Dorgay Zsófia vagyok, magyar fiatal, aki többségetekhez hasonlóan nem az anyaországban született. Az otthonom Kárpátalja, egy olyan történelmi múltú magyar régió, ami fölött a 20. század során több hatalom cserélt gazdát. Dédszüleim Csehszlovákia, nagyszüleim Magyarország, szüleim a Szovjetunió állampolgáraként láttak napilágot. Mindez úgy történt, hogy ki sem mozdultak a településünkről. Így születtem én Ukrajnába, magyarként. Május folyamán kerültem kapcsolatba a Bocskai Rádióval egy kedves barátom révén. Eseménybeszámolók és cikkek megírásával segítem a munkát.
Bár nem találkoztam veletek sosem személyesen, mégis úgy érzem, hogy ismerlek titeket. Furcsálljátok, ugye? Viszont az a nemzettudat, elkötelezettség, kisebbségi lét, amiben ti vagytok, számomra sem ismeretlen, sőt. Én is olyan környezetben nőttem fel, ahol nem a magyar volt a hivatalos nyelv, és szívbéli kötelesség volt a nemzeti ünnepek méltatása, nem pedig megszokássá vált nyűg.
Nagyszerű élmény számomra a videós anyagokon át bepillantani az életetekbe. Egyszerre szürreális és izgalmas, hogy mintegy 7500 kilométer távolságból közvetíthetem a közösségetek érzéseit, publikálhatom a ti üzeneteiteket a közösségi médiában. A technika adta lehetőségek nélkül persze nagyon nehéz dolgunk lenne.
Azt gondolom, hogy mindenképp tanulni tudunk a másiktól, és támogatni fogjuk egymás közösségét. Mi ez, ha nem a nemzet összetartó ereje határoktól függetlenül? Nekem ugyanazt jelenti itt Trianon, mint nektek ott. Azért könnyű megértenünk egymást, mert a cserkészet mottója Clevelandben is az, mint Kárpátalján, és ti is úgy ragaszkodtok a magyar nyelvű szentmiséhez, a néptánchoz és -dalhoz, mint mi.
Őszinte öleléssel üdvözlök minden clevelandi magyart! Nagyon értékes és tiszteletre méltó, hogy mennyire tudatosan megélitek magyarságotokat, és milyen felelősséget éreztek az utánatok jövő nemzedékek iránt, és az iránt, hogy legyen magyar szó városotokban továbbra is!
(Dorgay Zsófiával készült interjú a vasárnapi élőadás után itt is megtekinthető)
