„Ez nem csak egy templom, hanem az otthonunk” – 100 éves a clevelandi Szent Imre-templom

A clevelandi Szent Imre-templom épülete idén százéves jubileumát ünnepelte a templombúcsú keretében. A szentmisét Martin John Amos nyugalmazott püspök celebrálta, és a helyi közösségen túl távolabbról is érkeztek hívek. A templom falai között generációk és személyes történetek fonódtak össze, a közösség tagjai pedig az évfordulón, miután magukhoz vették a lelki táplálékot, egy jókedélyű agapén is megélték a közös múlt és jelen örömét. Ahogy egyik interjúalanyuk fogalmazott, számukra a templom otthon, kulturális tér és találkozóhely – és nem utolsósorban – a magyar identitás éltetője távol az anyaországtól.

Bóna Richárd atya, a clevelandi Szent Imre-templom plébánosa számára a jubileumi búcsú különleges alkalom volt: a közösség idén nemcsak Szent Imre napját, hanem a templom felszentelésének századik évfordulóját is ünnepelte. A nap angol nyelvű reggeli misével és szentségimádással indult, majd a főcelebráns, Martin John Amos nyugalmazott püspök vezetésével ünnepi szentmisével folytatódott. Az atya megemlítette, hogy a közösség nagy számban gyűlt össze, regősök szépen felvonultak a díszruhában, és még az időjárás is kegyes volt, hogy a két csoportkép elkészülhessen az utókor számára. A liturgia után ünnepi ebéd és kulturális program várta a híveket, amelyet így foglalt össze: „a mai napunk lelki dologgal kezdődött, és aztán a testet is tápláltuk.” Az ebéden számos vendég vett részt, többek között egyházi személyek is: a görögkatolikusok képviseletében Boksay Péter atya, a protestáns testvérektől pedig dr. Krasznai Csaba református püspök.

Megyimori Mária, a közösség egyik legmeghatározóbb tagja számára a templom fennállásának századik évfordulója mélyen személyes ünnep. Úgy fogalmazott: „ez nem csak egy templom, hanem ez igazán a mi otthonunk.” Gyerekkora óta Szent Imre-templomhoz kötődik az élete: itt keresztelték gyermekeit, itt temették el szüleit, és férjével együtt évtizedeken át dolgoztak a közösségért. Mivel úgy érzi, az idő múlása egyre nagyobb kihívás elé állítja a régi tagokat – „mindnyájan öregszünk… én most leszek 80 éves” –, a legfontosabb kívánsága a templom születésnapjára, hogy a fiatalok bekapcsolódjanak.

Reklám

Peller Ildikó, a Szent Imre-templom egyháztanácsának tagja számára az évforduló ugyancsak egy egész életutat foglal össze. Férjével együtt ők voltak azok, akik 2010-ben jogi úton elérték, hogy a bezárásra ítélt templom újra kinyithasson. Visszaemlékezése szerint férje fedezte fel a Vatikánhoz vezető fellebbezési lehetőséget: „Éjjel-nappal kutatni kellett, hogy hogy és mint kell ezt csinálni. Sikerült, pedig egy százaléknál kevesebb volt az esély”. Az újranyitás óta kötődésük még erősebb lett az egyházközséghez és a templomhoz: férje 41 évig orgonált önkéntesként, gyermekeiket itt keresztelték, fiuk itt ministrált. Így folytatta: „Édesanyám hatéves koromig magyarul tanított imádkozni… az imaéletem így kezdődött, magyar nyelven. A Szent Imre-közösség egy olyan kedves és gyönyörű családi kapcsolat, amit máshol nem lehet megtalálni.”

Boksay Péter görögkatolikus atya számára a Szent Imre-templom 100. évfordulója lehetőséget adott, hogy a római katolikus közösséggel együtt ünnepelhessen. Néhány éve érkezett a Hajdúdorogi Főegyházmegyéből, hogy támogassa az itteni görögkatolikus híveket, és az első látogatása óta szoros kapcsolatot ápol a római katolikusok közösségével. Elmondta: „Nagyon jó megtapasztalni és látni, hogy milyen szorosan és milyen hűségesen ragaszkodnak a cserkészhagyományokhoz… a népdalokhoz és egyéb magyar hagyományokhoz is itt a Szent Imrénél.” Péter atya családjával együtt részt vett a szentmisén, amely a hivatásának és gyermekkori hitének alapjait idézte fel benne.

Csajka Tamás a Szent Imre-közösséget a magyar kultúra és a cserkészet fontos központjának látja. „Ez a templom több mint egy templom, ugyanakkor egy hely, ahol magyar iskola, magyar cserkészet van, tehát ahol végül is a magyar kultúra központja.” Tamás úgy fogalmazott, hogy a templom fennállásának 100. évfordulója egy mérföldkő, és reménye szerint a közösség 100 év múlva is megőrzi identitását.

Zsurzsa Hunor, a templom ministránsa szintén cserkész. Már négyéves korától ministrál. Családi unszolásra kezdte, később saját meggyőződéséből folytatta. Hunor így fogalmazott: „Most már hitből megyek, és nem azért, mert be vagyok tolva oda a szüleim miatt. Most tényleg azért megyek be, mert hiszek az Istenben.” Számára a ministrálás és a cserkészet a példamutatás és a közösségi értékek megtapasztalását jelenti, ahol az imádság és a hagyományok átadása kiemelt szerepet kap, például a táborokban is: „Ott is mindig imádkozunk, imával kezdjük az étkezéseket. Fontosnak tartom ezt.”

Szentkirályi Miklós több mint öt évtizede aktív tagja a Szent Imre közösségnek, életének fontos eseményeihez kötődik a templomhoz. Gyerekei itt keresztelkedtek, házasságát itt kötötte, és hosszú évekig a templom pénztárosaként is szolgált. Miklós így fogalmazott: „Ez a közösség nagyon a szívemhez ragaszkodik… próbálom az unokáimat, gyerekeimet buzdítani, hogy jöjjenek mindig a templomba ide.” Kiemelte ugyanakkor a magyarság megőrzésének kihívásait – főként az Amerikában élő vegyes házasságok miatt – és reményét fejezte ki, hogy száz év múlva is lesznek, akikhez csatlakozni lehet.

Szentkirályi Krisztina a közösség ifjabb generációját képviseli, és a jubileumi alkalomra mézeskalácsokkal készült, amelyeket a résztvevő hívek ajándékba kaptak. „Nekem nagyon különleges, hogy itt lehetek a százéves évfordulón… ez a második otthonom, második családom.” Kívánsága a közösségnek az, hogy tovább növekedjen és gyarapodjon, és hogy száz év múlva is aktívan jelen legyen.

Balássy Ilona a templom újranyitásához fűződő személyes élményeit osztotta meg. Elmesélte a templom bezárásának történetét, valamint férje és a közösség aktív szerepét a hely fenntartásában. Elmondta: „A Jóisten kegyelme különösen velünk van, mert nem engedte, hogy véglegesen becsukják…szükségünk van rá, és nagyon-nagyon köszönöm az embertársaimat, akikkel együtt szolgáltam.”

Gulden Katalinnak a Szent Imre-templom és közösségi élet alapvető része, amelyhez 1946 óta kötődik. Hangsúlyozta, hogy személyes elköteleződése a templom megmaradásáért akkor vált fontossá, amikor annak sorsa bizonytalanná vált: „Nekem nagyon fontos, hogy ez a katolikus magyar egyház megmaradjon.” Kati néni évtizedeken át támogatta a templomot és a cserkészetet, és még ma is – idős kora ellenére – rendszeresen részt vesz az eseményeken.

Somogyi Lél életét szintén végigkíséri a Szent Imre közössége. Gyermekkorától kezdve ott volt a liturgikus események mellett olyan nemzeti ünnepeken, amelyeknek a templom adott teret, például az 1848-as vagy 1956-os forradalmak méltatásán, de például akkor is, amikor  Mindszenty bíboros Clevelandbe látogatott. Családtagjai is kötődtek a közösséghez, gyerekei cserkészetre és magyar iskolába jártak. „A Szent Imre szerves része volt eddig és marad is a jövőben az életemnek.”

Mészáros Andrea számára a Szent Imre-templom nem csupán istentiszteleti hely, hanem a magyar kultúra és közösség központja is, ahol generációk tanulnak, cserkészkednek és táncolnak. Andrea különösen értékesnek tartja az olyan történelmi emlékeket, mint Mindszenty-bíboros látogatása. „A mai nap a clevelandi diaszpórának egy nagy napja… nem csak egy hely, ahol az ember eljön az Istent imádni, hanem a közösség színtere is.”

Szabó Éva a Szent Imre templom 100. évfordulóját az elődök munkájának elismeréseként élte meg. „Annak örülök a legjobban, hogy mi mindig itt vagyunk, és a 100 év nagyon sokat jelent azoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy itt vagyunk.” Éva minden vasárnap részt vesz a szentmisén, és aktívan segíti az egyházközségben szerveződő eseményeket, személyes kötődése mélyen gyökerezik a templom történetében.

Dömötörffy Éva életében a Szent Imre-templom és az egyházközösség alapvető szerepet játszott abban, hogy családja megőrizze a magyar nyelvet és kultúrát. Élete emlékezetes eseményei – esküvője, lánya esküvője, unokái keresztelői – mind a templomhoz kötődnek. „Nagyon hálásak vagyunk, hogy még mindig létezik, és mindent megteszünk, hogy a következő évtizedekben is megmaradjon.” Az előtte szólókhoz hasonlóan hozzátette, hogy a fiatal generáció bevonása elengedhetetlen a Szent Imre-templom jövőjében.

Boros Miklós gyermekkora óta részt vesz a templomi eseményeken, itt keresztelték és itt bérmálkozott. Különösen fontos ragaszkodási pont számára, hogy nagyszülei is kapcsolatban álltak a templommal a legelső időkben. „Nagy élmény volt, hogy ilyen sokan eljöttünk, és együtt tudtunk imádkozni.”

Zsula Mária a Szent Imre templom 100. évfordulóját egyszerre személyes örömnek és közösségi élménynek élte meg. „Nagy öröm, hogy van egy magyar katolikus templomunk, és együtt dolgozunk az asszonyokkal (az ebédeken), mindenki hozza a maga tudását, amit otthon szokott készíteni.” Marika néni lánya is itt esküdött, unokája itt keresztelkedett. Ugyan a dédunokák már a város másik oldalán, de az ünnepekre mindig visszatérnek, fenntartva a magyar családi hagyományt.

Matavovszky Mária megosztotta, hogy a centenáriumot megelőző szervezés hosszan tartott, reggeltől estig dolgoztak, hogy minden a lehető legszebb, legtisztább legyen, és mindenekelőtt istenközeli alkalom legyen. Visszaemlékezett Bóna Richárd atya öt évvel ezelőtti érkezésére, beilleszkedésére, és elmondta, hogy ma már lelkes részese a közösségnek: minden mise után rendezi az imakönyveket, feltölti az örökmécsest, ha elfogy a gyertya, és segít a kert és a parkoló rendben tartásában is.

Marcsi szerint az oltár díszítése és a templom minden apró részletére való odafigyelés – például a virágdíszítés – a közösség lelki életét is erősíti. Kulcsfontosságúnak és nélkülözhetetlennek tartja a közösségi összefogást: az együtt végzett munka, a konyhatündérek melegszívűsége vonzza a többieket, és biztosítja, hogy az egyházközösség élete élő és virágzó maradjon. Ahogy ő fogalmazott: „Boldog vagyok, hogy ilyen jól sikerült az egész ünnepség. Ez hihetetlen öröm számomra.”

A templom lelkipásztora, Bóna Richárd atya az ünnep kapcsán a hit és az elkötelezettség fontosságát hangsúlyozta, és az évfordulót a templom történetének és a közösség hitbeli állhatatosságának tükrében értékelte. Elmesélte, hogy amikor az évfordulóra gondolt, eszébe jutott a történet két turistáról a párizsi Notre Dame előtt, akik csodálták a templomot, és felmerült bennük, hogy a mai világban ilyet nem tudnának építeni. Kifejtette: régen az embereknek állhatatos hitük volt, és ez vezérelte őket – ugyanígy épült és maradt fenn a Szent Imre-templom is, az emberek áldozatkészsége révén.

Richárd atya hangsúlyozta, hogy az épület szépsége és fennmaradása nem csupán pénz kérdése, hanem a közösség hitének és összetartásának eredménye. A közösség egyfajta lelki tükre, ahol a tagok az élő kövek, a fennmaradás pedig a hit, remény és szeretet közös gyakorlásán múlik.

A clevelandi templomban gyönyörű az oltár, a kiállítás tárgyai, a virágok és az apró részletek mind azt jelzik, hogy ez a közösség élteti a templomot. „Mindenki hozzájárul, mindenki áldozatot hoz, és így lesz a templom élő, lélegző közösség, amely tanúságot tesz Jézus Krisztusról és a hit erejéről” – fogalmazott a plébános.

Adja az Isten, hogy a következő generációk – a fentebb szólókhoz hasonlóan –  megtalálják a Szent Imre-templomban lelki otthonukat!

Dorgay Zsófia