Az etnikumközi egyetértés megerősítésével megszilárdul az erős és virágzó társadalom – húzta alá március 15-ei üzenetében Klaus Iohannis államfő.

Önöknek, magyar nemzetiségű román állampolgároknak a mai nap lehetőséget teremt arra, hogy újra megerősítsék azokat az értékeket, amelyeket tisztelnek, és amelyek népként önöket egyesítik, mint ahogy lehetőség arra is, hogy büszkeséggel mutassák meg identitásukat” – fogalmazott Iohannis.
Az Agerpres hírügynökség által idézett üzenetben Románia elnöke kitért arra is, hogy az országban élő magyar kisebbség és politikai képviselői „jelentős mértékben” hozzájárultak az európai integrációhoz, a demokratikus értékekhez való visszatéréshez, valamint „az emberi és a kisebbségi jogokat tiszteletben tartó” társadalom kialakításához.
Mindezek jelentik az alapját az európai jövő felé vezető közös útnak, és megmutatják, hogy mélységesen megértettük a múlt tanulságait” – emelte ki Iohannis. Hangsúlyozta továbbá, hogy a koronavírus elleni küzdelem és a mostani időszak nehézségeinek leküzdése érdekében hozott közös erőfeszítések bizonyítják, hogy „a románok és a magyarok tudják gyümölcsöztetni különleges emberi kvalitásaikat és potenciáljukat”.

Együtt, az etnikumközi egyetértés megerősítésével megszilárdítunk egy erős és virágzó társadalmat, egy közös projektet, amelyben a romániai magyar kisebbségnek megvan a figyelemreméltó helye és a hozzájárulása”

– üzente Klaus Iohannis.

Mint ismeretes, Klaus Iohannis 2014 óta Románia államfője – tisztségbe kerüléséhez nagymértékben hozzájárultak az erdélyi magyarok szavazatai, ám ez az első alkalom, amikor március 15-én üzen a magyarságnak.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


(Krónika)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.