A hálaadás (angolul thanksgiving) észak-amerikai ünnep. A hagyományok szerint az őszi betakarítások után adnak hálát a termésért Istennek. Az Amerikai Egyesült Államokban, ahol az egyik legfontosabb ünnepnek számít, november hónap negyedik csütörtökjén, Kanadában pedig október második hétfőjén tartják.

Az első hálaadás Jean Louis Gerome Ferris festményén
Az első hálaadás Jean Louis Gerome Ferris festményén

A mai Egyesült Államok területén az első hálaadást a hagyományok szerint 1621-ben ünnepelték a Mayflower fedélzetén az előző évben Plymouth-hoz érkező, az Újvilágba az európai vallásüldözések elől menekült telepesek, akiknek mintegy fele a hideg, az éhezés és az idegen, mostoha környezet áldozata lett az első télen. A telepeseket a wampanoag indián törzs segítette ezekben a nehéz időkben, megtanítva nekik többek közt a helyi halászatot és vadászatot, a kukoricatermesztést, a juharszirup kinyerésének titkát. A történet szerint az őszi bőséges termés után az életben maradt 51 telepes vezetője, William Bradford nagy ünnepséget rendezett, ahová az indiánokat is meghívták.

A hálaadás hagyományok szerinti történetének egyes részletei csupán az 1890-es és 1900-as évek elején alakultak ki, mikor az amerikaiakat megosztó polgárháború sebeinek begyógyítása és a nagyszámú bevándorló asszimilációjának megkönnyítése érdekében az amerikaiak igyekeztek megteremteni egységes nemzeti identitásukat.

Az Amerikai Egyesült Államokban a hálaadás az egyik legfontosabb nemzeti ünnep. Sok amerikai a hivatalosan is munkaszüneti napnak nyilvánított csütörtököt követő pénteket is kiveszi szabadnapként. Ezen a négynapos hétvégén a közeli családtagok gyakran messziről hazautazva összegyűlnek, hogy együtt ünnepelhessék a hálaadást, melynek elmaradhatatlan tartozéka a hálaadásnapi vacsora.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A vacsora hagyományosan legfontosabb eleme, a pulyka olyannyira egybeforrt az ünneppel, hogy a hálaadást néha „pulyka napnak” (Turkey Day, T-Day) is nevezik. Az ünnepi asztalon tradicionálisan szerepelnek még olyan fogások, mint a pulykához felszolgált töltelék, áfonyaszósz, krumplipüré, zöldbab, illetve a sütőtöktorta.

Az ünnep az USA-ban a karácsonyi szezon kezdetét is jelzi. A hálaadást követő pénteken hagyományosan igen nagy mértékű leértékelésekkel csábítják az üzletek a vásárlókat, és ennek hatására tipikusan ezen a napon a legnagyobb a kiskereskedelmi forgalom volumene.

Ezen a napon játszanak három NFL, illetve számos egyetemi és középiskolai amerikaifutball mérkőzést is, ami tovább növeli a nap jelentőségét az amerikaiak számára.

Forrás: Hálaadás – Wikipédia.



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.