A tagállamok többsége egyetért abban, hogy az Európai Uniónak határozottan kell reagálnia a lengyel alkotmánybíróság közelmúltbeli döntésére – jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Luxembourgban, az uniós tagországok általános EU-ügyekért felelős minisztereinek ülését követően kedden. Az Európai Bizottság szinte minden tagországtól „határozott támogatást kapott” álláspontja kialakításához, de mindenekelőtt „a határozott a reagálásra”.

Didier Reynders sajtótájékoztatóján azt mondta, Európai Bizottság szinte minden tagországtól „határozott támogatást kapott” álláspontja kialakításához, de mindenekelőtt „a határozott a reagálásra”.

Csak egy-két ország nem értett egyet ezzel – tette hozzá.

Hangsúlyozta ugyanakkor: a brüsszeli testület mindenekelőtt megpróbálja folytatni a párbeszédet a lengyel kormánnyal, de ha ez nem lenne elég, valamennyi rendelkezésre álló jogi eszközét felhasználja az uniós jog érvényesítésére.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Kijelentette: nem Brüsszel kényszerítette ki azokat az – uniós szerződésekben rögzített – alapvető elveket, amelyek az uniós jog elsőbbségét állapítják meg a nemzeti joggal szemben. Ugyanez a helyzet az Európai Unió Bíróságán született döntések kötelező erejű végrehajtásával a nemzeti bíróságok, illetve az alkotmánybíróságok esetében is.

Ezek olyan elvek, amelyeket az egyes tagországok szabadon fogadtak el az Európai Unióhoz való csatlakozásukkor.

A lengyel alkotmánybíróság október elején hozott döntésében megállapította a nemzeti alkotmány elsőbbségét azokon a területeken, melyeken az uniós jognak nincs kizárólagos hatásköre. A testület nem vonja kétségbe a közösségi jog elsőbbségét mindazon ügyekben, amelyekben az unió hatáskörrel rendelkezik, de rögzíti, hogy a nemzeti alkotmány áll a jogrendszer élén.

(Mandiner / MTI)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.