


Múlt szombaton a fővárosi, washingtoni szereplésük után láttuk vendégül a budapesti Perfect Show Band-et városunkba. A Magyar Biznisz Klubban majdnem telt házas lett a Bocskai Rádió és Radva Éva néni közös szervezésében ez a szombat esti táncos mulatság. Külön nagy köszönet Mezei András atyának, a Szent Imre római katolikus egyházközösség plébánosának, aki megtisztelt minket azzal, hogy elfogadta meghívásunkat és eljött, annak ellenére, hogy aznap kora hajnalban érkezett vissza Magyarországról.
Néhány vendégen kívül, akik egy picit elkéstek mindenki türelmetlenül várta az Éva néni isteni finom, háromfogásos vacsoráját. Rögtön a vacsora előtt pár szóban a szárvendégek bemutatkoztak, melyek után Mezei atya mondott egy asztali áldást. András atya nem feledkezett meg a lelkükben oly frissen átélt körútjuk alatt megtapasztalt élményekről is, amiről pár szóban beszámolt a tisztelt vendégseregnek. Annak a vendégseregnek, akik a vacsora után egészen éjfélig ropták a táncot a parkettán a zenekar legnagyobb örömére.
Ez a csupa fiatalokból álló budapesti banda nem először jár az Egyesült Államokban, ahova pedig már meghívták és zenéltek ott mindenhol taroltak az elismerés terén. Most sem volt ez másképp az utolsó dalt pedig az Ismerős Arcoktól a Nélküled címűt kéz a kézben énekeltük mindannyian.
Ekkora út és buli után Kékessi Péter a zenekar vezetője hajlandó volt a Bocskai Rádió mikrofonja mögé leülni és elmondani néhány dolgot magukról és magáról a zenekarról.
Ezt a lenti linken lehet meghallgatni.



