2017. január 14-én, szombaton délután kezdetét vette az idei évre a Clevelandi Magyar Múzeum által  havonta megtartandó előadás sorozat. Minden alkalommal egy, a magyar történelmet megcélzó, angol nyelven folyó előadásra invitálják a szervezők az érdeklődőket.

Ez alkalommal, dr. B. Stenge Csaba, a Mikes Kelemen Program clevelandi ösztöndíjasa tartott előadást. A szakember a Pécsi Tudományegyetemen diplomázott történelem szakon, majd később ugyanitt doktori címet is szerzett. Jelenleg a tatabányai levéltár igazgatója, bár itt, Clevelandben négy hónapig tevékenykedhetett a magyar szellemi értékek hazajuttatásában.

A Program ösztöndíjasa e hónap végén tér vissza Magyarországra, így úgymond búcsú előadásként is lehet számolni a precíz, tanulságos előadását, melynek címe “The Royal Hungarian 2nd Army at the River Don (1942-1943)” vagyis a “Második magyar királyi  honvédsereg működése a Don Kanyarnál 1942-1943 között” címet viselte magán.

Az előadás során a pontos leírások, elbeszélések alapján azon érdeklődők is mélyebben beleláthattak a magyar 2. hadsereg működésébe, akik nem igazán jártasak a témában. A szakember elbeszélése által megtudhatta a közönség, hogy milyen viszontagságokat kellett átéljenek a terepen a katonák, illetve milyen nehéz helyzetek közepette kellett a tábornokoknak kézbe tartani és valamiképp irányítani a beosztottjaikat. A számadatok mentén pedig újból szembesülhetett a közönség azzal, hogy mekkora veszteség érte a magyar nemzetet ezen háborús időszak és események által. Ugyanakkor az érdeklődők közt jócskán voltak  jelen olyanok, akik maguk is hozzászólásaikkal gazdagították az alkalmat.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Az eseményt egy kis kötetlen beszélgetés követte, mely alatt finom sütemények és frissítők mellett további hozzászólásokkal, kérdésekkel lehetett fordulni az előadóhoz.

YouTube player


1 COMMENT

  1. Nagyon szep Es informatikus volt az eloadas. Kerdesem? Miert Angolul tortent? A megjelentek 99.9 – szazaleka Magyar volt kiket szemelyesen ismerek! Az eloado doktoratusal vegzett Magyar tortenesz volt , kinek szerintem konyebb lett volna Magyarul tartani az eloadast!! Az itt elo 3-4. Generaciot nem erdekli a Don kanyari esemenyek ami kb 70-eve tortent!!! Az atlag Amerikait plane!! Remellem a kivetkezo eloadas amit V. Falk Viktor tart Magyarul tortenik! Kiszonettel : Toracs Ferenc

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.