Borbély Zsolt Attila, a néhai nemzeti párt nemzetpolitikai kabinetjének egykori vezetője.

A Jobbik a saját, jól felépített imázsát veri szét – nyilatkozta a műsorban Borbély Zsolt Attila politológus, a párt nemzetpolitikai kabinetjének egykori vezetője. Úgy vélte, a Jobbik politikája azt sugallja, hogy Orbán Viktor nagyobb veszélyt jelent a magyarok biztonságára, mint Soros György.

Holott Orbán Viktor ellenáll a migráns politikának, aki az európai fehér-keresztény kultúra legfőbb védelmezője, míg Soros, aki ennek az egész migránsválságban, iszlám betolakodásban és invázióban világosan jelen lévő motor. Aki most a Jobbik vezérkarban van, az cinkos egy egyértelműen magyarellenes, nemzetellenes politikában, amely az ellenséget tünteti fel szövetségesnek, és a magyar érdekeket képviselő kormányt pedig ellenségnek

– fogalmazott Borbély Zsolt Attila. A politológus elárulta, lassan már a baloldali elemzők is egyetértenek abban, hogy jobb-bal megosztottság a múlté, melynek a helyét a globalista-lokalista ellentétpár veszi át. A globális háttérhatalom szándéka, hogy Európát tönkretegye, mint keresztény értékeken álló entitást. Hozzátette:

Ebben a kérdésben nem odaállni az ország miniszterelnöke mögé, aki az ellenállás vezető alakja Európában, az nem csak a magyarság, de az európai gondolkodásmód elárulását is jelenti.

A műsorban elhangzott, hogy a legújabb felmérések szerint a Jobbik számára kudarcot hozott a 2017-es év, a párt támogatottsága többéves mélypontra süllyedt. Bár a fölényesen vezető Fidesz-KDNP után a párt még őrzi a második helyét, a töredezett baloldal tábora már nagyobb, mint a Jobbiké, a DK pedig megelőzte a válságban lévő MSZP-t. A teljes interjút IDE kattintva érhetik el.

„NETTÓ NEMZETÁRULÁS”

A Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének egykori vezetője nem először fogalmaz meg markáns kritikát egykori pártjáról. Egy tavaly áprilisi Facebook-bejegyzésében Borbély „nettó nemzetárulásnak” nevezte, hogy a Jobbik Soros mellé állt migrációügyben. Akkor úgy fogalmazott:

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Szégyelljék magukat azok, akik pénzért vagy számításból, elárulták a nemzeti ügyet, akik egy gyékényen árulnak a globális háttérhatalom helyi erőivel, akik méltatlanokká váltak arra, hogy tovább vigyék a Pongrátz Gergelytől kapott zászlót, akik elvették Jobbik lelkét, akiknek semmi más nem maradt a horizontjukon, mint a hatalom megszerzésének hiú ábrándja. Ezekre bízni az ország és a nemzet jövőjét? Soha!

A politológus egyébként Polbeat című műsorunknak is vendége volt tavaly májusban: azt a műsort ITT tekinthetik meg.

Forrás: EchoTV



1 COMMENT

  1. A Bocskai Rádió bejegyzésein keresztül, úgymint az annak megfelelő rádió programokon keresztül egy folyamatos képet kapunk a kormánypárti magyar politikáról, Orbán Viktor országlásáról, ami egy kiváló forrás arra, hogy az olvasót és műsor hallgatót reménységgel, büszkeséggel és a szebb jövőben való hit megtartásával töltse el.
    Bármennyire én is azok közé tartozom, akik szívesen hallok csak olyat aminek örülni tudok, a rohamosan közeledő magyarországi választások, és annak politikai összetétele, a jelentős ellenpártok állásfoglalásai, a politikai erők felmérése az elkövetekező hetekben nagy fontossággal bírnak és mi, a hallgatóság. az olvasók hálásan megkösznnénk, ha ezekről tárgyilagos “fair and balanced” tudósítást is kaphatnánk ebben a médiában, ahogyan a választáskohoz közeledik az idő. Evvel nagy szolgálatot tennének a Bocskai Rádió munkatársai.
    További nagyrabecsüléssel, Szappanos istván

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.