- Beszámoló a 67. Cserkészbálról
- Interjú Szentkirályi Pál, CSBK elnök
- Interjú Horváth Mihály, Életre szóló Csodaszarvas Díjas
- Interjú Bakondi Bálint elsőbeosztott, Magyarország Főkonzulátusa Chicago
- Interjú Sárközy Magdi, első bálozó leány anyuka
- Interjú az első bálozó leányokkal
- Interjú Gulden Julianna, Bálbizottság tag
- Pigniczky Eszti, 2024 Jubileumi Nagytábor parancsnok
- Cserkész hirdetések
Rendkívül szép számban, kis híján kétszázan jöttek össze a cserkészév egyik legnagyobb adománygyűjtő eseményére április 27-én a Woodside Event Center báltermében. Az apropót a 67. Clevelandi cserkészbál jelentette és az a magyarokat összetartó hagyomány, ami már csaknem hét évtizede töretlen a clevelandi cserkészek körében. A jótékonysági esten összegyűlt összeggel a clevelandi cserkészek Jubileumi Nagytáborban való részvételét tudták támogatni az adakozókedvű bálozók.

A hat elsőbálozó lány bemutatása jelentette ebben az évben is a bál ünnepélyes nyitányát, akik büszke édesapjuk jobbján vonultak be. A lányokhoz immár hagyományosan csatlakoztak a másodbálozók is, a közönség igen színvonalas nyitótáncot láthatott. A jótékonysági vacsorát ismét megható pillanatok követték, ugyanis Horváth Mihály Életre szóló Csodaszarvas Díjban részesült. Az elmúlt negyven-ötven évben vezetőként, mindenben a clevelandi cserkészetet szolgálja, ez a szívügye – nyilatkozott a díjazottról Szentkirályi Pál, Cserkész Barátok Körének elnöke.
A díjátadás körül különleges helyzet alakult ki, mivel olyan személynek ítélte meg a bizottság az elismerést, aki annak idején a díj megalapítója volt. Én ennyi év után úgy érzem, ez a mi Nobelünk vagy Oscar díjunk, ez a Csodaszarvas díj – mondta Horváth Mihály díjazott, a cserkész közösség méltán tisztelt tagja. A márványkő alapon egy fából készült tömb áll, ami a cserkészet természetközeliségét, a gyökereket ábrázolja. Ezen helyezkedik egy kör alakú plakett: a kör a cserkészetet mint a világot átfogó mozgalmat jelképezi, a plaketten látható csodaszarvas alak pedig átugorja a nehézségeket, kihívásokat, keresi a kalandokat – akárcsak a cserkészek – foglalta össze a díj szimbolikáját Horváth Mihály.
Misi korábban a 22. sz. Bessenyei György cscs. parancsnoka volt, majd a Cleveland Körzet parancsnoka, a CSBK elnöke, titkára, a Csodaszarvas Díj alapítója és jelenleg, mint a CSBK választmány tagja és a Jó munkát! újság főszerkesztője szolgálja a helyi cserkészetet. A clevelandi cserkészet oszlopos tagja, kiváló példa az életre szóló teljesítményre – méltatta az ünnepeltet Gulden Julianna cserkésztiszt.

Bakondi Bálint, Magyarország Chicagói Főkonzulátusának vezető konzulja az anyaországot képviselte a cserkészbálon. Egy cserkész mindenkor, mindenre készen áll. Van, amikor nyakig sárosan küzd kihívásokkal az erdőben, máskor elegáns bálon keringőzik. Egy olyan közösség, olyan család, ami összetart és közben a magyarságot őrzi meg – ekképpen köszöntötte beszédében a clevelandi cserkészeket az est díszvendége, Bakondi Bálint vezető konzul.
Pigniczky Eszti, a 2024-es Jubileumi Nagytábor parancsnoka megragadta az alkalmat és köszönetet mondott a Bocskai Rádióban mindenkinek, aki fontosnak tartotta, hogy támogatásával hozzájáruljon a clevelandi cserkészek jubitábor-költségeihez. Nagy munkán vannak túl, de Eszti örömmel jelentette be, hogy már maximálisan készen áll a gyerekek fogadására a vezetői gárda. A maradék hetekben mindent meg fognak tenni, hogy a park a lehető legbiztonságosabb és legrendezettebb legyen a tábor kezdetére. Szent István országépítő tevékenysége köré épül a tábor lakóinak élete, izgalmas program van készülőben, ami nem csak életreszóló élménynek ígérkezik, de a cserkészek történelmi, kulturális tudása is garantáltan nőni fog! Ugyan a jelentkezés már lezárult, a tábor utolsó napjára szeretettel várják a kedves vendégeket a Sík Sándor Cserkészparkba!
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!