Dr. Mészáros Andrea Trianon 100. évfordulóján, a nemzeti összetartozás ünnepén mondott beszéde a clevelandi Szent Imre templomnál.
Ha valaki itt Clevelandban nőtt fel, és járt magyar cserkészetre, magyar iskolába, misére, és ünnepélyekre, az biztos, hogy hallott Trianonról. Ha figyelt arra, amiről szülei és azoknak ismerősei beszéltek körülötte, akkor egy idő után maga is átérezte, hogy 100 évvel ezelőtt mi történt Magyarországgal.
Ez magyarázza saját tapasztalataimat. Ugyanis, hogyan tudna együtt érezni egy Felvidéki vagy Kárpátalján elő magyarral egy itt született magyar származású fiatal, aki még Magyarországon is csak 19 éves korában járt először? Ez voltam én. De mégis sikerült szüleimnek és ennek az emigrációs társadalomnak megértetni velem, hogy mi is az, kisebbségi magyarként élni.
Sokszor elgondolkozom, hogy miért jött könny a szemembe, amikor Fillmore-i táborban zászló levonáskor elénekeltük a Székely himnuszt? Miért zavart, amikor anyám elmondta, hogy dédnagyszüleim mit tapasztaltak, amikor felvidéki kis birtokuk más ország uralma alá került? Mi az, ami most arra vezet, hogy csak Rahóra mennyen olyan ruhanemű, amit mások a Goodwillnek adományoznának? Miért emlékszem ma is, hogy milyen érzés volt 1976-ban autóval Röszkén átkelni a határon Jugoszláviába?
És végül, ahogyan az évek múltak, rájöttem egy fontos valóságra, és az az, hogy bárhonnan toppan egy magyar az életembe, az magyar….
és, hogy határ ide-határ oda, a nyelv, a kultúra, a történelemi események összekötnek engem minden magyarral, aki a Kárpátmendencében él.
Ezért jöttem ma én is megemlékezni arról, hogy 100 évvel ezelőtt, hogyan tépték szét őseim országát és hogyan ítéltek magyarok millióit másodrendű polgárokká saját szülőhazájukban, elszigetelvén őket az anyaországtól és magyar testvéreitől.
A Trianoni békeszerződéssel kapcsolatos érzelmek elmondják, hogy mennyire sebzett volt a nemzet Trianon után…. élő seb volt még itt az emigrációban is, ez az égbekiáltó igazságtalanság.
Szó volt a vacsora asztalnál, beszélgetésekben, hogy milyen az, amikor hatalmak szétzúznak egy országot és a nemzet képtelen tenni róla: a szavak, amik a Trianoni békeparancshoz kapcsolódnak rendkívül keserűek, – csonka, elszakított, elveszett…
És 100 év óta ugyanazok a tények állnak még mindig a történelmi színpadon:
Több millió magyar él még ma is a Kárpátmedencében, az utódállamok uralma alatt. Sok esetben ezeknek a magyaroknak emberi jogaikért és kultúrájuk megmaradásáért állandóan küzdeniük kell, még most is. Hiába prédikálnak a nyugati államok az emberi jogokról, méltóságról és békés együttélésről, nem számít a beszéd, amikor a valóság más.
244 évvel ezelőtt az Amerikai államférfi, Thomas Jefferson, megírta, hogy vannak emberi jogok, amik nem az államtól erednek, nem a király adja meg, semmilyen földi hatalomtól nem függenek, hanem az Istentől származnak. Ezekből három jogot sorolt fel: jog az élethez, a szabadsághoz és az erkölcsben gyökerező megélhetéshez.
Nekünk, itt élő magyaroknak azon kell dolgoznunk, hogy ezek az alapvető emberi jogok biztosítva legyenek minden magyar számára.
Amerikában, Clevelandban élő magyarok ebben a munkában mindig is kivették részüket, amikor az összmagyarság kultúráját, történelmét és irodalmát tovább adják, bemutatják nem csak a saját magyar közösségükben, hanem az amerikai környezetben is.
Magyar iskoláinkban egy egységes magyar történelmet, irodalmat és földrajzot tanítunk. Minden regös előadáson, a mai Magyarország határain kívül élő magyarság táncait, népviseleteit is bemutatjuk, emlékeztetve a nézőket arra, hogy magyarok élnek a Kárpátmedence minden részében …
Ugyan így, amikor a Clevelandi Magyar Múzeumba ellátogat valaki, hamar átérzi, hogy a bemutatott magyar kultúra és történelem az egész Kárpátmedencében élő magyarságnak története és kultúrája. Ezt még azokkal is megértetjük, akik már nem beszélik a magyar nyelvet, vagy nem is magyarok.
A Magyar Társaság Kongresszusa minden alkalmat megragad, hogy a magyar kisebbség képviselőinek fórumot adjon. És mindnyájan tudjuk, hogy amikor a Hiramban lévő parkban rendezett piknikre elmegyünk, ott találkozhatunk „Nagy- Magyarországnak” minden sarkából összejött több magyar generációval.
Hányszor kapunk felhívást, hogy itt-ott vagy a magyar nyelv használata van veszélyben, vagy magyar iskolákat bezárnának! Kérik, hogy írjunk a képviselőinknek…tegyük meg ezt a kis feladatot, hátha sikerül valamit elérnünk!
Támogassuk azokat a szervezeteket, amik a magyar kisebbség emberi jogait védik és kultúráját őrzik…itt a kis magyar közösségünkben fogadjuk meg, hogy ennek a nagyobb magyar nemzeti közösségnek érdekét, aminek része vagyunk, szívünkön fogjuk viselni. Minden magyarnak baja és fájdalma legyen a miénk is.
Ennek a nemzeti együttérzésnek sürgető feladata az, hogy egymást a távolból is átkaroljuk. Ezt az egymásért való felelősségérzést már 1920, Augusztus 18-ikán megjövendölte Reményik Sándor, amikor versében ezt írta:
Itt,
Vagy a Körös partján
Vagy a Tátra tövén,
A magyar pusztán,
Vagy Amerikában,
Zúgó városban,
Csöndes Őrhegyen
Szétszórva százfele
A végtelen világba,
Akárhol leszünk:
Mi együtt leszünk.
S egymás felé fut szíveinknek álma.
Dr. Mészáros Andrea
Cleveland, Ohio – 2020. június 4.
