A BÍRÓ NEM HALLGATOTT MUELLER ÜGYÉSZEIRE · TRUMP: NEM VOLT ÖSSZEJÁTSZÁS! Szőcs László írása.
Ízületi gyulladása miatt tolószékben ülve, a bíró együttérzésére számítva jelent meg pénteki ítélethirdetésén Donald Trump elnök egykori kampányfőnöke, de a per végén nem mondhatta magát csalódottnak.
Paul Manafort ugyanis – az amerikai közvélemény megrökönyödésére is – a vártnál jóval enyhébb büntetést kapott adó- és banki csalás miatt, miután a bíró jelentősen eltért a hatályos ítélkezési útmutatótól: 19–24 év börtön helyett csak egy hónap híján négy évet szabott ki Manafortra. Ez presztízsveszteséget jelent a Robert Mueller különleges ügyész vezette vizsgálatra nézve, amely csaknem két éve van folyamatban, és az egyik legnagyobb „halként” éppen Trump 2016-os kampányfőnöke akadt a horgára.
A Mueller-féle vizsgálat – amely washingtoni hírek szerint most már heteken, de akár napokon belül lezárulhat – azt hivatott feltárni, beavatkozott-e, és ha igen, milyen mértékben Oroszország a legutóbbi amerikai elnökválasztásba. Azt, hogy a most 69 éves Manafort ellen vádat tudtak emelni, nem használhatják fel közvetlenül Trumppal szemben, ugyanis a terhére rótt cselekmények elkövetésekor még nem dolgozott a mostani elnöknek. De ezzel is hitelteleníteni lehet Trumpot, politikai értelemben.
Trump pénteken a Twitter mikroblogon azt közölte, hogy a bíró is kimondta: nem játszottak össze Oroszországgal. Ez ugyanakkor csak annyiban igaz, hogy a bíró szerint Manafort nem ezzel kapcsolatban állt a bíróság elé. Trump három évvel ezelőtt éppen azért vált meg Manaforttól, mivel tudomására jutott: korábban oroszbarát ukrán politikusoknak dolgozott. Csak éppen nem vallotta be a jövedelmét, ezért marasztalták most el. Bűnösségét már tavaly megállapította egy alexandriai esküdtszék.

Az „elnök volt emberének” enyhe ítélete annál is inkább szemet szúr ma Amerikában, mivel nemrég egy washingtoni bíró megállapította, Manafort szándékosan hazudott az FBI-nak, a Szövetségi Nyomozóirodának. “Nagyon keveset állítanék azzal, ha azt mondanám: megalázottnak és megszégyenültnek érzem magam” – mondta most a bíró előtt, zöld rabruhájában az elítélt. A volt kampányfőnöknek jövő szerdán ismét bíróság elé kell állnia: az amerikai fővárosban a hatóságok félrevezetése és az igazságszolgáltatás akadályozásának bűncselekményében mondják ki rá az ítéletet.
Mindennek egyelőre beláthatatlan a jelentősége Trump elnökségét és 2020-as újraválasztási esélyeit tekintve. De az jól látszik, bíróságok és Trump-ellenes politikusok sorra „veszik elő” és vonják felelősségre az elnök egykori embereit, köztük Michael Cohen ügyvédet vagy Roger Stone tanácsadót.
Most már az a kérdés, mi áll majd a Mueller-vizsgálat jelentésében, mennyit enged abból nyilvánosságra hozni William Barr, az új igazságügy-miniszter, illetve mire mennek a demokraták a kongresszusban Trump pénzügyeinek és kapcsolatainak firtatásával. Könnyen elképzelhető, hogy bő másfél évvel az elnökválasztás előtt érdemes megbarátkozniuk a gondolattal: Trump most már kitölti mandátumát.
Forrás és borítókép: magyarnemzet.hu

























