Schröder azt szeretné, ha visszaállítanák volt kancellári kiváltságait.

A 78 éves Schrödert májusban fosztották meg közpénzből finanszírozott tisztségének betöltéséhez való jogától. A volt német kancellár viselkedése egyre nagyobb megdöbbenést váltott ki a német politikusok körében, ugyanis a háború kirobbanását követően nem volt hajlandó elhatárolódni Vlagyimir Putyintól, sőt, augusztus elején az orosz elnökkel tárgyalt.

A találkozót Volodimir Zelenszkij sem hagyta szó nélkül, úgy fogalmazott, „egyszerűen undorító, amikor az európai értékekkel rendelkező nagy államok egykori vezetői Oroszországnak dolgoznak, ami háborúban áll ezekkel az értékekkel”.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Schröder ügyvédje, Michael Nagel pénteken a DPA német hírügynökségnek elmondta, hogy pert indított a berlini közigazgatási bíróságon. A DPA által látott bírósági beadványban az áll, hogy a Schröder irodájának bezárásáról és a megmaradt személyzet átcsoportosításáról szóló döntés egy demokratikus jogállamban nem lehetséges.

Inkább egy abszolutista államra emlékeztet a döntéshozatal módját tekintve

idézi az ügyvédet a Portfolio.

A portál hozzáteszi: az őt ért bírálatok miatt Schröder májusban lemondott az orosz állami olajvállalat, a Rosznyeft igazgatótanácsának tagságáról, és visszautasította a Gazprom igazgatótanácsi posztjára való jelölést is. Egy pozíciót azonban megtarthatott: Az orosz gázt a Balti-tenger alatt Németországba szállító északi áramlatot üzemeltető Nord Stream AG részvényesi bizottságnak elnöke.

Nyitóképen: Gerhard Schröder. Fotó: Kay Nietfeld / DPA / AFP

(Mandiner)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.