
Egy díj elnyerése olyan, mintha az élet egy pillanatra megállna, és lehetőséget adna arra, hogy visszatekintsek azokra a mérföldkövekre, amelyek eddigi utamat formálták. Ilyenkor elgondolkodom azon, kik voltak azok, akik bátorítással, tanácsokkal és szeretettel támogattak, akik egy-egy szóval, tettel, vagy egyszerűen jelenlétükkel segítettek abban, ahol ma tartok. A Szalézi-díj kapcsán külön köszönetet kell mondanom a Bocskai Rádiónak és azoknak a diaszpórában élő embereknek, akiket eddig megismertem, hiszen a veletek való együttműködés is meghatározta az utamat és azt, hogy újságírói hivatásomban hitelesen és elhivatottan dolgozhassak.

Amikor 2001-ben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elindította a Szalézi Szent Ferenc-ösztöndíjat, az volt a célja, hogy elismerje és támogassa azokat az újságírókat, akik a keresztény értékrendet hitelesen és szakmailag megalapozott módon képviselik a nem egyházi médiában. Az ösztöndíj mellett ez egy erkölcsi elismerés is, amely különösen fontos szerepet játszik abban, hogy egy újságíró számára a tájékoztatás és a közösségért való munkálkodás még inkább küldetéssé válhasson. Idén januárban – pont a magyar kultúra napján – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a jelölések alapján engem részesített e megtiszteltetésben. A bizottság az MTVA Vallási Főszerkesztőségében nyújtott teljesítményemen túl a Bocskai Rádiós tevékenységemet is megismerte, elismerte.
Hálás vagyok a Bocskai Rádiónak, hiszen ezen a felületen tehettem meg életem első szárnypróbálgatásait videós újságíróként, egyszemélyes stábként. Az első riportok készítése során sokat tanultam (külösen a technikai buktatókról) és a több mint 400 cikk, amelyet az elmúlt években megírtam, mind segítette a fejlődésemet, önbizalmat és magabiztosságot adott. A Bocskai Rádiónál jegyezhetem életem első könyvét és büszkeséggel gondolok arra, hogy a Washington DC-ben műkődő Kongresszusi Könyvtár böngészhető tartalmai között vannak a én tollamból származó munkák. Ahogy az is különösen nagy dolog számomra, hogy a cserkész regösökről készített kisfilmem az USA egyetemi rádióinak versenyében – idegen nyelvű kategóriában – az öt legjobb között végzett.
Külön köszönöm az Amerikai Magyar Koalíciónak, hogy Budapestre költözésem idején, 2020-ban ösztöndíjjal támogatott, hiszen önerőből nem tudtam volna fedezni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tandíját, és média-tanulmányaim nem valósulhattak volna meg.
Nagy szeretettel gondolok most a diaszpóra azon tagjaira, akik a kezdetektől mostanáig figyelemmel kísérik tevékenységemet és ismerősként vagy ismeretlenül, de építő visszajelzéseket adnak. Minden üzenet, ami az írásaimra érkezett, arra ösztönzött, hogy még többet adjak magamból, és még jobb teljesítményt nyújtsak. Az olvasók bizalma és a Bocskai Rádióval közösen kitűzött célok érdekében való munkálkodás tovább erősítette a hitet bennem, hogy az újságírói munka fontos és értékes.
A clevelandi diaszpórához való kötődésem különleges. Az a kapcsolat, amely a munkámon keresztül létrejött, mintha egy hidat alkotna. Egyre inkább úgy érzem, hogy bár földrajzilag távol vagyunk, a hit és a közös értérend mentén valójában sokkal közelebb állunk egymáshoz.

A Szalézi Szent Ferenc-ösztöndíj számomra nemcsak a személyes pályám elismerése, hanem felelősség is. Ahogy a díjátadón is zártam beszédemet: Nem a munkánk mennyiségében telik Isten öröme, hanem abban a szeretetben, amivel dolgozunk. (Szalézi Szent Ferenc) Ezen gondolat szerint a legfontosabb, hogy szeretettel és alázattal végezzük munkánkat, és ez a szeretet legyen az, ami átjárja mindazt, amit teszünk. Bízom benne, hogy továbbra is olyan munkát végezhetek, amely méltó (erre) az elismerésre, és amelynek révén még több emberhez eljuttathatom a keresztény értékek fontosságát. Köszönöm mindenkinek, aki mellettem áll és bármikor, bármilyen módon bátorított!
Dorgay Zsófia
Borítókép: a díjátadást követően Dorgay Zsófia köszönetet mond ( kép: David Kulcsar Photography )
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!
















![Adományok 2026-ra [ RADIOTHON ONLINE FORM ]](https://www.bocskairadio.org/wp-content/uploads/2026/02/adas-2026-25-5-218x150.jpg)








