Kedves Cserkészek, Szülők és Barátok!

Központi Cserkészparkunk névadójának, Sík Sándornak, hétfőn 2014. január 20-án ünnepeljük a 125. születésnapját. A magyar cserkészetnek Sík Sándor volt az egyik alapító vezetője és a Magyar Cserkészszövetségnek az első elnöke. Munkája szellemében folytatódik a Fillmore, New York közelében lévő Sík Sándor Cserkészparkban.
Akadályversenyek, csapattáborok, nyári magyar iskolatáborok, kirándulások, regös hétvégek és vezetőképző táborok megadják az alkalmat magyar fiataljainknak fejleszteni magyar és cserkész tudásukat a gyönyörű természeti környékekben, ami a központi Cserkészparkunk.
A parkunk idén 50 éves! Sík Sándor után lett elnevezve, aki egy pár hónappal a park terület megvásárlása előtt halt meg. Az ötvenedik évforduló alkalmával nagyszabású pénzgyűjtő akciót indítottunk el felújítani és fejleszteni a parkot ahol több ezer magyar cserkész a világ szinte minden tájáról táborozott, táborozik.
Ez újév, és a park aranyév, kezdetén örömmel jelentem, hogy a $200.000 célunknakelértük a felét! Több mint 20-an ezer vagy több dollárral adakoztak az akciónknak. Több mint egy tucat csapat vagy cserkész intézet hozzásegített eddig a közös parkunknak a fejlesztéséhez. Reméljük többen is csatlakoznak támogatásukkal, hogy ebben az évben elérjük célunkat.
A park honlapján további információ megtalálható Sík Sándorról, a parkról és a pénzgyűjtő akcióról. Ha még nem tetted meg talán te is megajándékozhatod a Sík Sándor Cserkészparkot. Ha megteheted, $1000 vagy nagyobb adományodért nagyon hálásak lennénk. Persze, minden adományért örülünk, mert a sok kicsi is sokra megy! Az “Ezer”mester adakozóink szintén a honlapunkon megtalálhatók.
Ha szeretnél emléktárgyat a park 50. évforduló jelvénnyel ellátva, azokat a Cserkészbolt honlapján keresztül vásárolhatók.
Nemrégen beindítottunk egy Sík Sándor Cserkészpark facebook oldalt. Lukács Tibor jóvoltából több mint ezer fénykép szerepel a lapon, eseményekről a parkban. Meghívlak, hogy nézzed meg és ha esetleg lennének jó képeid azokról az eseményekről amin te is részt vettél és megszeretnéd osztani velünk, akkor küldjed el Tibi-hez a ltiborba@gmail.com címére.
Ha a képek felidéznek jó emlékeket és élményeket, akkor gondoljál arra, hogy anyagi támogatásod biztosítani fogja nem csak a mai, de a jövendő magyar ifjú cserkészeinknek hasonló lehetőségeket. Jelszavunk, “Építsünk egy jobb táborhelyet, hogy különb vezetőket nevelhessünk a jövőnek!”. Segítségeddel újoncvezetőink felkészülnek megállni a helyüket nem csak a cserkészetben, de túlmenőleg a mindennapi társadalomban is. Számíthatunk rád?
Horváth Mihály cscst.
Sík Sándor Cserkészpark
50. Évforduló 1964-2014
Pénzgyűjtő Akció Igazgató
kelt: 2014. január 19.
Továbbítsátok és terjesszétek széles körökben ezt az értesítőt csapat tagoknak, vezetőknek, szülőknek és barátoknak!
















![Adományok 2026-ra [ RADIOTHON ONLINE FORM ]](https://www.bocskairadio.org/wp-content/uploads/2026/02/adas-2026-25-5-218x150.jpg)








